Az Európai Bizottság több mint 7,3 milliárd eurót fektet be a 2025-ös Horizon Europe munkaprogram keretében az unió versenyképességének erősítése és a tudományos tehetségek támogatása érdekében. A program célja, hogy gyorsítsa az EU zöld és digitális átállását, valamint világszinten is megerősítse az európai kutatás-fejlesztés pozícióját. A forrásokból jelentős összegek jutnak klímavédelmi, digitális és közbiztonsági projektekre, valamint olyan kezdeményezésekre, amelyek előmozdítják az európai polgárok életminőségének javítását.
Kiemelt figyelmet kap a fiatal kutatók támogatása és az európai tudományos közösség megerősítése, különös tekintettel a háborúk és kényszerű migráció miatt nehéz helyzetbe került kutatókra. A Marie Skłodowska-Curie Akciók (MSCA) keretében külön program indul ukrán tudósok támogatására, valamint új, "Choose Europe for Science" néven futó pilotprojekt is indul, amely 500 millió eurós kerettel 2025 és 2027 között kínál hosszabb távú szerződéseket és versenyképes juttatásokat a pályakezdő kutatóknak. A kezdeményezés három célra fókuszál: a tudomány szabadságának megőrzésére, a tehetségekbe való befektetésre, és az innováció gyorsítására.
Valamint a Choose Europe! az a program, amellyel az Európai Unió megpróbál rámenni az agyelszívásra. Főként az amerikai kutatókat célozzák, akik finanszírozását a Trump-kormányzat visszavágta az elmúlt időszakban.
A 2025-ös program kiemelt eleme az Európai Kutatási Tanács (ERC) által kínált "szuperösztöndíj", amely hét évre szóló támogatást biztosít a legkiválóbb tudósoknak. A program a teljes költségvetés 35%-át klímavédelmi célokra, 36%-át a digitális átállásra fordítja.
Különösen fontos cél a mesterséges intelligencia fejlesztése (1,6 milliárd euró), valamint a környezetvédelemmel és mezőgazdasággal kapcsolatos beruházások (833 millió euró).
Emellett 1,14 milliárd eurót különítettek el a klíma-, energia- és közlekedési projektekre.
A pályázati rendszer egyszerűsítését is bevezetik: rövidebb leírások, nyitottabb témák és egyszerűsített költségelszámolási mechanizmusok segítik a jelentkezőket. A támogatási rendszerben a pályázók 29 esetben kétlépcsős eljárásban indulhatnak, így először csak egy rövid pályázatot kell benyújtaniuk. Ez jelentősen csökkenti az adminisztratív terheket.
A Horizon Europe keretében most először indítanak többéves pénzügyi eszközt a New European Bauhaus kezdeményezéshez, amely 118 millió euróval támogatja az élhetőbb és fenntarthatóbb európai városi környezet kialakítását és a megfizethető lakhatást.
A program kifejezetten segíti az ukrán és a gázai övezetből származó kutatókat is. Az ukrán tudósok számára 10 millió eurós támogatást biztosítanak az MSCA4Ukraine kezdeményezésen keresztül, míg a gázai kutatóknak új virtuális együttműködési központot hoznak létre, amely hozzáférést biztosít számukra mentoráláshoz, tudományos kapcsolatokhoz és forrásokhoz.
Az első pályázati felhívások május 15-én nyílnak meg, míg a program további egyszerűsítését 2026–27-re tervezi a Bizottság.
Mint ismert, az uniós összeférhetetlenségi szabályozás miatt, Magyarországról a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek és kutatóintézetek továbbra sem pályázhatnak a Horizon támogatásaira. Azonban kisebb cégek, független szervezetek, kutatók számára továbbra is él a lehetőség.
Címlapkép forrása: EU
Király Júlia, Farkas Ádám, Steigervald Krisztián a Portfolio konferenciáján 2 hét múlva!
Nem érdemes lemaradni: itt lesz mindenki, aki számít a pénzügyekben.
Húsz hónapja tart a mélyrepülés a szigetországban, aggasztó hírek érkeztek az ingatlanpiacról
A Knight Frank brit ingatlanpiaci és építőipari összegzése szerint.
