
Hétfő reggel a Népszava cikke még azt állította, hogy a magyar kormány illetékesei december közepén Brüsszelben prezentálták az Innovációs és Technológiai Minisztérium anyagát és abból lényegében az rajzolódott ki, hogy Budapest nem számíthat 2021-2027 között EU-forrásokra, mert csak érintőlegesen szerepelt benne a főváros.
Rá egy órára hétfő reggel az ATV stúdiójában Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt mondta: nem tudja, milyen anyagra hivatkozik a lap és az bizonyára még a tervezés folyamatában lehetett egy anyag. Azt pedig leszögezte, hogy
egyszerűen nem képzelhető el az, hogy Budapest Magyarország fővárosaként egyáltalán nem kap majd uniós fejlesztési forrásokat 2021-2027 között.
Kora este egyébként az ATV már azt jelezte: a tárca illetékesei megtalálták, hogy melyik lehetett az a prezentáció, amelyet a lap megírt, és annak a 8. oldalán lévő ábrán Budapest is szerepel a prioritások között.
Délután a Portfolio gyorselemzésben azt vezette le, hogy relatív túlfejlettsége miatt tényleg nem számíthat jelentős EU-forrásokra Budapest 2021-2027 között, de az biztosan nem igaz, hogy semmiféle forrásra nem lesz jogosult, mert tömegközlekedési és klímavédelmi/energiahatékonysági célokra biztosan kap majd pénzeket. Ezeket a következtetéseket még a délután során Fürjes Balázs fővárosért felelős államtitkár is megerősítette, hiszen születtek már a következő uniós ciklus forrásfelhasználást érintő korábbi kormányhatározatok (HÉV-felújítások, soroksári Duna-ág)
A Portfolio információi szerint egyébként a hivatkozott ITM-prezentációt valójában nem kiutazás keretében, hanem videókonferencián mutatták be a magyar kormány illetékesei december közepén, egyfajta teszt jelleggel, hogy a formálódó elképzelésekhez mit szól az Európai Bizottság.
Ebben nincs semmi rendkívüli, ez egy hosszú és bonyolult egyeztetési stratégia szokásos eleme, mert ez segíti azt, hogy a kormány most januárban döntést tudjon hozni a 2021-2027-es uniós forrásfelhasználás alapvető irányairól és ezek alapján be tudja majd nyújtani az ezt lefektető Partnerségi Megállapodás első verzióját Brüsszelnek (ami aztán még sokat változhat az egyeztetések során).
Hétfő délután Karácsony Gergely főpolgármester előbb a Facebook-posztjában háborodott fel a Népszavában megjelent információn, álságosnak és károsnak mondva azt. Utána este az ATV stúdiójában azonban már azt mondta erről az anyagról, hogy
az ő asztalán is ott volt már tavaly év vége óta, de nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget, mert felsorolásszerűen benne volt Budapest is a célterületek között.
Másrészt várta azt is, hogy a kormány majd úgyis egyeztet a 2021-2027-es uniós forrásfelhasználásról a budapesti vezetéssel. Szerinte káros lenne, ha a regionális Operatív Programokat mind egy kalap alá gyúrná a kormány (már a mostani ciklusban is így van - a szerk.), mert „biztosan nem eredményez nagyobb hatékonyságot” és ezért is szorgalmazza azt, hogy most már tárgyaljon a kormány és a budapesti városvezetés a forráselosztásról.
A főpolgármester a műsorban azt érzékeltette: egy munkaanyagnak tekinti a sok közül a kormányzati prezentációt, de a posztjában még azt is sejtette, hogy hiába tagadta le azt Palkovics László, hiszen egy repülőn utaztak Brüsszelbe decemberben. Erre Palkovics tárcája azt közölte, hogy a miniszter december 10-én nem a 2021-2027-es forráselosztás miatti tárgyalásokra, hanem a 7-es cikk szerinti eljárás miatt utazott ki a belga fővárosba.
Karácsony a műsorban azt hangsúlyozta, hogy ő csupa olyan dolgot ígért főpolgármesteri kampányában és azóta is ezt szeretné megvalósítani (közösségi közlekedés és levegőminőség javítása, zöldebb, szociálisabb, innovatívabb város), amelyekre az Európai Unió igenis pénzt szeretne adni, így tehát itt az idő egyeztetni a kormánnyal a pénzelosztásról.
A műsorban kérdést kapott Karácsony arra is, hogy ha a kormány ellenkezik és kevés EU-pénzt juttat mégis Budapestnek, akkor megoldás lehet-e az, amit a visegrádi országok fővárosaival közösen szeretnének elérni egy megállapodás keretében: közvetlenül pályázni pénzekért Brüsszelbe. Karácsony azt mondta: erre a megállapodásra mindenképpen szükség van még a tökéletes kormányzati együttműködés mellett is, de hozzátette: sokkal inkább dolgozna a kormánnyal közösen azért, hogy még több pénzt tudjanak hozni Budapestre. Arról, hogy mekkora az esélye a közvetlen és érdemi budapesti uniós forrásszerzésnek, ebben a cikkünkben írtunk:
A Lánchíd sétálóhíddá alakítása szerinte kivitelezhető irány lenne, sok érv szól mellette Budapest központjában, de ebben az esetben is fel kellene újítani és ehhez legalább 10 milliárd forintnyi forrást szeretnének kapni a kormánytól. A főpolgármester szerint az autóforgalom szempontjából nincs nagy jelentősége a hídnak, de mielőtt döntenek, mindenképpen meg kell beszélni az emberekkel a kérdést. A témáról a Portfolio is indított most egy szavazást:
Címlapkép forrása: MTI/Balogh Zoltán

Tömeges kivándorlás indult, Európa hatalmasat nyer a nagy exoduson
Új menekülési hullám kezdődött, bejött a brüsszeli számítás.
Amerikai elemzőház: súlyos támadásra, hamis zászlós akcióra készül Moszkva a NATO ellen
Amit aztán Kijevre kennének.
Nulla bevétel, milliárdos ígéret – Így fújódik az AI-lufi
Hogyan adnak el hitet 13 milliárd dollárért?
Szép csendben nagy bővítésre készül a Revolut Magyarországon
Több mint 40 új szakembert keresnek különböző területeken.
Tisztogatás a Volkswagennél: több mint 500 embert rúgtak ki idén szabályszegések miatt
Csak az anyavállalatnál több mint 300 elbocsátás történt a német telephelyeken.
Cseh befektető lép be a magyar kereskedelmiingatlan-piacra
A DRFG Investment Group vette meg a budapesti Bartók Ház irodaházat.
Sakkmesterből játéktervező, majd Nobel-díjas tudós: ő az agy a Google AI mögött
Sakkmesterből videójáték-tervező, majd idegtudós és Nobel-díjas: Demis Hassabis a teremtő elme a Google AI mögött. Egyedülállóan sokoldalú és kreatív pályája alatt számos olyan újítá

Abszolút hozam euróban - hogyan fordítható előnnyé a bizonytalan piaci környezet?
Ha befektetésről van szó, sokan keresik az arany középutat: ne kelljen kitenni magukat a részvénypiac szeszélyeinek, de ne is kelljen megelégedni a pénzpiaci eszközök szerény hozamaival. Az eu
A mesterséges intelligencia vegánjai
Az MI-veganizmus egy új társadalmi mozgalom, amely etikai, környezeti és jóléti megfontolásokból tudatosan korlátozza a mesterséges intelligencia használatát.
Új lakossági állampapírok érkeznek októbertől. Érdemes sietnie a befektetőknek?
Új lakossági állampapírok forgalmazása indul el októbertől, ezzel párhuzamosan számos jelenleg elérhető befektetés forgalmazása lezárul. Ráadásul nem csak a szokásos sorozatcserékről van
Olcsó kacatból high-tech ipar
USA Innovates, China Replicates, Europe Regulates - szól a régi mantra. Sokan még ma is igaznak tartják, hogy Kína csak lopja a technológiát, másolja a... The post Olcsó kacatból high-tech ipar a

Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

A Vaslady ébredése
Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek
Clorox Company - elemzés
Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C


Új trend az energiapiacon: így fixálhatóak évekre az alacsony árak
A legnagyobb techgigászok, mint a Google, Amazon, Microsoft állnak a trend élén.
Egy betegség, ami minden magyarnak fáj: évtizedek óta küzdünk vele
Megjelent a Portfolio Checklist keddi adása: fókuszban a fiskális alkoholizmus.
Október 17-én indul a Préda, a Portfolio kiberbűnügyi podcastsorozatának második évada
A témák között mesterséges intelligencia, online játék, kriptós befektetési csalások.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.