Befektetés

Itt a lista a legjobban teljesítő "magyar hedge fundokról"

A hazai befektetési alap piacon a kisbefektetők kedvencei továbbra is az abszolút hozamú alapok, amelyek a portfólió menedzser döntései szerint aktívan kezelik a befektetett pénzeket a legmagasabb hozam reményében. A népszerűség érthető is, hiszen nem csak az elmúlt félévben, de a válságokkal tarkított elmúlt 5 évben is felülteljesítették átlagosan a "kockázatmentesnek" számító RMAX index hozamát (ugyanez például a részvényalapokra nem mondható el). A teljesítmények között persze igen nagy a szórás, az elmúlt félévben a hozamok például 18 és -47 százalék között szóródtak. A folyamatos tőkebeáramlásnak köszönhetően az abszolút hozamú alapok már 165 milliárd forintot kezelnek, amellyel a hazai befektetési tortából 5,1 százalékos szeletet hasítanak ki, lassan elérve a zártkörű- és a részvényalapok részesedését.

Nem örültek Bernanke szavainak az árupiaci befektetők

A Fed továbbra sem hirdet újabb eszközvásárlási programot, noha ennek lehetőségét továbbra is fenntartja - derült ki a jegybank elnöke, Ben Bernanke tegnapi megszólalásából. A piacok a hírt mérsékelten negatívan fogadták, főként a fémek veszítettek értékükből a kongresszusi meghallgatást követően. Az olaj viszont drágult az iráni feszültségek fokozódásának köszönhetően. A Dow Jones UBS árupiaci index összességében 0,19 százalékos mínuszban zárta a napot.

Félelmetes bajok várnak a mezőgazdaságra - Árrobbanás jön?

Noha ilyen kiterjedt aszályra 1956 óta nem volt példa az Egyesült Államokban, a mezőgazdaság súlyos hosszú távú kockázatokkal is rendelkezik, a földművesek a legtöbb országban ugyanis egyre idősebbek, az utánpótlás pedig egyre gyérebb - mondta a neves befektető guru, Jim Rogers. Véleménye szerint az alacsony készletek miatt rövid távon komoly áremelkedéseket okozhatnak az időjárási problémák, hosszú távon a munkaerő hiány jelenthet veszélyt - írja a Business Insider.

A spanyol nyugdíjalapok könnyítést kapnának

A nyár elején Spanyolországban informális tárgyalások kezdődtek a kormány, a nyugdíjalapok, szakszervezetek és egyéb iparágak képviselői között, hogy miként változtassák meg a nyugdíjalapok szabályozási környezetét. Az IPE szerint az első lépés az lehet, hogy a rendkívüli piaci helyzetre való tekintettel megengedik a nyugdíjalapoknak, hogy az államkötvény portfóliójuk egy részét ne az aktuális piaci helyzetnek megfelelően értékeljék be - írja az Investment & Pensions. Mindezt azért teszik, hogy a nyugdíjalapok fenntarthassák a magas spanyol kötvénykitettségüket, ami az iparág képviselői szerint nagy kockázatot hordoz magában.

Menekülőre fogták az árupiaci shortosok

A világgazdasági lassulás okozta romló keresleti kilátások tartós ereszkedő pályára lökték a nyersanyagokat, a jegybanki élénkítések (illetve további várt lazítások), valamint az amerikai szárazság okozta kínálati sokk az agrárpiacokon azonban összességében komoly felpattanáshoz vezettek az árupiacokon. Az élénkülés a hedge fundokat és nagy intézményi spekulánsokat arra késztette, hogy az esésből profitáló eladási (short) pozícióiktól szabaduljanak. Noha egyes nyersanyagokkal, mint az ezüsttel vagy a rézzel kapcsolatban továbbra is igen pesszimisták az árupiaci spekulánsok, a nyersanyagpiacok többségénél a nyitott short pozícióikat jelentős számban zárták le, további vásárlóerőt generálva - derült ki a CFTC adataiból.

Itt a legjobb hazai részvényalapok listája

Újabb nehéz félévet zártak a hazai részvényalapok. A világ részvénypiacai az első negyedév optimista raliját követően lefelé vették az irányt, végül a tavalyi záró szintek közelében zárták a félévet. Ebben a környezetben a részvényalapok fele tudta pluszban zárni a félévet, noha ezek nagy része devizás alap volt, amelyek forintban mért teljesítménye a forint erősödése miatt lényegesen gyengébb lehetett. A forintos alapok a félévet átlagosan 0,24 százalékos veszteséggel zárták, a közel 19,5 milliárd forintos vagyoncsökkenése azonban inkább az alapok nettó értékesítésének volt köszönhető. Annak ellenére, hogy az elmúlt másfél évben a részvényalapok vagyona lefeleződött, az alapok száma folyamatosan emelkedett.