Évek óta nem látott drágulás indult el az energiapiacon: nehéz ősz várhat a magyar cégekre
Borús képet festett Szalai Sándor, az E.ON Energiamegoldások KKV értékesítési vezetője.
Rendkívüli helyzet a híres európai borvidéken: voltak, akik a nyaralásukat is félbeszakították
Rekordkorán kellett szüretelni a szélsőséges időjárás miatt.
Fogynak a készletek a globális feszültség miatt: drasztikus döntést hoztak az Egyesült Államokban a csúcsfegyverről
Muszáj felpörgetni a PAC-3-asok gyártását.
Kiszorítják a gazdagok a kispénzű vevőket: nagy mentőakciót javasolnak az amerikai lakáspiacon
Fontos lenne, hogy könnyebben elérhetőek legyenek a kisösszegű jelzáloghitelek.
Már csak egy hétig lehet pályázni a CFO of the year díjra – Légy Te az év pénzügyi-gazdasági vezetője!
A Portfolio szeptember 23-ai Future of Finance 2026 konferenciáján derül ki a győztes neve.
Okozhat ellátási gondot a földgáztározók alacsony szintje?
Európa a megszokottnál alacsonyabb gáztartalékokkal készülhet a télre, ami az ellátási kockázatok mellett áremelkedést is okozhat a kontinensen. Arról, hogy miért lehetnek kevésbé feltölt
Külföldi tőkejövedelem a NAV célkeresztjében 2026-ban: ismét elindultak a támogató eljárások
A NAV ismét nagyobb számban indít támogató eljárásokat a külföldi befektetésekből származó jövedelmek kapcsán. Az RSM adószakértőinek tapasztalata szerint jelenleg elsősorban támogató
A csendes kettészakadás - miért nő a tokenizált piac, miközben a bitcoin ingadozik?
A klasszikus kriptopiac 2025 őszi csúcsához képest jelentősen visszaesett, miközben a közvetlenül tokenizált valós eszközök piaca mintegy 50 százalékkal nőtt. Miért épít egyre több hagyo
Az adóforintjaidat visszakapod, ha ilyen megtakarításod van
Nem csalás, nem ámítás: az állam valóban hajlandó visszaadni az általad befizetett adóforintok egy részét, ha azt megtakarításba helyezed el, egészen pontosan nyugdíjcélú megtakarításba.
Mi mozgatja valójában az arany árát? - rövid és hosszú távú hatások
Az arany egyszerre reagál a dollár, a kamatvárakozások és a geopolitikai sokkok rövid távú mozgásaira, valamint a jegybanki kereslet és a fizikai kínálat hosszabb távú trendjeire. A 2022 utá
Az erőszakhullám vége: Magyarország is sokat javult, de a balti államok az igazán látványosak
A rendszerváltás utáni zűrzavar több országban az erőszak elszabadulásával járt, mára azonban gyökeresen megváltozott a kép. A BB tengelyen harminc év alatt közel 80 százalékkal... The po
Warsh és a monetarizmus
A Federal Reserve májusban hivatalba lépett új elnöke, Kevin Warsh egykor Milton Friedman tanítványa volt. Warsh ugyan soha nem nevezte magát monetaristának, de szakmai körökben már azzal is fel
Mi lesz a forinttal? Hallgasd meg a véleményünk!
Mennyi minden változhat egy év alatt. Tavaly ilyenkor az volt a nagy kérdés, hogy mi lesz a törékeny forinttal, most viszont már az, hogy milyen... The post Mi lesz a forinttal? Hallgasd meg a véle
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához, tanácsadó szolgáltatásunk bemutatása.
Lélektani határ felett az olajár - Mi lesz most?
A dízel ára a kritikus pont.
Új korszak kezdődött az online rendeléseknél
A Wolt és a MediaMarkt képviselőivel beszélgettünk.
Eljött az idő? Olyat léphet az MNB, amire 20 éve nem volt példa
Hamarosan döntenie kell a jegybanknak.

