Elsőként lássuk a már márciusban elfogadott ReArm Europe beruházási tervet, amely akár 800 milliárd euróval járulhat hozzá az EU katonai felkészültségének megteremtéséhez az elkövetkező években. A védelmi kiadások felpörgetését elsősorban egy, a tagállamok által pályázható közös hitelfelvételből indítják majd be, de jelentősen lazították a költségvetési szabályozásokat is.
A védelemre való készenléthez elengedhetetlen az embererő is, ahogyan az újfajta fenyegetésekre és a hibridháborúra való felkészülés is. Áprilisi elemzésünkben azt vizsgáltuk, milyen állapotban vannak a tagállamok sorkatonaságai, és milyen új utakon lehetne a civil lakosságot is bevonni a felkészültség megteremtésébe.
Ezután azt néztük meg, milyen konkrét javaslatok vannak a közös eszközbeszerzések elősegítésére, ami rendkívül sokat tehet hozzá ahhoz, hogy az unió tagállamai jó áron jussanak egymással kompatibilis fegyverekhez és rendszerekhez, úgy, hogy ezzel elsősorban az európai szereplőket gazdagítsák.
Eközben a katonai költségek elszállását már az adatok is igazolták májusra, amelynek fő motorja természetesen az ukrajnai konfliktus volt. Az USA kiadásaival persze továbbra sem versenyezhet egy ország sem, de viszonylag világos az út arra, hogy milyen módon lehetne valóban rálépni a stratégiai függetlenedés útjára.
Persze rengeteg az aggodalom azzal kapcsolatban, hogy az új, 5%-os NATO-s irányelv mit kezd majd az Európában tipikus jóléti államokkal. Bár Magyarországon is komoly gondot jelenthet az európai védelmi fókusz, az Európai Bizottság érdekes kiskaput találhatott a problémák kikerülésére.
Az EUYou elemzései alapján végső soron igazolni látszik az, hogy bár bőven van hova fejlődni, az EU-nak van lehetősége megteremteni a régóta áhított stratégiai függetlenséget. Bár a következő, 2028-tól kezdődő MFF-ciklus költségvetése még távol van a véglegestől, a tervezet már a közös pénzeken belül is tízszerezné a katonai kiadások mértékét, így
egy jó stratégia és megfelelő ösztönzők mentén kialakulhat egy valódi európai hadiipar, ami hosszú távon szilárdíthatja meg a kontinens geopolitikai, és ezen keresztül gazdasági jelentőségét is.
Címlapkép forrása: EU
Valóságos AI-fordulat érik a bankolásban - Aki nem lép időben, hatalmasat bukhat
Az agentic AI terjedése új szintre lépett.
Baleset az M1-es autópályán, több kilométeres a torlódás
Műszaki hibás autó és aszfaltozás is nehezíti a közlekedést arrafelé.
Főként egyetemi városokban működnek a biotech, gyógyszer- és vegyipari startupok a régióban
A visegrádi térség 315 cégét vizsgálta meg egy kutatás.
Nyolccal több mandátuma van már a Tiszának, mint amennyi elég lenne a kétharmadhoz
Megvan a 141. hely is.
Orosz támadás: több százezren maradtak áramszolgáltatás nélkül Ukrajna északi részén
Az éjszaka 219 nagy hatótávolságú drónt tudott lelőni az ukrán légierő.
Német belügyminiszter: nincs több bevándorló Európában az iráni válság miatt
A következő hetek hozhatnak változást.
Teljes a káosz a Hormuzi-szorosban, bizonytalanságban a hajótulajdonosok
Lezárták a forgalom elől az útvonalat.
Hógyárak és adatközpontok a hegyen: high-tech sípályák menthetik meg a klímaváltozástól az alpesi síelést
Megnéztük a jövő síterepét Söldenben.
Követett részvények - 2026. április
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Változnak a nyugdíjak, de lesz esély érdemi rendszerszintű változásra?
A nyugdíjkérdés a feszített magyar költségvetés és az egyre indokoltabb korhatáremelés árnyékában az egyik legérzékenyebb politikai téma. Mit hozhat érdemben a Tisza-kormány programja a j
Számlázás céges környezetben: Hol rejtőznek az ÁFA kockázatok?
Előfordult már, hogy egy teljesítési időpont meghatározása kapcsán több szervezeti egység eltérő álláspontra jutott, mégsem született minden szempontbl megnyugtató válasz? Vagy hogy az ER
Választás után: mi lesz a magyar alapkamattal?
A választás utáni forinterősödés első ránézésre megnyithatná a teret a kamatcsökkentés előtt, a jegybank mozgásterét azonban továbbra is erősen szűkítik az energiaárak és a külső ko
Veszélyesen sokat költünk az államadósság finanszírozására
A járványt követő években megint nőni kezdett a GDP-arányos államadósság Magyarországon, ami önmagában még nem lenne probléma, de a magyar állam már a GDP közel... The post Veszélyesen s
Így lenne alacsony nyugdíjad!
A mai bejegyzést azért kezdtem, mert nagyon sokat beszélünk az alacsony nyugdíjakról, de arról keveset tudunk, hogy miért alakul így valakinek az ellátása. Rendszeresen feljön politikai kampán
Új remény a devizahiteleseknek? Ezt hozhatja a TISZA-kormány a végrehajtások és banki perek világában
Évek óta várnak megoldásra a devizahitelesek A devizahiteles ügy Magyarország egyik legnagyobb társadalmi és jogi válsága volt, amelynek anyagi következményeit sok család még ma is
75 milliós bírság a LED-csereprogramban felmerülő adatvédelmi hiányosságokért
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) hivatalból indított eljárásában (NAIH-19-18/2024) 75 millió forintos adatvédelmi bírságot szabott ki egy energetikai vállalkoz
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Madár, Virovácz, Zsiday: csoda vagy megszorítás a Tisza-kormány útja?
Mi kell a növekedéshez és a magyar euróhoz?
Tardos Gergely: rögös lesz az út a magyar euróig
Számos jótékony hatása lehet a bevezetésnek.
Nyár közepéig tarthat a türelem: utána jöhet az igazi energiasokk
Nem csak a kőolajra van hatással a konfliktus.


