Üzlet

2017. december 27. 11:25 | MTI, Portfolio

Csúcsközelben várja az olaj 2018-at

A keddi rekorddöntést követően továbbra is közel két és fél éves csúcson alakulnak az olajárak szerdán. Az Egyesült Államok energiainformációs hivatalának (EIA) adatai szerint a globális túlkínálat 2016-ban elkezdett egyensúlyba kerülni, 2017-ben pedig már enyhe deficit mutatkozott a kínálati oldalon. A kilátások 2018-ra is a kínálat kismértékű hiányáról szólnak, az EIA szerint az első negyedben ennek mértéke napi 180 ezer hordó körül alakulhat, ezt azonban éppen a tengerentúli palaolaj-iparág teljesen keresztülhúzhatja.

2017. december 27. 07:46 | MTI

Megfelezik a napelemek termékdíját, de ettől még nem lendül fel a napenergia-szektor

Jövő év elejétől megfelezik a napelemekre kivetett úgynevezett termékdíjat, így a mostani kilogrammonkénti 114 forint helyett már csak 57 forintot kell fizetniük a napelemes energiatermelő rendszereket telepítőknek. Kiss Ernő, a Magyar Napelem-, Napkollektor-szövetség elnöke a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, hogy a díj mértéke még így is magasnak számít majd az európai átlaghoz képest, ezért nem valószínű, hogy a sarc csökkentése lendíti fel 2018-ban a napenergia-szektort.

2017. december 27. 07:44 | MTI

A hazai élelmiszerek aránya már 80 százalék az üzletekben

Az élelmiszereknél már elérte a kormány, hogy a boltokban 80 százalék legyen a hazai termékek aránya, és földhasználatban is közelítenek a kabinet által meghatározott célhoz, vagyis folyamatosan nő a családi gazdaságok által művelt terület a nagygazdaságok rovására - közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Világgazdasággal.

2017. december 26. 21:14 | MTI

Lehalt az OTP online rendszere

Technikai okokból nem elérhető az OTP internetbankja és a bank online fizetési felületein nem lehet bankkártyával fizetni - közölte a pénzintézet kedden a honlapján.

2017. december 26. 06:30 | Szandányi Levente

Az elmúlt 100 év legnagyobb dobása kellett ahhoz, hogy kiderüljön a Tesla gyenge pontja (TOP10 sztori - 6.)

A Tesla akkorát gurított azzal, hogy határidőben megkezdte az elmúlt 100 év legjelentősebb modelljének gyártását, hogy már júniusban biztosak lehettünk abban, hogy ennél nagyobb sztori nem lesz idén a járműiparban. A Model 3 gyártásának exponenciális felfuttatása viszont elmaradt és nyilvánvalóvá váltlt, hogy az amerikaiak egyelőre képtelenek a tömegtermelésre. Ez viszont komoly probléma, ha Elon Musk és csapata nem tudja hamarosan megoldani a kialakult helyzetet, magukra húzhatják a konkurens gyártókat és elfogyhat a befektetők vállalatba vetett végtelen hite is.

2017. december 25. 11:00 | Portfolio

Tovább terjeszkedik az üzletlánc: a fogyókúrázókat célozzák

Egy éve nyitotta meg első magyarországi boltját a Naturhouse. A táplálkozási tanácsadással foglalkozó, spanyol hátterű cég 2017-ben új üzletet nyitott, és további terjeszkedéssel számol. Az egészségtudatos táplálkozás és a fogyókúrás termékek továbbra is komoly piacot jelentenek világszerte.

Itt a nemzetközi fintech rangsor: a magyar bankok szép helyet szereztek

2017. december 24. 15:31 | Portfolio

Itt a nemzetközi fintech rangsor: a magyar bankok szép helyet szereztek

A magyar bankok és biztosítók lenyomják a dán, olasz és japán versenytársaikat is, ha fintech partnerségről van szó. Magyarországon ugyanis a hagyományos pénzintézetek majdnem fele dolgozik már most is együtt valamilyen fintech startuppal - derül ki a PwC fintech témában készített nemzetközi felméréséből. A nagy barátkozás mozgatórugója az egész világon, hogy a bankok féltik a bevételeiket a külső támadóktól, illetve a megújulás útját keresik, a fintech startupoknak viszont ügyfelekre és pénzre van szükségük, vagyis a kényszer és a közös érdekek hozzák össze a partnerségeket. Közben a kicsi startupokon túl az internetes és IT-világ nagyjai is beszállnak az épülő fintech ökoszisztémába.

2017. december 23. 15:25 | Háhner Petra

Magyar gyárak a Tesla és a Google nyomában: mi jut ebből a dolgozóknak?

A dolgozói jólét mellett a rugalmas munkavégzés is olyan hívószó lett mostanában, amivel a vállalatok könnyen magukhoz csábíthatják az álláskeresőket, vagy akár a konkurenciánál dolgozókat. Kötetlen munkaidő, home office, alkotói szabadság - bizonyos helyeken ezek már alapvetőek, míg máshol gyakorlatilag megvalósíthatatlanok. Hazánkban elsőként a tech startupok tették magukévá a rugalmasságot előtérbe helyező vállalati kultúrát, most pedig a multiknál és a kkv-knál is vannak erre törekvések. De miben nyilvánulhat meg a rugalmasság például a termelői szektorban, ahol nem lehetséges a távmunka, és számos előírás köti a munkáltató kezét?

Bukottakból hízik egyre nagyobbra és nagyobbra a Lufthansa-birodalom

2017. december 23. 11:35 | Portfolio

Bukottakból hízik egyre nagyobbra és nagyobbra a Lufthansa-birodalom

Szépen lassan maguk köré gyűjtik a kisebbeket és a gyengébbeket a nagy európai légitársaságok. Idén különösen látványos volt a konszolidációs folyamat, ahogy a második legnagyobb német légitársaság csődbe ment. Úgy tűnik, hogy eközben a Lufthansa és az easyJet pedig lecsapnak mindenre, ami értékes. Mozgalmas volt 2017 az európai légitársaságoknál, összefoglaltuk a legfontosabb eseményeket.

20 millió üveg pezsgő fogy Magyarországon évente

2017. december 23. 09:44 | MTI

20 millió üveg pezsgő fogy Magyarországon évente

Magyarországon évente mintegy 20 millió palack, megközelítőleg 150 ezer hektoliter pezsgő fogy, az idén mennyiségben enyhe, értékben kétszámjegyű növekedést prognosztizálnak a szakemberek - közölte a Törley Pezsgőpincészet Kft. ügyvezető igazgatója az MTI érdeklődésére.

2017. december 23. 07:35 | MTI

Meglesz jövőre az ezer Ikarus busz

Az év folyamán többször hangoztatott ezer Ikarus autóbuszt szerintem jövőre le tudjuk gyártani - válaszolta Széles Gábor, az Ikarus vállalatcsoport elnöke a Magyar Hírlap kérdésére.

2017. december 22. 19:41 | Portfolio

Próbál a padlóról felállni a bitcoin

Az ünnepek elött a spanyol tőzsde kivételével nem láthattunk nagyobb elmozdulásokat Európában, ott az keltett pánikot, hogy a szeparatisták többséget szereztek a katalán választásokon. Mindeközben a bitcoin ára közel 30 százalékot zuhant, de estére megint felé indult.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd