A jelenlegi turbulens gazdasági helyzet és a recessziós félelmek hogyan változtatják meg a tőkebefektetési stratégiát, milyen új kihívásokkal kell szembenézni a kockázati befektetőknek?
Eszter Elemér: A piaci szereplők, a befektetők, de a hétköznapi emberek is érzékelik a háború, az infláció, a magas kamatszintek hatásait, mégis azt gondolom, hogy – gazdasági értelemben – a mostani recessziós félelmek ugyan nem megalapozatlanok, de a pandémiás helyzethez hasonlóan nincsenek kapcsolatban a valósággal. Nagyon komoly információs viharban vagyunk, és azt érzékelem, hogy a valóság és az arra adott reakciók, különösen a világsajtó által interpretált hírek végképp elszakadtak egymástól. A háborúzó felek esetében, de az összes – legalábbis gazdasági értelemben – érintett fél esetében is, egyértelműen információs háborúról beszélünk.
Az intézményi- és magánbefektetők papírforma szerint reagáltak a háború első szakaszában: a legtöbben kivártak. Körülbelül 3 hónap után kezdték el sokan megszokni ezt az állapotot, és keresték a lehetőségét, hogy hogyan tudnák az előnyükre fordítani a megváltozott körülményeket. Van, akik felismerték, hogy a háborús helyzetben olyan lépéseket is meg lehet tenni, amelyeket békeidőben kevésbé: merészebben lehet tárgyalni, tágabbak a határok, sok a megnyíló lehetőség. Vannak olyan piaci szereplők, iparágak, amelyek a koronavírus-járvány nagy nyertesei lettek, és minden bizonnyal a háborús helyzetből is lesznek, akik nagyon jól jönnek ki.
Vannak olyan következmények, amik végérvényesen megváltoztatnak 10-20 éves iparági irányokat, ezzel összhangban egyes szegmensek felértékelődése következett be.
Új kihívás az, hogy „minden újra a régi”, vagyis szertefoszlott Francis Fukuyama álma, amelyben a népek békességben és a kölcsönös üzleti előnyök mentén viszonyultak egymáshoz. 70 év béke után, immáron egy országot vezető „asset manager” önrendelkezésének és érdekérvényesítésének végletes következményeit is kockázati elemként kell beáraznunk.
A jelenlegi helyzet milyen hatással lesz a klasszikus startup kultúrára? Csökken a vállalkozási kedv, vagy pont ellenkezőleg: a megváltozott körülmények okozta új lehetőségek inkább új ötleteket szülnek?
Véleményem szerint a jelenlegi helyzet inkább inspiráló a startup világ számára. A startupnak pont az a sajátja, és abban van kiemelkedő képességük, hogy olykor tudatos LEAN (tudatos vállalatirányítási modell – a szerk.) megközelítéssel, olykor ösztönösen, de mindenképp gyorsan reagálnak a megváltozott körülményekre. Ezt látom most is. Természetesen ott, ahol maga a háború fizikailag megjelenik, vagy ahol a pandémia ellehetetlenített egyes szereplőket, ott leépül a gazdaság, de akkor is
azt tapasztalom, hogy akiben benne van a vállalkozói hajlam, az előbb vagy utóbb ebben a helyzetben is megtalálja a lehetőséget.
A startupok helyett sokkal inkább a hagyományos termelőtevékenységet végző vállalatok kerülhetnek kritikus helyzetbe, és lokálisan olyan lefelé tekeredő recessziós spirálok következhetnek be, amelyek az adott ország, a régió és a globális gazdaság szereplőinek függőségi viszonyai miatt mély depresszióhoz is vezethetnek. Nem akarom hurráoptimista módon figyelmen kívül hagyni a realitásokat, de talán pont ez a „szinte korlátlan egymásrautaltság” lesz az a szalmaszál, amin ebből a gödörből kimászunk. Egyik szereplőnek sem érdeke, hogy ne működjön a világ, mert az minden szereplőnek káros. Van remény és valamennyi esély arra, hogy a világ kifelé induljon a maga teremtette káoszból.
A bizonytalan környezetben megnő a tőkebefektetés jelentősége a cégek életében? Jelenthet nagyobb működési biztonságot számukra egy tőkeerős befektető?
Feltétlenül, de ebben nincs változás, eddig is így volt, természetesen turbulens gazdasági környezetben még inkább megnő a jelentősége. A befektető valójában tulajdonostárs, vagy még inkább társ-tulajdonos. Olyan partner, akivel érdekközösségben van a vállalkozó, és
aki minden helyzetben támaszt nyújt.
