Uniós források

Brexit: csak részleges megállapodást tud adni év végéig az EU

Portfolio
Átfogó brit-uniós együttműködési megállapodás végleges formába öntése több időt vesz igénybe, mint a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) követő 11 hónapos átmeneti időszak - mutatott rá Michel Barnier, az Európai Unió főtárgyalója csütörtökön Stockholmban.

"Olyan partnerségre fogunk törekedni, amely jóval túlmutat a kereskedelmen, és mindent lefed: a szolgáltatásoktól a halászaton, a klímavédelmen, az energiatranszporton és az űrkutatáson át a biztonságig és védelemig" - magyarázta Barnier. "Azonban nem várhatjuk el, hogy egy év alatt megegyezünk ennek az új partnerségnek minden egyes vonatkozásáról" - tette hozzá.     

Készek vagyunk a tőlünk telhető legtöbbet nyújtani a kilépést követő 11 hónapban, hogy létrejöhessen egy alapegyezmény az Egyesült Királysággal, de több időre lesz szükségünk, hogy minden egyes pontját megtárgyaljuk ennek a politikai szándéknyilatkozatnak

- mondta.     

Barnier rámutatott, hogy az idő szűkössége miatt az EU-nak rangsorolnia kell a következő hónapokban. Először a kétoldalú és a globális együttműködés új kereteinek megteremtésére van szükség, majd a szoros biztonsági kooperáció alapjainak lerakása következik, végül pedig az egyenlő alapokon nyugvó gazdasági partnerségé - mondta.

Nagy-Britannia EU-tagsága jelen állás szerint január 31-én szűnik meg.     

A brit kormány széleskörű, az árukra és a szolgáltatásokra egyaránt kiterjedő szabadkereskedelmi megállapodást szeretne kötni. Azonban London már a decemberi parlamenti választás utáni programtervezetében jelezte, hogy a Brexit-megállapodás ratifikálásához kapcsolódva külön jogszabályban kívánja megtiltani saját magának és a parlamentnek a 2020. december 31-ig tartó átmeneti időszak meghosszabbítását. Több uniós politikus szerint ennyi idő alatt lehetetlen dűlőre jutni minden vitás kérdésben. Az átmeneti időszak időtartama alatt jórészt a jelenlegi szabályrendszer marad érvényben a kétoldalú viszonyrendszerben.

Michel Barnier előtt már több uniós vezető is arra figyelmeztette Londont, hogy egyszerűen az időhiány miatt nem lehetséges az, hogy a 2020 végéig egy minden kérdést lefedő, átfogó megállapodás lépjen az átmeneti időszak keretei helyébe. Erre Boris Johnson tegnap este is azt mondta, hogy márpedig az átmeneti időszak nem lesz meghosszabbítva:

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
RSM Blog

Komplex bér-, munkaügyi és HR audit

A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg

Holdblog

Régen minden hosszabb volt

\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A... The post Régen minden hosszabb volt ap

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?

A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet