Az áttekinthetőség könnyítése érdekében földrajzilag kettébontottuk az országot Dunántúlra, illetve a Duna-Tisza közére és a Tiszántúlra és a GINOP Irányító Hatóságtól kapott adatok alapján az adódik, hogy
- az egyes megyék 10-10 legnagyobb fejlesztésére közel 185 milliárd forintnyi támogatást ítélt meg a Hatóság,
- a megyei jogú városok 10-10 legnagyobb projektjére pedig összesen 232 milliárd forintot (az első és második kategória között van némi átfedés).
Címlapképünkön egyébként a fertődi Esterházy-kastély látható, ahol 3 milliárd forintnyi támogatásból turisztikai célú fejlesztés valósul meg a tervek szerint idén június végéig és így ez az egész országban az egyik legnagyobb egyedi GINOP-projekt a szegedi ELI lézerközpont és néhány nagy egyetem kutatás-fejlesztési projektje mellett.
Az alábbiakban jöjjenek tehát elsőként a megyék és amint jeleztük: előbb a dunántúli megyék projektjeit mutatjuk be, majd a Duna-Tisza köze és a Tiszántúl legnagyobbjait (az adatok a március 9-i állapotot tükrözik).



Itt az újabb fordulat: mégis találkozhat hamarosan Putyin Trumppal
Megszólalt a befolyásos orosz politikus.
Gombamód szaporodnak a milliárdosok – nem saját teljesítményükből, csak jó helyre születtek
Semmit nem kellett tenniük érte.
Íme a teljes lista: ezekben a kerületekben pörögnek a leggyorsabban a lakások
A Duna House tette közzé a legfrissebb számokat.
Az év legbotrányosabb kampánya után felrobbant ez a befektetés - Videó
Alig négy hónap alatt 140 százalékot ment a részvény.
Lassú, de kitartó növekedés jöhet a padlóra került szektorban
A Mapei szerint az Otthon Start hitel és az energetikai felújítási program segít stabilizálni a szektort.
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