Azt is látom itt a régióban, hogy egyre több a coinvestment (amikor a tőkebefektetők mellett más szereplők is közvetlenül fektetnek az adott cégbe – a szerk.), ami azt is mutatja, hogy a hazai kockázati tőke alapkezelők egyre inkább értik és élik azt a felelősségüket, hogy a portfolió társaságaikat hozzásegítsék egy-egy komoly tőkebefektető által nyújtott, következő körös befektetéshez. A vállalkozók egyre inkább keresik, és meg is találják a tevékenységükhöz, a profiljukhoz és a személyiségükhöz legközelebb álló befektetőt.
Az árfolyamkockázatok növekedése mennyire veti vissza a nemzetközi tőkebefektetéseket?
Egy-egy ilyen jól látható jelenség rövid távon mindig visszalépés jelent, bár a külföldi piacra termelő hazai vállalkozások kereshetnek is a magas EUR árfolyamon. Egy biztos: a befektetők gyorsan beárazzák a volatilitás „költségét”, és az a vállalkozás, aki termékét vagy szolgáltatását Európán kívül, a globális piacon értékesíti, kevésbé kitett. Tehát ez is erősíti azt a tendenciát, hogy a befektetői kedv fordul az „árfolyamfüggetlenebb” lehetőségek kiválasztás felé.
Mennyire vonzó a magyar piac a nagy nemzetközi befektetőknek, és ezzel párhuzamosan mely piacok érdekesek kiemelten a hazaiak számára?
A magyar piac belesimul a trendekbe. Egy nagyon örömteli tendenciára világítanék rá, amit részben már említettem, és a HVCA számára az egyik legfontosabb irány. Magyarország régiós megerősödésének lehetséges eszköze - izraeli minta alapján - a kockázati- és magántőke alapok számának és kezelt vagyonának jelentős növekedése, úgy, hogy közben bekapcsolódnak a régiós, európai és Észak-Amerikai GP-LP (A GP vagyis general partner egy alap-alapkezelői konstrukcióban a management team vagyis az alapkezelést végző szakemberek társulása, az LP limited partner az-az entitás, pl.: alapok alapja vagy éppen egy jelentős vagyonnal bíró magánszemély aki az alapba fekteti a pénzét és rábízza az alap kezelésének feladatát az alapkezelői csapatra vagyis a GP-re. – a szerk.) együttműködések fősodrába.
Arra gondolok, hogy ha sok olyan magyar kockázati- és magántőke alap kezelői csapat van, akik külföldön is befektetnek, és ezzel párhuzamosan, a Magyarországon bejegyzett alapjaikba, nemzetközi befektetők forrását csatornázzák be, akkor így praktikusan a kockázati- és magántőke csapatokban dolgozó munkatársak és partnerek szellemi kapacitását adjuk el, elég jó áron a világban.
Nekem személyesen is ez a célom, hogy minél több ilyen folyamatot katalizáljak.
Izrael is ezt csinálja, és jelentős hasznot húz ebből az „otthon-maradó-szellemi-kapacitás-értékesítésből”, ami egy mérettartományon felül nemzetgazdasági tényezőként erősiti az adott ország gazdaságát.
A megváltozott környezet előtérbe helyezett bizonyos iparágakat befektetői szempontból? A hadiipar vagy az energetikai szektor jelentősége megerősödött?
Igen, már a pandémia alatt minden, ami az élet digitális konverzióját elősegítette felértékelődött, és minden, ami az ellátási láncok rövidülését segítette szárnyalt. Ugyanígy minden, ami az élelmiszer vagy energiatermelés lokalitáshoz kötődő, (tehát egy ország esetében önálló és független) és zöld átmenetét segíti elő, az jelentős mértékben előterébe kerül. Ahogy említettem, ezek a turbulens idők inspirálják is az ötletgazdákat és a vállalkozókat, tehát egyre több és egyre reálisabb megoldás születik.
Az elmúlt évtizedben jellemző volt egyfajta tőkekihelyezési kényszer. A jelenlegi gazdasági környezetben hogyan változik meg a tőkebefektetők szerepe, hozzáállása?
Az állami szereplők részéről – helyesen – hasonlóan a pandémia alatt elindult kkv-mentő termékekhez, sok hasznos válságtermék született, és jön majd létre a háború és következményeinek kezelésére. Valójában a kockázati- és magántőke csapatok számára soha nem a kihelyezés, hanem a legjobb céltársaság megtalálása a legkomolyabb kényszerítő elő.
