Vasárnap este Luxemburgban tartott informális vacsorát az EU külügyi főképviselője a hat nyugat-balkáni ország külügyminisztereivel. A találkozó célja a régió uniós integrációjának előmozdítása volt, miközben Brüsszelben egyre nagyobb aggodalommal figyelik Szerbia eltávolodását az uniós normáktól.
Az EU továbbra is elkötelezett a következő bővítési kör előkészítése mellett, amely Albániát és Montenegrót, valamint – amennyiben sikerül Magyarország ellenállását megtörni – Ukrajnát és Moldovát is érintheti
– írja a Politico.
Bosznia-Hercegovinával kapcsolatban több tagállam szankciókat sürget a súlyosbodó belpolitikai válság miatt. Egy uniós diplomata szerint „egyelőre Magyarország blokkolja” a büntetőintézkedéseket, de a következő Külügyi Tanács ülésén dőlhet el a további irány. A forrás hozzátette:
Az EU-szankciók továbbra is napirenden vannak, és több tagállam már egyértelmű jelzést küldött Szarajevónak.
Szerbia ügyében is fokozódik az aggodalom, miután a nyári tüntetések nyomán tovább gyengültek a demokratikus intézmények. A belgrádi látogatását követően Jessica Rosencrantz, Svédország Európa-ügyi minisztere úgy fogalmazott: „Mély aggodalommal figyeljük a demokratikus visszalépéseket, és elvárjuk, hogy Szerbia konkrét reformokat hajtson végre, ha komolyan gondolja az uniós csatlakozást.” Hozzátette, hogy az előrehaladás jelenleg rendkívül korlátozott.
Svédország mindeközben eltökélt abban, hogy a bővítési folyamatot mozgásban tartsa – még akkor is, ha Magyarország továbbra is blokkolja Ukrajna csatlakozásának előrehaladását. Rosencrantz szerint az északi és balti államok világossá tették, hogy szeretnék még idén megnyitni az összes tárgyalási fejezetet Ukrajnával és Moldovával.
A Nyugat-Balkán esetében Budapest támogatóbbnak mutatkozik, de kézzelfogható előrelépés egyelőre nem látszik.
Címlapkép forrása: EU
Moszkva kimondta: nem Irán felelős a Hormuzi-szoros lezárásáért - Valójában ez az ország áll a káosz hátterében
Bevédte Oroszország szövetségesét.
Csúnya lejtmenetbe kezdtek Friedrich Merzék – Már látszik, ki nevethet a végén
Mélyponton a német kormány támogatottsága.
Putyin jobbkeze Magyar Péternek küldött üzenetet: így reagált a Kreml az új magyar kormányfő kijelentésére
Moszkva szerint ők mindig készek a párbeszédre más országokkal.
Óriási fordulat körvonalazódik a háttérben: sosem látott terjeszkedésbe kezdhetnek a boltláncok, csak erre az egyetlen döntésre várnak
Minden azon múlik, hogy marad-e a a plázastop intézménye.
Nagy leépítés jön a Renault-nál, több száz mérnököt rúghatnak ki
A szerkezetátalakítás részeként.
Nulláról kell újragondolni a forintról alkotott képünket
Az új magyar gazdaságpolitika nem feltétlenül arról szól majd, hogy a magyar gazdaság versenyelőnye kizárólag a gyenge forint lenne. A lakosság valószínűleg még nem tud... The post Nulláró
Top 10 osztalék részvény - 2026. április
Április hatodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző h
Választás után: erősödő forint, csökkenő hozamok. Hogyan hathat mindez rád?
Jelentős TISZA győzelemmel zárult a választás, az eltelot pár nap alatt pedig már bizonyos szempontból be is árazta a piac a változást. A forint árfolyama és a hazai állampapírhozamok is ér
Zsiday: A forint mostantól euró, ha hiszünk a csatlakozásban
Miért erősödik így a forint? Miért örülnek a piaci szereplők ennyire az új magyar kormánynak? A válasz egyszerű. A piacoknak nem szimpátiája, hanem várakozása van.... The post Zsiday: A for
A klímaváltozás miatt újraindulhat a területekért folyó versenyfutás
A klímaváltozás okozta erőforráshiány és az új, lakható területek megnyílása véget vethet a békés világrendnek
Automatizált szállítói számla feldolgozás nagyvállalati ERP környezetben
A szállítói számlák feldolgozása (Accounts Payable - AP) az elmúlt években a vállalati digitalizáció egyik legfontosabb fókuszterületévé lépett elő. Nem véletlenül: a manuális adminiszt
Ki dolgozik többet a régióban? - BB Tengely
Foglalkoztatottsági trendek a Balkán-Baltikum, azaz BB Tengelyen. A munkaerőpiac állapota az egyik legfontosabb mutatója annak, hogy egy gazdaság mennyire képes ténylegesen bevonni a lakosságot a.
Inflációs meglepetés: miért lett kedvezőbb a márciusi adat a vártnál?
A márciusi inflációs adat kedvezőbb lett a piaci várakozásoknál, de ez önmagában még nem jelenti azt, hogy a kockázatok eltűntek. Regős Gábor a Spirit FM TÖBB-KEVESEBB című műsorában arr
Drámai hibát követett el Donald Trump? – Az egész világ megfizetheti az árát
Lábon lőhette magát az amerikai elnök.
Felejtsük el a forintról kialakult tévhiteket − A HOLD elemzői az új helyzetről
Befektetési stratégiák választás utánra.
Forint, infláció, euró: merre mehet a Tisza-kormány? Madár István és Beke Károly értékel
A Portfolio makroelemzői a Checklist Extrában.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


