150 ezer forint állami ingyenpénz, amiről sokan még csak nem is hallottunk
Mi az az egészségpénztár?
Az önkéntes egészségpénztárak a nyugdíjpénztárakhoz hasonló, rendszeres megtakarítási formát jelentenek, ahol- az állam 20%-os adójóváírást fizet az éves befizetésünkre, ha viszont két évre le is kötjük a pénzünket, efölött még 10% jár rá. Az állami támogatás felső határa 150 ezer forint, ebbe beleszámít az önkéntes nyugdíjpénztárakra igénybe vett adójóváírás is,
- összegyűjtött vagyonunkat a pénztár befekteti, a portfóliónkat viszont nem saját magunk választjuk meg, hanem jellemzően egy viszonylag alacsony hozampotenciállal rendelkező, kockázatkerülő eszközökbe fektető értékpapírkosarat kapunk készhez (ez elsősorban azért van, mert az egészségpénztári hozamot akár éven belül is realizálni tudjuk), a hozam viszont adómentes.
A munkáltatónak is van lehetősége gyarapítani a pénztári vagyonunkat cafeteriaként, erre a befizetésre viszont nem jár állami támogatás.
Mivel a munkáltatói befizetések adóterhe tavaly tavasszal 43,66%-ra módosult, számos munkahely döntött úgy, hogy inkább bérként fizeti ki dolgozójának az egészségpénztárba fizetett megtakarítását, az egészségpénztárak vagyonnövekménye pedig emiatt jelentősen megcsappant.Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSz) elnöke telefonon feltett kérdésünkre elmondta, hogy az egészségpénztári tagok sokkal inkább támaszkodnak a munkáltatói befizetésre, mint az önkéntes nyugdíjpénztárak; egyes pénztárak emiatt pedig 20-30%-os befizetés-visszaesést is tapasztalhattak, ami lényegesen nagyobb, mint ami az önkéntes nyugdíjpénztárak esetén felmerült.
A szakember egyébként kiemelte azt is, hogy egyre többen fizetik egyénileg az egészségpénztári számlájukat; arra számít, hogy hosszú távon ez pótolni fogja a munkáltatói fizetések visszaesését.
Az összegyűlt pénzt
- egészségügyi szolgáltatásokra, például szűrővizsgálatokra, kórházi, háziorvosi ápolásra költhetjük el, ehhez azonban szükséges, hogy a pénztárunkkal az adott egészségügyi intézménynek érvényes szerződése legyen,
- kivéve, ha termékeket, például gyógyszereket, gyógyászati eszközöket veszünk.
- Adott esetben a kezelés miatt kieső jövedelmünket is pótolhatjuk az összegyűlt pénzből.
Mindehhez kapunk egy kártyát is, amellyel fizetni tudunk az igénybe vett termékért, szolgáltatásért.
Kedvezményezettként megjelölhetjük továbbá a családtagjainkat, rokonainkat is, akik szintén elkölthetik a pénztárban összegyűlt pénzt egészségügyi kiadásokra, ha kell. Ha meghalunk, a pénz örökölhető.
Kravalik Gábor elmondta azt is, hogy az egészségpénztárak számos értékesítési csatornát használnak az új ügyfelek megszólításához:
- a zárt pénztárak többnyire a munkáltatókon keresztül toboroznak új tagokat,
- a bankokhoz köthető pénztárak előszeretettel használják a banki értékesítési csatornákat,
- alkuszok és többesügynökök is értékesíthetnek egészségpénztári tagságot,
- az internet is egyre népszerűbb értékesítési csatorna.
Az ÖPOSz elnöke kiemelte azt is, hogy egyes munkáltatók előszeretettel hívnak meg egy vagy több szolgáltatót is azért, hogy a terméküket és ezt az öngondoskodási formát bemutassák a dolgozóiknak.
Mennyibe kerül?
Szép az adókedvezmény és a hozamok megléte, de a költségek hasonló megtakarítási formákhoz képest kifejezetten magasak lehetnek.Előfordul, hogy a szolgáltatók egyébként engednek a költségekből például adomány esetén, vagy más szolgáltatásokat kedvezményesen vásárolhatunk cégcsoporton belül, de most ettől az egyszerűség kedvéért eltekintünk.
Négy jelentősebb költségeleme van az egészségpénztáraknak:
- A belépéskor fizetendő, a működési tartalékba kerülő tagdíj, amit az egyszerűség kedvéért nyitási költségként fogunk innentől kezdve említeni, ez egy fix összeg.
- A működési tartalékba és a likviditási tartalékba történő befizetés együtteséből létrejövő rendszeres költség, amit minden tagdíjfizetéskor levonnak tőlünk. Pontos mértékét az alapján határozzák meg a pénztárak, hogy mekkora tagdíjat fizetünk be; aránya általában annál alacsonyabb, minél magasabb tagdíjat fizetünk, vagyis az önkéntes nyugdíjpénztárakhoz hasonlóan sávos rendszerről beszélhetünk.
- A költségek levonása után képezett fedezeti tartalékból vonják a befektetési portfóliók kezelési díját, amely - egy befektetési alap költségeihez hasonlóan - árfolyamveszteségként jelentkezik.
- Emellett még jellemzően a kártyáknak is van költsége, ez viszont mindössze pár ezer forint, amit utána évekig nem kell újra kifizetnünk, ha csak véletlenül el nem hagyjuk.
Megnéztük, hogy a tíz legnagyobb állományt kezelő egészségpénztár milyen költségekért dolgozik, a legfrissebb adat az állományokra vonatkozóan 2015 év végi - azóta a Honvéd egészségpénztár beolvadt a Prémiumba, a Dimenzió csoport egyik üzletágával kapcsolatosan pedig működési problémák léptek fel, ez az egészségpénztárat viszont várhatóan nem fogja érinteni.
A nyitáskor fizetendő költség a működési alapba kerül, ez a legtöbb szolgáltatónál pár ezer forint, de a Prémiumnál például díjmentes.