Felelős manager nem köt kompromisszumot a minőség rovására, a sebesség gyorsítása miatt.
Mi, kockázati- és magántőke befektetők alapvetően nem cégekbe, hanem a cégek, projektek mögött álló emberekbe fektetünk. A mai gazdasági körülmények között ez még nagyobb hangsúlyt kap, hiszen most különösen nagy szükség van arra, hogy a csapat messze az átlagon felüli alkalmazkodási képességgel rendelkezzen. Azzal az ösztönös és tanult magatartásformával, ami abban segít, hogy a körülmények dinamikus és – jelen időszakban – drasztikus változásait saját erejéből, kreativitásával, kitartásával kezelni tudja. Historikusan sok olyan hazai vagy nemzetközi sikersztorit lehetne felsorolni, amely pont a körülmények változásából fakadó lehetőségek helyes és gyors kihasználásából nőtt ki.
Persze a világ is változik ebből a szempontból: például az a kockázati tőkecsapat,
aki ma nem tud 3-5 hónap alatt az elejétől a végéig egy ügyeletet lebonyolítani, az inkább bele se kezdjen.
Eközben pedig, heti rendszereséggel keresnek meg az egyre nagyobb és erősebb US és EU angyalbefektetői csoportok, olyan angyal-befektetői konzorciumok, akik egy közös szabályrendszer szerint, extra gyors döntéshozatali mechanizmussal, 3 hét - 2 hónap alatt helyeznek ki jelentős összegeket. Vagyis a befektetési kényszer abból fakad, hogy a gyorsabb, rugalmasabb befektetők „elhalásszák” a jobb (rövidebb idő alatt felismerhető értékajánlattal rendelkező) projekteteket a klasszikus módszertan szerint működő társaik elől.
Tőke rengeteg van, tavasszal jártam Varsóban a PE Insights elnevezésű konferencián, ami régóta a régiós magántőke alapok egyik kedvelt találkozóhelye. Megdöbbentett a jelenlevők számának és az általuk kezelt vagyonnak évről évre tapasztalható növekedése. Ez persze messze nem tekinthető statisztikai szempontból reprezentatív mintának, de sok ilyen apró jelből látszik a növekedés. Ezek a pénzek mind keresik a legjobb céltársaságot, amibe a legtöbb hozzáadott értékkel válhatnak a növekedés hajtóanyagává. Összefoglalva jelenleg a „kényszert” a verseny és a források bősége hajtja.
Ez sincs persze kőbe vésve, ha például a háború egy másik – különösen NATO – ország területére is átterjedne – reméljük nem fog -, akkor ez a lendület ismét pillanatok alatt megtorpanna, de most óvatosan szemlélve, azt látom inkább a helyzet előnyeit keresve haladnak a kockázati- és magántőke csapatok.
Tőkebefektetés során milyen új szempontokat vesznek figyelembe a társaságok (ESG minősítés, iparági specifikum stb.)? Mire érdemes a vállalatoknak törekednie, ha vonzóvá szeretnék magukat tenni a befektetők számára?
Ma már tényként lehet kezelni, hogy a Milton Friedman-doktrína megdőlt.
Mostanra világossá vált, hogy ha a környezeti és humán szempontokat és tényezőket továbbra is externáliaként kezeljük, akkor hamarosan teljesen felemésztjük a világ erőforrásait. Ezt a gazdaság legtöbb szereplője érzi. Az Impact Investing (olyan befektetési forma, ami nemcsak a pénzügyi hozam, hanem valamilyen mérhető pozitív társadalmi és/vagy környezeti hatás elérését is célként határozza meg. – a szerk.) mint új kockázati tőkebefektetési módszertan és az ESG minősítés, mint a nagyvállalatok működési jellemzőit rögzítő adatsor kezdetleges, de nagyon jó próbálkozás arra, hogy a gyakorlatban egy vállalat ne felélje a működésébe kapcsolódó emberi és környezeti erőforrásokat, hanem éltesse azokat és segítse azok újratermelését.
Azt nehéz meghatározni, hogy mivel teheti igazán egyedivé, vonzóvá magát egy vállalat a befektető számára. Az nagy valószínűséggel sokat tesz hozzá egy befektetési folyamathoz, ha a vállalkozó társként tekint a befektetőre, és arra törekszik, hogy az érték és érdekközösség egyensúlyban legyen kettőjük között.
Címlapkép és fotók: Portfolio
A cikk megjelenését a HVCA, Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület támogatta.
