Alattomosan emészt fel mindent, mégis kevés cég vesz róla tudomást
Mitől stresszesek a magyar dolgozók?
A magyar munkavállalók számára sokkal inkább a gyors munkatempó, mint a jelentős mennyiségi elvárás okoz magas stresszterhelést. Jelentős stresszfokozó tényezőként jelenik meg továbbá az igazságosság és tisztelet alacsony mértéke vagy hiánya - mutatnak rá a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkahelyi stresszel kapcsolatos felmérésének eredményei, amelyeket 2014-ben tette közzé, és azóta nem készült hasonlóan átfogó kutatás a magyar állapotokról. A felmérésből az is kiderült, hogy vannak olyan tényezők, amelyek meghatározó szerepet játszanak a stressz-szint alakulásában:- Nem: Összességében a magyar nők nagyobb stresszről számolnak be, mint a férfiak: a kiégés, az alvászavarok, a munka és a családi élet közötti egyensúly megteremtésének dilemmái is nagyobb arányban fordulnak elő a nők körében, és a munkahelyükkel is kevésbé elégedettek, mint a férfiak.
- Végzettség: A kutatási eredmények arra is rámutattak, hogy a magasabb iskolai végzettség egyfajta védőháló lehet a stresszel szemben. A főiskolai vagy egyetemi végzettséggel, illetve a szakközépiskolai érettségivel rendelkezők számolnak be a legkisebb, míg a 8 általános vagy annál alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők a legnagyobb mértékű stresszről.
- Beosztás: A felmérés szerint a diplomás felsővezetőknél a legalacsonyabb a stressz-szint, míg a segéd- és betanított munkásoknál a legmagasabb. Jelentős stressz-terhelésről számoltak be még az irodai, ügyviteli dolgozók és a nem diplomás vezetők is.
A munkahelyi stressz azért különösen veszélyes, mert hosszú távon pszichés (depresszió, szorongás, pánik, kiégés) és szomatikus (szív-érrendszeri, gyakori nyak-, hát- és derék-fájdalom) megbetegedésekhez vezethet. Az Európai Munkavédelmi Ügynökség 36 ezer vállalat megkérdezésével elvégzett felmérése szerint
a munkabaleseteket követően, a munkahelyi stressz a második legnagyobb kockázati tényező, amely az Európai Unió aktív korú népességének 28%-át, azaz 56 millió munkavállalót, a mintegy 4 millió magyar munkavállalóból pedig közel 1,1 millió főt érinthet közvetlenül.
Nem az egyén problémája, hanem a szervezeté
A munkahelyi stresszt sok munkáltató fél vállról veszi és az egyének saját problémájának tekinti, pedig a munkavállalók egészségének veszélyeztetésén túlmenően rontja a vállalatok versenyképességét, azáltal, hogy növeli a betegség miatti hiányzások számát, csökkenti a hatékonyságot, és magas fluktuációt eredményez. Juhász Ágnes pszichológus és egészségfejlesztési szakértő, az ELTE PPK adjunktusa szerint az alkalmazottakra ható munkahelyi stressz és az ennek következtében fellépő egészségi problémák sokszor a hiányzás mellett az úgynevezett presenteeism-ön keresztül fejtik ki káros hatásaikat.Arról van szó, hogy a dolgozó betegen, rossz lelki állapotban, kimerülten megy munkába, így munkavégzésének a színvonala csökken, kevesebb feladatot tud elvégezni, többet hibázik, gyakrabban okoz, vagy szenved el baleseteket, könnyebben lebetegszik, és fertőző betegség esetén további kollégákat betegíthet meg. A pszichológus a Portfolio-nak elmondta, hogy a munkahelyi egészségfejlesztő megoldások számos módon fokozzák a vállalatok eredményességét, termelékenységét:
- Csökken a hiányzás, és az ebből fakadó költségek;
- Csökken a dolgozók távozása (fluktuáció);
- Javul a munkahelyi légkör, a szervezettel szembeni attitűdök, javul a munkatársi kapcsolatok minősége;
- Növekszik az alkalmazottak motivációja és elkötelezettsége a szervezet felé;
- Javul a vállalat külső megítélése: egy gondoskodó szervezet képét mutatja befelé a dolgozói felé, és kifelé a piac szereplői, a potenciális ügyfelek, valamint a jövendő munkavállalók felé is.
