Pofonegyszerű napelemes pályázatot jelentettek ma be!
A két államtitkár által bejelentett főbb részletek a most közzétett, GINOP-4.1.3-19 kódszámú pályázatról:
- kizárólag napelemes rendszer telepítésére lehet pályázni azért, hogy a cégek a saját fogyasztásukon tudjanak spórolni
- 1,5-3 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a cégek
- 7,5-15 kWp teljesítményű fejlesztésekre lehet pályázni, azaz tényleg kis kapacitású, saját, villamosenergia fogyasztás kiváltási célú fejlesztésekről van szó
- 5-10 ezer nyertes pályázatra számítanak az 1,5-3 millió forintos elnyerhető támogatás alapján
- a vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 100%-a lehet, de fontos, hogy a napelemes rendszer elszámolható költsége nem haladja meg a beépített napelemek összesített névleges teljesítményére vetítetten a 200.000 Ft/kWp értéket (ld. ennek hátterét alább)
- a cégek az áramszámlájukból ezen fejlesztések hatására becslések szerint évi 4-800 ezer forintot tudnak megtakarítani projekttől függően
- a 15 milliárd forintos pályázati keret azt jelenti, hogy a nyertes cégeknek négy évnyi áramszámla összegét adják oda vissza nem térítendő támogatások formájában
- a pályázatot akkorra időzítették, amikor jelentősen emelkedő bérköltséggel néznek szembe a cégek, így ennek kigazdálkodásában az energiaszámla csökkenése is segíthet
- a fenntartható rezsicsökkentés mellett az is fontos, hogy az éghajlatvédelemhez is hozzájárul ez a pályázat
- csak olyan cégek pályázhatnak, amelyeknek van már legalább 3 lezárt teljes üzleti évük és a pénzt a közép-magyarországi régión kívüli fejlesztéshez kérik
- olyan épületekre való napelem telepítésre lehet csak pénzt kérni, amelyben a kérelem benyújtását megelőző egy évben volt villamos energia felhasználás (tehát használatban volt)
- a pályázatokat mához egy hónapra, június 17-én délelőtt 10 órától lehet benyújtani elméletileg 2020. szeptember 30-ig, de a gyakorlatban a 15 milliárd forintos keret kimerüléséig.
- a Portfolio kérdésére - miszerint májusra jelezték a pályázati menetrend alapján a nagyobb cégeknek szóló napelemes pályázatot is (GINOP-4.1.4-19), így az mikorra várható - úgy reagált Kaderják: annak megjelenése is várható a közeljövőben, de a társadalmi egyeztetésen beérkezett javaslatok kiírásba való beépítése még nem ért véget.
Egyszerű a pályázati anyag és az elszámolás
Rendkívül egyszerűsített elszámolás jellemzi ezt a pályázatot, hiszen- a támogatás mértéke beépített kilowattonként fixen 200 ezer forint. Ez azt jelenti, hogy nem tényleges költségek alapján történik a támogatás, hanem az iparági adatok alapján megállapított egy összegű átalányár alapján.
- Kaderják Péter érvelése szerint a fix összegű támogatás (200 ezr Ft/kWp) arra ösztönzi majd a pályázókat, hogy ne árazzák túl a projekteket, hanem érdekeltek legyenek a minél alacsonyabb napelem-beszerzési árban, hogy ezzel a saját projektjük támogatási intenzitását emelni tudják
- az egyszerűsített elszámolás, az egy összegű átalány, a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a fejlesztésekről nem kell számlákat, bankszámla kivonatokat, és egyéb számviteli bizonylatokat benyújtani, csak a fejlesztés megfelelő minőségű megvalósítását igazoló dokumentumokra van szükség
- a támogatási kérelmek benyújtásához mindössze három melléklet benyújtása szükséges, azaz nem kell sem energetikai tanúsítványt, sem árajánlatokat benyújtani
- fontos tudni viszont, hogy nincs hiánypótlásra lehetőség, így a támogatási kérelmek elbírálása is gyorsabbá válik
- a napelemes rendszer megvalósulását igazoló dokumentumokat (pl. módosított hálózathasználati szerződés, szállítói nyilatkozat, terméktanúsítási dokumentum) a záró beszámolóhoz szükséges benyújtani.
A támogatható tevékenységek köre
További lényeges információk a pályázat szabályrendszeréről:- Csak kiskapacitású (7,5-15 kWp névleges teljesítményű, saját villamosenergia-fogyasztás kiváltását célzó napelemes rendszer telepítésére lehet pénzt kérni, a nagyobb teljesítményű napelemes rendszer telepítését majd a fenti pályázat "nagytestvére", a GINOP-4.1.4-19-es kódszámú pályázat támogatja, amely a jelzés szerint a közeljövőben jelenik meg.
- A pályázat keretében támogatott tevékenység a napelemes rendszer beszerzése és telepítése, a kapcsolódó szerkezeti- és tartóelemek beszerzése és telepítése, az épület elektromos rendszeréhez, illetve a hálózathoz való csatlakozáshoz és a műszakilag biztonságos működéshez szükséges elemek beszerzése és ezek kiépítése, valamint akkumulátorok, mérő- és szabályozó berendezések beszerzése és felszerelése.
- Fontos, hogy kizárólag a fejlesztéssel érintett épülethez, vagy azonos fűtési körön lévő épületekből álló épületcsoporthoz kötődő, illetve az épületben működő termelési eszközök teljes releváns villamos-energiaigényének legfeljebb 100%-át fedező napelemes rendszere telepítése támogatható (azaz a rendszerben értékesítendő áram és az ebből befolyó bevétel nem célja a pályázatnak).
- Az is lényeges, hogy a napelemes rendszer kizárólag a fejlesztéssel érintett épület tetőszerkezetén kerülhet elhelyezésre.
Címlapkép forrása: MTI Fotó Kelemen Zoltán Gergely

Megtartották az első szavazást az országban, ahol egy éve még véreskezű diktátor uralkodott
Zökkenőmentesen voksoltak, de nem közvetlenül a lakosság.
Gőzerővel megy a hatalmi birkózás Prágában: elstartolt az alkudozás
A tegnapi választás után.
Saját szomszédságából rúghatják ki az EU-t, ha nem képes fegyverként használni gazdasági erejét
Erős pozícióban van az EU, de egységes stratégia nélkül gyorsan visszaszorulhat a környező térségekből.
Szomorú hír érkezett a Balatonról, drámai adatot mértek reggel
Idén komoly változás tapasztalható a "magyar tenger" vízszintjében.
Izrael szerint durva hazugság, hogy Greta Thunbergéket bántalmazták volna
Semmilyen panaszt nem nyújtott be az izraeli hatóságokhoz.
Elfoglalta az orosz hadsereg Kuzminivkát
Hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak nyomulni.
Könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt egyes vállalkozók
Egy társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabály alapján az átalányadózók egy része és az őstermelők könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt. Ugyanis a ezen támogatott hitelnél a bankoknak
Burgonyaválság a láthatáron: így hat a globális felmelegedés az élelmiszer-ellátásra
A klímaváltozás már nem a jövő problémája a mezőgazdaság területén sem. Kína kutatólaboratóriumaiban már most kísérletekkel mutatják ki, hogy milyen következmén
Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p



Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.