Lakáshitelesek, figyelem: óriási törlesztőrészlet-csökkentés kérhető heteken belül
Most vennél fel lakáhitelt? Kalkulálj magadnak Pénzcentrum kalkulátorával!
Milliókat spórolhatunk a lakáshitelünkön
Ahogy a napokban írtunk róla, nemcsak a családalapítás finanszírozására, hanem például szuperállampapír-befektetésre is érdemes lehet felvenni a babaváró hitelt. Emellett egy meglévő hitel, például lakáshitel kiváltására sem utolsó a konstrukció. Hogy mennyit nyerhetünk ezzel, annak kiszámításához érdemes összevetni a meglévő hitel és a neki megfelelő összegű babaváró hitel havi törlesztőrészletét. Például
- egy 10 milliós kamatmentes babaváró hitel induló törlesztőrészlete 20 éves futamidő mellett várhatóan 45 833 forint lesz (majd fokozatosan csökken a tőkearányos kezességvállalási díj csökkenése miatt),
- egy szintén 10 milliós forintos lakáshitel törlesztőrészlete 20 éves hátralévő futamidő mellett eközben az MNB által közzétett átlagkamatok alapján ma 63 704 forint.

Az elérhető törlesztőrészlet-csökkenés ebben az esetben tehát 28%-os. Mértékét általában sok minden befolyásolja:
- kisebb tartozás esetén ehhez hasonló, nagyobb tartozás esetén ennél kisebb törlesztőrészlet-csökkenés érhető el (a babaváró hitel 10 milliós felső korlátja miatt),
- minél rövidebb a meglévő hitel hátralévő futamideje, elvben annál kisebb mértékű törlesztőrészlet-csökkenés érhető el a hitelkiváltással,
- ugyanakkor mivel a babaváró hitel törlesztőrészlete nem mehet 50 ezer forint fölé, egyes esetekben a meglévő hitel hátralévő futamidejénél hosszabb futamidejű babaváró hitel felvételére lehet szükség (ennek maximuma 20 év), vagy csak részleges hitelkiváltásra van mód.

Ha valakinek a hitel futamideje alatt "csak" egy új gyermeke születik (méghozzá 5 éven belül, ekkor marad ugyanis kamatmentes a hitel), akkor 20 év alatt csaknem 4,8 millió forintot spórolhat egy átlagos, szintén 10 milliós lakáshitelhez képest a babaváró hitel alacsonyabb törlesztőrészletének köszönhetően. Kettő illetve három új gyermek megszületése esetén (ami már 12 hetes magzati lét igazolásával teljesíthető) az aktuális babaváró tartozás 30, illetve 100 százalékát is elengedik, további előnybe hozva a babaváró kölcsön felvevőjét. Érdemes azzal is kalkulálni, hogy a jelzáloghitelből a második (a meglévő gyermekeket is figyelembe véve) gyermek születése esetén 1, a harmadik gyermek születése esetén 4 millió forintos hitelelengedést is lehet kérni, erre az esetre készülve megérheti a jelzáloghitelt nem teljes egészében végtörleszteni.

Most vennél fel lakáhitelt? Kalkulálj magadnak Pénzcentrum kalkulátorával! A cikkünk bevezetőjében beharangozott buktatóval is számolni kell a hitelkiváltás esetén: valószínűleg lesznek bankok, amelyek csak akkor engedik kiváltani a meglévő lakáshitelt egy babaváró kölcsönnel, ha a két hitel együttes törlesztőrészletével belefér az adós az adósságfék-szabályokba. Ez esetben nem veszik figyelembe előre, hogy a végén csak a babaváró hitel marad. Ha a bank ilyen típusú szigorúsága miatt ütközünk bele a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató 50%-os felső korlátjába, érdemes más bankoknál is próbálkozni.

