
Idén is nagy számban érkeztek a CFO of the year díjra pályázatok olyan kis-, közép- és nagyvállalatoktól, amelyek üzleti teljesítménye egyértelműen kiemelkedik a magyar átlagból, és amelyeknél komplex beruházási, finanszírozási vagy éppen akvizíciós kihívások történtek az elmúlt időszakban. A szakmai zsűri pedig ezek közül a nagy számban jelölt vállalati szakemberek közül, a jelöltek pályázatai alapján választotta ki a szakmailag kimagasló jelölteket.
Közülük lett a legjobb Schilling Dániel (CÍMLAPKÉPÜNKÖN), a Duna House Holding Nyrt. gazdasági igazgatója.
Nagyvállalatok és kisvállalkozások, hölgyek és urak egyaránt pályáztak a díjra, bizonyos pályázatokból egy-egy életmű is kirajzolódott - mondta Fülöpné Bogdán Krisztina, a Commerzbank vezérigazgató-helyettese. Pénzügyi-gazdasági vezetői teljesítményéért és kiváló pályázatáért a CFO Master 2020 díjat nyerte el négy személy:
- Bodnár Zoltán, Alteo Energiaszolgáltató Nyrt.
- Molnár Nóra, Pepco Hungary Kft.
- Sütő Balázs, Market Építő Zrt.
- Thurzó Csaba, 4iG Nyrt.
Az év legjobb credit management teamjét is díjazták: a Richter Gedeon Nyrt. Novák Zoltán által irányított credit management csapata nyerte a díjat - jelentette be Szentirmay Péter, a Magyar Creditmanagement Szövetség elnöke.
Tudósításunk a mai Budapest Economic Forumról:
CFO-kerekasztal: milyen kihívás elé állította a vállalatokat a koronavírus?
A díjátadót megelőző CFO-beszélgetést Fülöpné Bogdán Krisztina (alábbi képünkön), a Commerzbank vezérigazgató-helyettese vezette.

Dienes Péter, a Danubius gazdasági vezérigazgató-helyettese elmondta: rekordhónapok után márciusban a bevételük nullára redukálódott, augusztusban a vidéki szállodákban már szép forgalmat generáltak, a szeptember viszont ismét nagyon nehéz időszak volt a határzár miatt. A CFO egyik legfontosabb feladata a cash flow menedzsment, ez nagyon felértékelődött most. Sajnos a munkaerőköltségekben kellett a legnagyobb vágást megtenni, különösen az atipikus munkakörben dolgozóknál. Jelentős saját tartalékokkal és hitelkeretekből gazdálkodnak, némi emelkedés talán jövő tavasszal-nyáron jöhet, igazi fellendülés viszont csak hosszú távon. A moratóriummal élt a Danubius, meghosszabbításának módját is jónak tartják.

Prohászka Balázs, a Kométa gazdasági igazgatója azt mondta: semmiképp sem nyertesei, de mindenképpen túlélői a válságnak, a sertéshúsfeldolgozók már három éve járvánnyal küzdenek, ami jelentős árfelhajtó hatással volt. Év elején már elvesztették olasz piacuk egy részét, a márciusi vásárlási láz nagy fellendülést hozott, áprilisban már visszaesést regisztráltak. Nyáron viszont már csúcsot értek el, a dolgozókat pedig béremelésekkel motiválják. A moratórium kapcsán elmondta: a beszállítóik miatt éltek vele, egyébként nem lett volna muszáj.
Sebők András, a Wizz Air Beszerzési és Ellátási Lánc Igazgatója elmondta: az április-júniusi időszakban mintegy 10%-ra esett vissza a kapacitáskihasználtságuk, július-augusztusban viszont bőven az európai iparág fölé, mintegy 70%-ra tudtak emelkedni. Most azonban már nem nagyon lehet utast találni a repülőgépekre ismét, egész Európa hektikus, a legszomorúbb pedig az, hogy nincs összehangolt szabályozás. Fix költségeikben nagyon jelentős az eszközfinanszírozás, jelentős előnyük azonban a magas készpénzállomány. A szektorba viszont mintegy 300 milliárd eurót kéne beletenni, hogy túlélje a következő 12 hónapot. A moratóriummal kapcsolatban azt mondta: külföldi finanszírozóik számára nehéz volt elmagyarázni, hogy az ő hitelköveteléseikre nem vonatkozik a moratórium. Banki partnereik mintegy egyötöde a meglévő kapcsolatok felszámolása mellett döntött, különösen az eszközfinanszírozásban húzódtak vissza.
Tordai Péter, az E2 Hungary Solar Business vezetője szerint a válság jelentősen csökkentette az energia-felhasználást, amely a gazdasági teljesítménnyel szinte teljesen korrelál. Ez ilyenkor náluk nem marginkiesést, hanem piaci árfolyamveszteséget is jelent, amivel szembe kell nézni. A home office miatt az otthoni energiafelhasználás nőtt, ez azonban nem tudta kompenzálni az irodai fogyasztás visszaesését. Kedvezően hatott viszont rájuk viszont a piaci volatilitás növekedése a kereskedési tevékenységben, és a megújuló energiák válságállósága.
Tóth István, a Tungsram pénzügyi igazgatója is a zöld beruházások, energiahatékonysági projektek előretörését és a home office pozitív hatását emelte ki, az autóeladások visszaesése (bevételük negyedét adják az autólámpák) negatívan hatott rájuk a második-harmadik negyedévben, az élelmiszerbiztonsági üzletáguk (beltéri farmokhoz, üvegházakhoz adnak el lámpákat) viszont erősödött, az elektromos autók akkumulátorához gyártott alkatrészek is kifejezetten válságállók voltak.

5 éven belül fejük tetejére állhatnak a pénzügyi osztályok
Balázs Gábor, a PwC cégtársa előadásában elmondta: a digitalizáció, a számviteli robotok és a pénzügyi szakma jövője köti le mostanában az idejét, utóbbiról szólt az előadása. A CFO-nak üzleti partnernek, mentornak és digitális transzformációs nagykövetnek kell lennie a tanácsadócég globális felmérésének tanulsága alapján. A jövő pénzügyi osztályával szembeni elvárás a digitális és gyors működés, az azonnali tranzakciófeldolgozás, az adatok valós idejű integrálás és elemzése, valamint a versenyképesség megtartásához szükséges új képességek megszerzése. A „szexi” technológiák segítségével a pénzügyi osztályok 5 éven belül a fejük tetejére állnak, bizonyos munkakörök eltűnhetnek, a munkafolyamatok radikálisan felgyorsulhatnak.

A PwC több mint 120 magyarországi CFO körében jelenleg is zajló felmérése azt mutatja, hogy az újdonságok, változások érdeklik a leginkább a pénzügyi vezetőket, és a koronavírusra való tekintettel a meglévő csapat motivációja is előkelő helyen van. A likviditástervezés, az üzletfolytonosság, a forgatókönyv-elemzés és a költségcsökkentés felértékelődött, és elkezdtek saját szerepükre fókuszálni a CFO-k. Többek között előtérbe került a csapattal való foglalkozás szerepe, a széttagozódott IT-rendszerek összerántása. Megkérdezték a pénzügyi vezetőket, 5 év múlva mivel fog foglalkozni a csapatuk: a kis hozzáadott értékkel rendelkező feladatok ma a munkaidő 50%-át veszik el, Magyarországon ez 5 év alatt jelentősen csökkenhet. A legnagyobb értéknövelő folyamatok a globális felmérés szerint mintegy 50%-ot, Magyarországon a munkaidő negyedét köthetik majd le 5 év múlva. A tanácsadócég folyamatban lévő érettségi felmérése volt az előadás harmadik témája: az érettséget 1. feldolgozó, 2. folyamatorientált, 3. előrejelző, 4. modern értékteremtő szakaszokra osztották fel, a legtöbb cég a 2. stádiumban, a felmérésben szereplő legérettebb cég pedig a 3. szakaszban tart jelenleg, a 4. szakaszba tartozót még nem találtak. Utóbbi két elemzésének végleges eredményeit október 20-án fogja bemutatni a PwC. – mondta Balázs Gábor.

Megvan a koronavírust kezelni képes hitel- és garanciarendszer
Kkv-viselkedési minták a covid alatt banki szemmel – ezzel a címmel tartott előadást Bertalan Sándor, a Takarékbank KKV hálózat és Vállalati Értékesítés-fejlesztés és Támogatás vezetője. A bankokat és a kkv-kat eltérő megközelítés, eltérő gondolkodás jellemzi, különösen egy nem várt sokk, pl. a koronavírus-válság alatt. A bankok eleve kockázatérzékenyebbek, és sok tekintetben kevésbé optimisták, mint a vállalkozások, és másodlagos biztosítékokat kérnek. A koronavírus hatására kialakultak válságágazatok minden vállalatméret mellett (a fokozottan érintettek jellemzően személyes kontaktusra építettek), ugyanakkor megjelentek a krízis kezelését szolgáló programok: a Széchenyi termékcsalád, az NHP Hajrá, az MFB programjai, az EXIM termékei és a garantőri programok (Garantiqa, MFB, EXIM, AVHGA). Ezek egyrészt a likviditás menedzselését segítették. Olyan feltételrendszer alakult ki, amely a bankrendszer óvatosságát és a koronavírus hatásait kompenzálni tudja. Az ügyfelek reakciója kettős: egyik oldalon elterjedtek a 20 éves futamidejű beruházási hitelek, sokan élnének a szabad felhasználás nyújtotta lehetőségekkel, és nem tűntek el a kockázatosabb, pl. zöldmezős szállodaépítésre vonatkozó tervek sem. A Takarékbank ilyenkor felhívja a figyelmet, hogy a programok nem támogatásként, hanem hitelként működnek, a megnövekedett kockázati szintet figyelembe véve szabad csak előre menni. Az ügyfelek többsége azonban megfontolt, sokan felmérték azt is, hogy a garanciaprogramok és a hitelkiváltás win-win szituációt, illetve kiszámíthatóságot tudnak biztosítani. A törlesztési moratóriummal kapcsolatban jellemzően azt javasolták ügyfeleiknek, ha nem muszáj, akkor ne feltétlenül éljenek vele.

Fotók: Stiller Ákos / Portfolio
Nyugtat az amerikai pénzügyminiszter: nem zárható ki a recesszió, de a pénzügyi válság igen
A piacok holnap eldöntik a szavai következményeit.
Egymással sem kereskednek az EU-tagállamok, ami versenyképességi válságot jelent
A cégek egy jó részének is pusztulnia kellene.
Határozott fenyegetést küldött Washington: könyörtelen satuba fogják a lázadókat
Akár hetekig is eltarthat a hadművelet.
Trump alatt csak nőtt a hiány
Egyelőre nem sikerül csökkenteni az amerikai költségvetési hiányt, hiába a kormányzati kiadáscsökkentés. Persze idő kell, amíg a karcsúsítás érezteti hatását, de az adatok szerint Donal
Követett részvények - 2025. március
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Szja-bevallási tervezet - ellenőrizze!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített 2024. évi Szja-bevallási tervezetek 2025. március 15-től elérhetőek az eSZJA-oldalon. Fontos azonban, hogy minden adózó alaposan ellenőrizz
Vakmajom: Nem csupán Európáért harcolunk, hanem Champagne-ért!
Ha tényleg 200% vámot kapnának az európai borok az USA-ban, ahogy a szőke cár mondta (mond mindent összevissza), gyakorlatilag kiárazódnának onnan, aligha sokan vennének meg...
The post Vakmajom
Saját úton a jó cél felé - Kína klímaváltozás elleni küzdelme
Kínát sokszor bírálják, hogy kibocsátásához képest a klímaügyekben játszott szerepe visszafogott, ám az elmúlt másfél évtizedben számos intézkedést hozott e téren.
A kecske a vidék kriptója (feat. Szabó Laci)
Szabó Lászlóval rendet vágunk a káoszba,narancslét öntünk a pohárba. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify,
Hogyan csökkentsd a jelzáloghitel kamatát akár 10 millió Ft-tal? - Pénzügyi tippek
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan csökkentsd a jelzáloghitel kamatát akár 10 millió Ft-tal? - Pénzügyi tippek A jelzáloghitel futamidejének első harmadában lényegében csak k
Norvégia lehet az első ország, ahol csak elektromos autókat használnak
A skandináv országban tavaly már csupán az újonnan eladott autók egytizede nem volt elektromos, így Norvégia térhet át elsőként teljesen a környezetbarátabb, fenntarthat


- A háttérben nagyon érdekes orosz-amerikai alku kezd kibontakozni, és ez Magyarországot is érintheti
- Kitálalt a kurszki csatáról az ukrán katona: ez történt valójában Oroszországban
- Összeomlott az akkumulátorgyártás Magyarországon
- Belenyúlt a kormány az otthonfelújítási támogatásba, meglepetés is van a rendeletben
- A kisgyerekeket támadja ez a betegség - Csúcson van a magyar kórházak terhelése
Portfolió menedzser
Sikeres befektető online tanfolyam
Képes leszel megtalálni a számodra legmegfelelőbb befektetési terméket, miközben olyan gyakorlati stratégiákat sajátítasz el, amiket azonnal bevethetsz a sikeres befektetésekhez!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Milyen az élet egy multi felsővezetői széke után?
Eölyüs Endrét, a Mastercard korábbi hazai vezérét kérdeztük.
Vámháború, növekedési katasztrófa, igazságtalan adórendszer – Hallgatói kérdésekre válaszoltunk
A Checklist különkiadásában Madár István volt a vendégünk.
Gyártók: nincs mozgástér az élelmiszerek átadási árának csökkentésére
Éder Tamás, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke volt a Checklist vendége.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.