Mivel ezek a feltételek mind kulcsfontosságúak egy szervezet gördülékeny működéséhez, a vezetőségnek is érdeke fűződik ahhoz, hogy a stressz-terhelést egészséges szinten tartsa.
Csökkentsük vagy kezeljük a stresszt?
Két lehetséges megközelítésből választhat egy munkáltató, ha a munkahelyi stressz csökkentéséről van szó:- koncentrálhat a munkahelyen előforduló leggyakoribb és legjelentősebb stresszforrások azonosítására és visszaszorítására;
- vagy segítheti a munkavállalók megküzdését a stresszel, és ellenállóbbá teheti őket a negatív hatásokkal szemben.
Alapvetően mindkét folyamat fontos, és a stresszfaktorok csökkentése mellett is szükségük van a dolgozóknak arra, hogy legyen lehetőségük kikapcsolódni és feltöltődni munkavégzés közben - a fizikailag és a mentálisan megterhelő munkakörök esetében egyaránt.
A feszültség levezetését bizonyítottan elősegíti a relaxáció, bizonyos mozgásformák és az egyéb szabadidős tevékenységek is, melyeket a munkáltató, például egy relaxációs helyiség kialakításával, egy kávészünetnyi mozgás biztosításával, sportbérlettel vagy irodai masszázzsal tud biztosítani
- véli Szabó Adrienn, az egészségmegőrző készülékeket forgalmazó Mediwel szakértője.A cég többek között irodai használatra is alkalmas mozgásterápiás készülékeket, masszázs- és élményfoteleket, talpmasszázs készülékeket forgalmaz, amelyeket egyre több cég használ sikeresen a munkavállalók egészségének megőrzése, a stressz levezetése és az ülőmunka kockázatainak csökkentése céljából. Főleg a pénzügy, gyártás, gyógyszeripar területéről tapasztalnak fokozott érdeklődést, de a gyárak, amelyek erősen küzdenek a fizikai munkások fluktuációjával, szintén egyre többet tesznek a jó munkaerő megtartása érdekében, többek között ilyen eszközök biztosításával. Ezek legfontosabb előnye, hogy munkahelyi környezetben, mindössze 10-15 perc időráfordítással, kis helyen tudják biztosítani a testmozgás és a rendszeres masszázs nyújtotta előnyöket, átöltözés és izzadás nélkül. Az ilyen relaxációs eszközök hatékonyan segítik a stresszel való megbirkózást, ezért ezek valamelyikének beszerzése lehet a kezdő lépés munkahelyi stressz visszaszorításához.
TÁMOGATOTT TARTALOM
A cikk megjelenését a Mediwel támogatta.
Tavaszias meleg és eső közeleg Magyarország felé: térképek mutatják, merre várható csapadék
Megérkezett az időjárás-előrejelzés.
Flottakezelés az AutoWallis mobilitási ökoszisztémában: pár perces utaktól az évekig tartó szerződésekig
Egy integrált flottamegoldása az aktuális feladathoz igazítja az autót - nem pedig fordítva.
Történelmi mélyponton Ázsia idei leggyengébb devizája
Makrogazdasági adatok és spekuláció tartja nyomás alatt az árfolyamot.
Zuhan a Starlink európai riválisa: a japán befektetőóriás milliós nagyságrendben adott el részvényeket
Részesedésének közel felétől szabadult meg.
McGrath meghúzta az Európai Bizottság vörös vonalát
Az EU-s szabályozás átfogó reformjánál vannak éles határok, amiket nem fognak átlépni.
Súlyos beszállítói problémák miatt visszavágta terveit Európa legnagyobb repülőgépgyártója
Kevesebbet fognak idén szállítani.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