A babaváró program 10 legfontosabb tudnivalója szerintünk
- A kölcsönszerződés 2019. július 1-jétől 2022. december 31-éig köthető meg.
- Kamatmentes és szabad felhasználású a hitel, ingatlanfedezet sem kell hozzá, ugyanis ezt az állam készfizető kezessége "pótolja".
- A hitel vissza nem térítendő támogatássá alakulhat: a második (a hitelfelvételt követően születő vagy örökbefogadott) gyermek érkezése után az aktuális tartozás 30%-át, a harmadik után az aktuális tartozás 100%-át engedik el, és minden egyes gyermek érkezése után 3 évre felfüggesztik a tartozást.
- Legfeljebb 10 millió forintig, legfeljebb 20 évre és legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel vehető fel a hitel.
- Azok a házaspárok igényelhetik, akiknél a feleség betöltötte a 18. életévét, de még nem töltötte be a 41. életévét. Legalább az egyik házasfél legalább 3 éve tb-jogosult vagy felsőoktatási tanulmányokat folytat(ott). Legalább az egyik házastársnak az első házasságában kell élnie, meglévő gyermek nem akadály.
- A hitelintézetek saját általános belső szabályaik szerint minősíthetik hitelképesnek az igénylőket.
- A hitelkérelmet a benyújtást követő 10 napon belül el kell bírálniuk a folyósító hitelintézeteknek.
- Nem számítható fel díj a kölcsön elbírálásáért, folyósításáért és előtörlesztéséért sem, viszont az államnak évente a fennálló kötelezettség 0,5%-ára rúgó díj jár egy év alatt.
- A hitel azáltal kamatmentes, hogy az állam (jelenlegi hozamkörnyezet alapján 5% körüli) kamattámogatást nyújt hozzá 5 éves kamatperiódussal.
- Ha 5 éven belül baba érkezik (akár örökbefogadással), akkor a hitel végig kamatmentes marad, ellenkező esetben vissza kell fizetni a már igénybe vett (a jelenlegi hozamkörnyezet alapján évi 5%-os) kamattámogatást, és megnő a hitel kamata (a jelenlegi hozamkörnyezet alapján legfeljebb közel 8%-ra).
Most vennél fel lakáhitelt? Kalkulálj magadnak Pénzcentrum kalkulátorával!
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Egykori terrorista vezető járt titokban a Fehér Házban: Trump zárt ajtók mögött tárgyalt vele
A protokoll szokatlanul visszafogott volt.
Keményen üzent Zelenszkij az ukrán korrupciós botrány érintettjeinek
Határozott lépéseket ígért.
Kitiltaná a Huaweit az Unióból az Európai Bizottság
Donald Trump példáját követné Brüsszel.
Történelmi fordulat a világgazdaságban: olyan dolog történik az inflációval, amire 35 éve nem volt példa
Szakértők szerint komoly kötvénypiaci ralira van kilátás.
Most éri meg lecserélni a drága hiteleket: Spórolj akár százezreket személyi kölcsönnel!
A személyi kölcsönök kamatai Magyarországon 2024 végétől csökkenő pályára álltak, így aki korábban drágábban vett fel hitelt, annak elérkezett a hitelkiváltás időszaka. Mutatjuk, kinek
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Indul a Demján Sándor 1+1 Program 2. üteme
A hazai kkv-k beruházásait célzó Demján Sándor 1+1 Program új szakasza elindult. A 2. ütem kifejezetten vidéki vállalkozások eszközfejlesztéseit támogatja vissza nem térítendő forrással,
Brazília ellentmondásos zöldátmenete
Brazília zöldátmenetét számos paradoxon jellemzi. Villamosenergia-termelésének 90%-a megújuló erőforrásokból származik, ez pedig jelentős előnyt biztosít számára a jelenlegi dekarbonizác
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Préda: Ellopták tőlem, ami nem is az enyém
Egy adathalász támadás áldozata meséli el élete egyik legrosszabb döntését.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod


