
Mozgalmas heteket tudhat maga mögött a Gloster: a hónap elején jelentős szerkezeti átalakulásról döntöttek, az eddigi 5 kisebb helyett 3 nagyobb üzletággal folytatja működését a vállalat, majd a legutóbbi fejlemény, hogy 94 %-os tulajdonrészt szereztek a Szilícium-völgyben és Londonban is aktív, 120 fős nemzetközi szoftverfejlesztő P92 IT Solutions-ben.
Murvai Attila: A szerkezeti átalakítás célja, hogy minél hatékonyabban tudjuk megfogni a jövőbeli feladatokat, és egységesen kilépni a piacra, összehangolni a sales tevékenységünket, és a cégcsoporton belül minél inkább erősíteni az integrációt. A csoporton belüli cégek az organikus növekedésre koncentrálnak, a Gloster pedig a további akvizíciókat keresi, ennek legutóbbi eredménye a cégcsoport eddigi legnagyobb akvizíciója, a P92 IT Solutions megszerzése, amely a cégcsoport szoftverfejlesztési üzletágát erősíti.

A világpiacra szolgáltató fejlesztőcég üzleti applikációk fejlesztésével foglalkozik olyan iparágakban, mint a média, a telekommunikáció, a pénzügyi szolgáltatások vagy az autóipar. Ez utóbbiban a német piaci beszállítások miatt eddig is erősek voltunk csoportszinten, de az, hogy új ágazatokba nem csak organikusan, hanem akvizíciók révén is be tudunk csatlakozni, még tovább csökkenti az iparági kitettségünket. A P92 ügyfélkörébe ráadásul olyan globális cégek tartoznak, mint a Sony Music, Blackhawk Network, valamint németországi középvállalatok, például a Valuenet. A cég Budapest mellett Londonban és Palo Altoban is rendelkezik képviselettel. Az akvizíció szorosan illeszkedik a Gloster 2025-ös növekedési stratégiájába, melyben az organikus növekedés mellett szoftverfejlesztő és felhős cégek felvásárlásával
a 2021-es számait készül megnégyszerezni a társaság: a felvásárlással a cégcsoportban dolgozók létszáma több mint másfélszeresére, 340 főre emelkedik, a csoport bevételeinek export árbevétele pedig várhatóan 85%-kal növekszik, a teljes árbevételhez képest eddigi 32%-ról 44%-ra bővül.
A szoftverfejlesztés a Gloster nemzetközi terjeszkedésének zászlóshajója, mik az üzletág tavalyi eredményei és mik a kilátások az idei évre vonatkozóan?
M. A.: Az üzletági árbevétel közel 2,4 milliárd forint volt, ez több mint duplája az egy évvel korábbinak. Nyilván ehhez hozzájárult a tavaly lezárult három akvizíció, a G-plus Consulting GmbH, ami a Gloster-csoport első külföldi akvizíciója volt, az ff.next és a Lanoga. A szoftverfejlesztés lett az elsődleges fókusz a csoporton belül, a teljes árbevétel közel négy tizedét tette ki. Ezeken belül a rendszeres megbízások mértéke, ami a leginkább nőtt, összértékben több mint a 2,5-szeresére emelkedett a 2021-eshez képest. Ezek tudják a legbiztosabb alapot szolgáltatni a stabil további növekedéshez. Vannak lokális minimumok, maximumok, csúcsok, a hosszabb távú szerződések kifutási időszakai miatt, de úgy látjuk, hogy továbbra is tartható a 2025-ös növekedési stratégiába foglalt célok elérése.
A szoftverfejlesztési üzletág nemzetközi terjeszkedése nagyban alapoz a Minero IT német piaci beágyazódottságára, járműipari piacismeretére. Melyek azok a területek, ahol kitörési pontot látnak, ahol olyan kihívásokba ütköznek a gyártók, amiben a Minero egyedülálló megoldást tud kínálni?
Tóth Attila: A Minero IT 13 éve a német piacból nőtt ki, olyan nagyvállalatoknak szállítunk be riportálási, gyártássegítő szoftvereket, mint az Audi vagy a BMW. Mivel régóta a német piacon vagyunk, látjuk, hogy rengeteg legacy szoftver létezik ezekben a nagyvállalatokban, amelyek ma már több mint 20 évesek, és már a fenntartásuk is komoly gondokat okoz. 2015-16-tól ezeknek a rendszereknek a modernizációját tűztük ki célul, megpróbálunk úgy modernizálni szoftvereket, hogy a régi, hasonló típusú szoftvereket egy újabb, modern szoftver váltsa le, ami a következő 10-15 évre garantálja a működést. Ezt a növekedés egyik motorjaként látjuk, kiismerjük magunkat a régi technológiában is, az újjal pedig választ tudunk adni a régieknek a fenntartására, átmigrálására, ez egy kulcs probléma ezeknél a nagyvállalatoknál.
Fontos, hogy itt nem egész rendszerek lecseréléséről van szó, mert annak túl nagy lenne a költségvonzata ezen a szinten: a Volkswagen konszernben például több mint 1500 IT projekt van, ami legalább 1500 IT szoftvermegoldást jelent. A mi egyik megoldásunkkal ki tudtunk váltani hatot, csökken a portfólió és modernebb lesz, de ez egy nagyon érzékeny és komplex folyamat.

A BMW-nél a felhőszolgáltatásokra való áttérésben segítünk, ez egy nagyon nagy változtatás volt az elmúlt években és azt a visszajelzést kaptuk, hogy mióta a mi megoldásainkat használják, egyetlen autó sem esett ki a gyártásból szoftveres meghibásodás miatt. Ez nagyon nagy pénzügyi értéket is képvisel, mert 5 perc leállás is több millió eurós veszteségben mérhető.
M. A.: Fontos megemlíteni, hogy a fókuszunk 80-90 százalékban gyártástámogató rendszerek, illetve minőségbiztosítási rendszerek szoftveres támogatása, tehát nem az autók üzemelése során alkalmazott megoldásokról beszélünk, ez egy B2B piac. Rendszerkritikus szoftverekről van szó, mind a fejlesztés, mind az üzemeltetés tekintetében.
A piaci terjeszkedés kapcsán azt kell látni, hogy ebben a Gloster nagyon tudatosan és következetesen építkezik. 2018-ban részesedést vásárolt a Minero-ban a Sulzer GmbH, amely már ’78 óta beszállítója a BMW-nek, és mi velük együtt kézen fogva tudtunk ilyen projektekbe belépni. A Gloster számára fontos stratégiai szempont volt, hogy ezt a partnerkapcsolatot még inkább ki tudjuk aknázni. A G-Plus Consulting pedig az Audi közvetlen beszállítója, amelyen keresztül egy reporting rendszert a Minero IT fejleszt.
A járműipar mellett az egészségügy területén is komoly referenciákkal rendelkezik a cég, ebben a szektorban milyen növekedési potenciált látnak, milyen fejlesztéseken dolgoznak?
T. A.: Azt látjuk, hogy az egészségügy és pénzügyi szektorban nagyon komoly IT forradalom zajlik Németországban. Mind a kettő azért, mert ezek a cégek nagyon el voltak zárva az IT security által, nem voltak átfogó IT megoldások. A Német Vöröskeresztnél például egy új laborszoftvert írunk, ami a mintavételtől a minták feldolgozásán keresztül az eredmények visszaadásáig egyetlen szoftver, és a felhasználó, mint mintaadó már a legelején maga tudja az adatait felvinni akár mobilról, úgy, hogy az adatok nem hagyják el a mobiltelefont, mégis bekerüljenek az IT rendszerbe. Az egész folyamat digitalizálva történik, és hasonló forradalmat látunk a banki szoftverek terén is.
A banki számítógépek nagyon sokáig nem voltak rácsatlakoztatva az internetre, szigetszerűen működtek, de egyre jobban érezzük azt, hogy ezek a cloud megoldások előtérbe kerülnek, mert az IT security már elismerten tudja azt a szintet, ami itt elvárt. Ezt elfogadják, és meg merik nyitni ezeket a rendszereket. Az autóipar egy kicsit hamarabb volt hajlandó elszakadni a mainstream megoldásoktól, a nagyon centralizált nagygépes rendszerektől. Ezeket a tapasztalatokat szeretnénk ebben a két másik üzletágban érvényesíteni és hasonló megoldásokat kínálni.
Az világos, hogy a Minero járműipari tapasztalatai jó referenciát jelentenek a más iparágakban való megjelenésre, de ezen kívül mi az, amivel a Gloster szoftverfejlesztési üzletága fel tudja venni a versenyt a nyugat-európai konkurens beszállítókkal, vagy éppen a hasonló cipőben járó, olcsóbb munkaerőt alkalmazó, régiós vállalatokkal?
M. A.: Nagy előny, hogy mint Minero ott voltunk közvetlenül a német piacon, és kulturálisan is tudjuk, hogy mit szeretnének, hogyan működnek a német ügyfelek. Ebbe a jó alapba lehet behozni azoknak az akvirált cégeknek a tudását, amelyeket a Gloster az elmúlt időszakban felvásárolt. Technológiailag más tudással rendelkező embereket is közvetlenül be tudunk vonni a működésünkbe, és ezáltal különböző ajánlatadási folyamatoknál egységesen, integrált módon tudnak megjelenni a különböző leányvállalatok emberei. Ez hatalmas előny, ahhoz képest, mintha a piacról kellene felvenni szakembereket adott projektekhez.
Nagyon fontos lépés a cégcsoport életében, hogy a szoftverfejlesztési üzletágon belül, vagy akár kívül lévő leányvállalatokat még jobban integráljuk egymással, így együtt tudunk megjelenni ezeken a piacokon, tendereken. Ez hatalmas előny nemcsak technológiai és szakmai értelemben, hanem kulturálisan is. Mi ismerjük a németországi működést, de ahogy különböző szemléletek be tudnak jönni a különböző akvirált cégeken keresztül, az újszerű dolog.
T. A.: Vannak olyan közép-kelet-európai kkv-k, 50-80 fős cégek, amelyeknek már van tapasztalatuk, kapcsolatuk, mi is ilyenek voltunk, de a Glosterrel elindultunk egy olyan úton, ahol ezeknek a cégeknek az erősségeit egyesíteni lehet. Azt láttuk a 2017-21-ig való növekedésben, hogy az organikus növekedésnek nagyon erős határai vannak. Lehet, hogy meg tudunk szerezni két jó szakembert, de másik kettőt pedig elvisznek tőlünk.
A hasonló kompetenciákkal rendelkező cégeknek a vegyítése viszont egy nagy erőt képvisel, mert így olyan tapasztalatokhoz tudunk jutni cégcsoportszinten, amiket az ember egyébként nem osztana meg egy másik, független, adott esetben konkurens céggel.
De ha cégcsoportszinten gondolkodunk, akkor erősíteni tudjuk egymást.
A mesterséges intelligencia, önvezető autók évek óta hot topic, melyek azok a fejlesztések, amelyek a közeljövőben meghatározhatják a szoftverfejlesztés irányát?
T. A.: Mondhatjuk, hogy az AI radikálisan át fogja alakítani az életünket. Elindultunk onnan, hogy predektív előrejelzések, és most már verset ír a ChatGPT. Ha jó inputot adunk neki, akkor nagyon hasznos tud lenni, és mivel nagyon gyorsan fejlődik, folyamatosan számolni kell vele. A Minero-nál 7-8 éve foglalkozunk ilyen megoldásokkal, de azt láttuk, hogy 3-5 hónapos projekteken kívül nem nagyon volt igazán áttörő AI projektünk. Ez nagyrészt éppen az input részén akadt el, hiszen ez az AI legfontosabb alapja, mit tudok neki adni, amiből tanulni tud. Ha odaadok 10 ezer kutya- és macskaképet, az alapján majd nagyjából 80 százalékosan el tudja dönteni egy képről, hogy azon egy kutya vagy macska látható. Ha egymilliót, akkor ez az arány erősen javul.
Az autóipari cégek is azt mondták, milyen jó lenne, ha valamit előre jeleznénk, csakhogy ehhez nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségű adat. Most azért kezdenek elindulni ezek a projektek, mert már 4-5 éve is jeleztük, hogy nincs elég adat, ezért elkezdték gyűjteni, és most kezdünk elérni oda, hogy bele lehet vágni komolyabb AI fejlesztésekbe.
M. A.: A nagy cégeknél most tapasztalható egy nyitás az AI irányába, amit a ChatGPT modellek megjelenése is indukál, de ez komoly szabályozási problémákat is felvet. Rendszerszinten biztos, hogy nem tudnak 1-2 hónapon belül beépülni ezekbe a szoftverekbe a különböző AI modellek. Mindenki vizsgálja a bevezetés lehetőségeit és korlátait, de kellő óvatossággal. Cégcsoportszinten azt látjuk, hogy
magát a fejlesztői munkát megkönnyítő AI eszközök tudják növelni a hatékonyságot, de ott még nem tartunk, hogy rendszerszintű bevezetések történjenek ezekben a gyárakban a szoftvereinken belül.
T. A.: A nagy multicégek nagyon sokszor nem a legeslegújabb technológiákat alkalmazzák, inkább azt mondják, hogy ami már stabilan bizonyított, azt alkalmazzák. Ennél az üzemméretnél nagyon fontos a stabilitás, ilyen megoldásokat nem lehet csak úgy integrálni rendszerkritikus szoftverek működésébe, mert bár ígéretes, óriási kockázatokat hozna be. Ahogy önvezető autókat is nagyon régóta tesztelik már, így itt is rendkívül nagy óvatossággal kell ezt megközelíteni. Ugyanakkor, ahol a fejlesztést segítő eszközként használja egy magasan képzett szoftverfejlesztő, ott érezzük, hogy ennek itt van az ideje, és közelről vizsgáljuk, hogy milyen eredményeket lehet elérni.
Címlapkép: Portfolio
A cikk megjelenését a Gloster Nyrt. támogatta.
Ukrajna kezdi elveszíteni az EU-ba fektetett bizalmát
Mindkét lábát elveszítheti az amúgy is sántító ukrán gazdaság.
Dübörög az ingatlanpiac ezekben az országokban, Magyarország is érintett
Több mint duplájára ugrott a befektetési volumen.
Szárnyal a kockázatátruházó kötvények piaca Európában, a Deutsche Bank tovább emeli a tétet
Egyre népszerűbbek az SRT-k.
Eszméletlen árak a balatoni nyaralóknál: találni 4 milliós négyzetméterárat is
Szerencsére az átlag ettől jócskán elmarad.
Siralmas számok jöttek Magyarország legfontosabb gazdasági partnerétől
Nem tud magához térni a kulcsfontosságú német piac.
Magyarországról Németországba helyezi át a gyártás egy részét az Audi - Megszólalt a vállalat
Válaszokat kaptunk a kérdéseinkre.
Bíróságra megy az UniCredit az olasz kormány szigorú feltételei miatt
Remélik, Brüsszel is nekik ad igazat.
Furcsa csalások az MHB-nél
Furcsa banki csalásos esetekről számolt be a 24.hu ma. Ebben a cikkben arról irnak, hogy nem szokásos banki csalások történnek az MHB banknál, olyanokat lopnak meg mobilapplikáción keresztül, a
Devizahiteles ügyintézés: mit tehetsz most a banknál?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Devizahiteles ügyintézés: mit tehetsz most a banknál? Megosztó, de aktuális téma A devizaalapú hitelezés hosszú ideje érzékeny és sokakat érintő
Három ábra arról, hogy a kínai ipar lehagyja Európát
Sokáig nehezen nyelte le az átlagos európai kormány, még nehezebben hitte el az utca embere, hogy Kína már nem másol, hanem leversenyzi Európát. Nemcsak többet...
The post Három ábra arról, h
Mi hűti le Indiát, miközben forr a világ?
Több mint egy évszázad alatt mindössze 0,7 °C-os hőmérséklet-emelkedést mértek Indiában, szemben a globális 1-2 °C-os átlagnövekedésével.
Munkaszüneti napok, áthelyezett munkanapok 2026 - így tervezzen!
Megjelent a Magyar Közlönyben a 2026-ban esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mely hétvégén kell majd dolgozni, és mely h
Javaslat a GDPR szerinti nyilvántartási kötelezettség egyszerűsítésére
Az Európai Bizottság összeállított egy csomagot az egységes belső piac hatékonyabb, kevesebb adminisztrációval járó működtetése érdekében, amely egy ún. egyszerűsítési javaslatcsomagot
Mi lesz a cégemmel utánam? A bizalmi vagyonkezelés alapjai
Adóoptimalizálás, folyamatosan finomított szabályozás, és ezt kísérő heves viták - sok szó esik ezekben a hetekben is a bizalmi vagyonkezelésről. Arról azonban, hogy mire is...
The post Mi l
Elindult a GINOP Plusz-1.4.5-25: Támogatás a Zöld és Digitális Átálláshoz a KKV-knak
2025 júniusától új lehetőséget kapnak a hazai kis- és középvállalkozások (KKV-k), hogy technológiai megújulásukkal és fenntarthatósági törekvéseikkel lendületet adjanak a magyar gazdas


- Szép csendben építik le az embereket Magyarországon, most omlik össze a nagy béralku
- Megjelent a 100 leggazdagabb magyarról szóló lista, mutatjuk a százmilliárdos vagyonokat
- Extraprofitadók: megjöttek a kormány legújabb tervei
- Hatalmas adóváltozások jönnek 2026-ban, és ez még nem minden
- Itt a fordulat: ez lehet az első jel arra, hogy megmenekülhet a Föld
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Fűnyírás mindenáron? Kényszeres kertrendezés helyett megéri kicsit lustának lenni
A gyepek és méhlegelők körül mindig forró a hangulat, de a tét sokkal nagyobb a lakók igazánál.
Megérkeztek a számok: meglepő helyen kötöttek ki az állampapírkamatok
Körvonalazódik, mihez kezdtek a magyarok a felszabaduló megtakarításaikkal.
Lemond a kormány több száz milliárdról a választások után – Mi történik?
Eltűnik az egyik legfontosabb bevétel?
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.