A felmerülő fix költségeket a sávosan fizetendő működési és likviditási alapba kerülő költségek jelentik, ezeket egy kalap alá véve a következő díjakkal találkozhatunk annak fényében, hogy havonta vagy évente mekkora tagdíjat fizetünk be:

- havi 5 ezer forintos befizetésnél a Medicina a legolcsóbb szolgáltató,
- havi 10 ezer forintnál a Vitamin,
- havi 20 ezer forint és afölött a Vasutas a legolcsóbb,
- alacsonyabb befizetéseknél a Tempo, míg magasabb befizetéseknél a Dimenzió, aztán pedig a Patika a legdrágább szolgáltatók.
- Magasabb, a táblázatban nem szereplő díjfizetésnél egyébként előbb-utóbb a Medicina lenne a legdrágább szolgáltató a 6 százalékos költségsáv miatt.
Némileg módosul a rangsor, ha a nyitási költséget is hozzácsapjuk a számításhoz (ezeket nem fejtjük ki bővebben, hiszen az ábra csak az első éves költséget mutatja meg):



- fontos szempont, hogy hány szerződésköteles szolgáltatást nyújtó egészségügyi intézménnyel van a pénztárunknak szerződése,
- mennyi ideig érvényes és hány szolgáltatónál elfogadott a pénztár kártyája,
- milyen hozamokat ér el a befektetésre kerülő részen a pénztár.
Mi a helyzet akkor, ha mégsem kapjuk meg az állami támogatást?
Érdemes azt is megvizsgálni, hogy mekkora az állami támogatás szerepe ennél a megtakarítási formánál. Az alábbi számítások alapján ugyanis nem lenne túlzás azt állítani, hogy az állami támogatás viszi a hátán ezt a szolgáltatásfajtát, enélkül ugyanis - még a feltételezett 1 százalékos hozammal is - durván mínuszos lenne a pénztár egyenlege, az első év végén legalábbis mindenképpen.
A modell tehát arra van kihegyezve, hogy a pénztárak lenyelik az állami támogatás jelentős részét (költségekre és nem profitra), az ügyfél viszont még mindig jobban jár, mintha a párnába varrva gyűjtene az egészségügyi kiadásaira szánt pénzét.
Összességében a fenti ábra rávilágít arra, amit mégis sokszor elfelejtünk: érdemes az adóbevallásunkban kérni minden évben az állami támogatást.Konklúzió
Bár befektetési szempontból nem feltétlen állja meg a helyét egy egészségpénztár a viszonylag magas költségei miatt, az állami támogatást nem érdemes a kasszában hagyni.
Ha kevésbé félünk az egészségügyi problémáktól és inkább a nyugdíjra tennénk félre, talán jobb módszer lehet egy önkéntes nyugdíjpénztáron keresztül megszerezni a 150 ezer forintos állami támogatást és egy (többnyire azért rugalmatlanabb) kockázati életbiztosítással fedezni az esetleges egészségügyi kiadásainkat.A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
A közel-keleti konfliktus árnyékában vegyesen zártak az amerikai tőzsdék
Nem volt határozott irány.
Donald Trump bevallotta: óriásit tévedett a kémfőnöke Iránnal kapcsolatban
Trump szerint Európa nem tud segíteni az iráni-izraeli konfliktusban.
Trump bemondta, mely országokkal kötheti meg az USA a következő kereskedelmi megállapodásokat
Optimistán nyilatkozott.
Irán egyetlen dologban hajthatatlan, de kész tárgyalni minden fontosabb kérdésről
Az egész régió rendkívül kritikus helyzetben van.
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke nem éri el a szükséges szinteket, mindenképpen további célzott kormányz

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)
Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Elszabadult a pokol a Közel-Keleten: ez most már tényleg háború?
- Megdöbbentő igazság derült ki az inflációról: nem az árrés okozta a nagy drágulást
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.