Borrell kifejtette, hogy az orosz hadsereg folyamatos előretörése és az Ukrajnát érő folyamatos támadások egyre nagyobb kihívást jelentenek. Hozzátette, hogy Észak-Korea által nyújtott katonai segítség jelentős erőfölényt biztosít Moszkvának, míg az EU fegyverszállítmányai lassan érkeznek, és nem elégségesek ahhoz, hogy kiegyensúlyozzák az erőviszonyokat – írja az Euronews.
„Oroszország havonta 800 ezer lövedéket használ fel, miközben mi most értük el az egymillió lövedék szállítását, amit március végére ígértünk,” jegyezte meg kritikusan.
A főképviselő bírálta az EU lassúságát és az előrelátás hiányát, amikor közös védelmi célokat kellene megvalósítani.
Borrell szerint az olyan javaslatok, mint például a közös adósságkibocsátás a védelmi ipar fejlesztésére, túlságosan időigényesek, és a jelenlegi háború szempontjából irrelevánsak. „Ez a következő háborúra jó lehet, de most arra van szükségünk, hogy azonnal mozgósítsuk az erőforrásokat” – fogalmazott.
Borrell arra is figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok politikai változásai komoly hatással lehetnek az ukrajnai konfliktus kimenetelére. Miután januárban Donald Trump visszatér az elnöki székbe, az EU-nak számolnia kell azzal, hogy Washington jelentősen csökkentheti vagy akár meg is vonhatja az Ukrajnának nyújtott katonai segítséget.
Szerinte ez azt jelenti, hogy Európának önállóan kellene pótolnia az amerikai hozzájárulást – ez egy olyan feladat, amelyre jelenleg nincs felkészülve.
Borrell hangsúlyozta, hogy az ukrajnai támogatás nem csak a kormányfők és diplomaták döntésein múlik, hanem az európai polgárok támogatásán is. „Nem szabad eltitkolnunk a költségeket. Ez a háború pénzbe kerül, és ezt az embereknek meg kell érteniük,” mondta. Szerinte az uniós tagállamoknak őszintén kell beszélniük a közvéleménnyel arról, hogy mi forog kockán Európa biztonsága érdekében.
Borrell szerint az EU most érte el azt a pontot, ahol a további habozás vagy megosztottság Ukrajna vereségéhez és az orosz terjeszkedés megerősödéséhez vezethet.
Ne tegyünk úgy, mintha ez ingyen lenne. Az igazság az, hogy Európa biztonságát most kell megvédeni, és ehhez áldozatokat kell hozni
– zárta gondolatait.
Az interjúval Borrell egyértelműen jelezte, hogy az EU tagállamainak azonnali és egységes fellépése nélkül Ukrajna és a kontinens jövője is veszélybe kerülhet.
Címlapkép forrása: EU
Csengettek a demokráciának a nyugati világban? – Aggasztó eredményekre jutottak a kutatók
Nagymintás felmérésben vizsgálták a demokrácia állapotával való elégedettséget.
Masszív erősítést kap Oroszország: egyik pillanatról a másikra pörög fel a rettegett Gerány-rendszerek gyártása
Ez egész Ukrajnára veszélyes lehet.
Hiába a szigorú előírások, valami nagyon nem stimmel a hőszivattyúkkal
Van egy nagy baj a tervekkel.
Tombolnak az orosz milbloggerek – Ripityára lőtték Putyin Mad Max-hadseregét
Súlyos hibát követett el Moszkva.
Itt a bejelentés: új hadműveletbe kezd Amerika – Háborús terveket sző Donald Trump?
A cél a haza és a nyugati félteke megvédése.
AI nélkül nincs jövője, ember nélkül viszont nincs értelme a HR-nek – A tech ereje és kockázatai a szakma csúcsrendezvényének fókuszában
Most dől el, ki vezeti az AI-diktálta változást: a technológia vagy az ember.
Trump védőhálója helyett a piacról fedezné a költekezést a kormány – Ezzel hívja ki Magyarország a hitelminősítők haragját?
Mi lesz így a "kőbe vésett céllal"?
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Már minden szerencsejáték?
Egyre inkább azt lehet látni, hogy minden alkalmazás, játék, de még a marketing akciók is valamiféle szerencsejáték elemet tartalmaznak. Coffeezilla videója alapján ma ezt a témát szeretné
Könnyített Otthon Start: minden, ami november 15-től változik a támogatott hitelben
Az Otthon Start program bejelentése óta számos ponton módosult, legutóbb az éjszaka megjelent kormányrendelet változtatott érdemben a támogatott lakáshitel feltételein. Ez alapján 2025. novemb
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
A vagyonadó elviselhetetlen könnyűsége — avagy miért terjed a szegénység gyorsabban, ha meg akarják fékezni
Kiengedjük a tőkét a kalitkából, de zsinór van a lábán és jöhet a finánc? A vagyonadó alapötlete nem tűnik rossznak, de a megvalósítása annál inkább.... The post A vagyonadó elviselhete
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.