Még idén 2000 dollárig ralizhat az arany (Merrill Lynch)

Az egyik legnagyobb amerikai befektetési bankja, a Bank of America vagyonkezelési ágaként működő Merrill Lynch elemzői optimisták az arannyal kapcsolatban, véleményük szerint szeptemberben, de legkésőbb a novemberi választások után sor kerülhet egy újabb 500 milliárd dolláros amerikai jegybanki eszközvásárlási programra, ami az aranyat 2000 dollárig repítheti - írja a CNBC.

A várnál is súlyosabb az amerikai aszály - tovább húzzák a kukoricát

Ismét megtépték az agrártermékeket, miután az amerikai mezőgazdasági minisztérium közzétette legfrissebb előrejelzéseit a kukoricával, a búzával és a szójababbal kapcsolatban. Bár a 25 éve egyik legsúlyosabb amerikai aszály miatt az elemzők is rontották várakozásaikat, az USDA az elemzői várakozásoknál is pesszimistább képet festett. A termények jelenleg 2-3 százalékos pluszban járnak.

A pénzérme még mindig népszerű válságálló befektetés

A Nudelman Numismatica és az interneten piacvezetőként árverező Procopius tapasztalatai szerint a gyűjtők mellett egyre nagyobb a befektetői érdeklődés a numizmatika területén, s bár a vásárlók köre nem bővül számottevően, a vásárlásra szánt összegek emelkednek. Az aranypénzek továbbra is keresett menekülési útvonalat jelentenek, válságálló befektetésnek számítanak.

A PSZÁF pert nyert az ING nyugdíjpénztárral szemben

A PSZÁF jogerősen pert nyert az ING Önkéntes és Magánnyugdíjpénztárral szemben a pénztártagoktól korábban jogsértően elvont vagyonkezelési többletköltségek ügyében. A pénztárnak összességében több milliárd forintot kell visszafizetnie volt és jelenlegi tagjainak.

Rekord rekord hátán az aukciókon - Tényleg ennyire jó a helyzet?

Munch Sikolya abszolút aukciós világrekordot döntött, Giambattista Tiepolótól Joan Mirón át Gerhard Richterig számos művész írta át egyéni rekordját az idén, a nagy aukciósházak futószalagon gyártják győzelmi jelentéseiket - de valóban olyan jól áll a piac, ahogyan azt a híradások sugallják?

Végelszámolás a Platinum nyugdíjpénztárnál

A Brokernet Csoport még 2010-ben döntött úgy, hogy megjelenik a magánnyugdíjpénztári piacon, a Platinum nyugdíjpénztár 2010 júniusában meg is kapta az alapítási engedélyt, viszont a tevékenység elkezdésére valójában már nem volt lehetőség, hiszen a jogszabályok megváltozása miatt a tulajdonosok a végelszámolásról döntöttek. A folyamat 2012 elején záródott le, amit a tegnap kelt PSZÁF határozat véglegesített.

Négyéves csúcsra húzták a szójababot

Az amerikai szárazság rontja az egyik legnagyobb termelő ország várható szójatermését, ennek következtében négyéves csúcsra emelkedett a szójabab árfolyama. A szójabab piacán év elején a latin-amerikai szárazság okozott szárnyalást, a túlkeresletes piacnak pedig most az Egyesült Államokból érkező hírek adtak újabb lökést - íjra a Bloomberg.

Extrém pesszimizmus jelei láthatók a réz és ezüst piacán

Bár összességében fokozták az árupiacok emelkedésére tett fogadásaikat a legnagyobb amerikai spekulatív befektetők, a legfontosabb nyersanyagok, mint az olaj, az arany, az ezüst, vagy a réz piacán továbbra is a pesszimizmus uralkodik - a CFTC múlt szerdára vonatkozó adatai szerint. Különösen a réz és az ezüst esésére fogadnak sokan, amely egyrészt a nyersanyagok gyenge fundamentumairól árulkodik, másrészt viszont a túlzott short pozícionáltság jelentősen növeli egy felpattanás esélyét (amelyre pénteken már láthattunk is példát). Az amerikai szárazság okozta termelési aggályok miatt a búza és a kukorica iránt viszont jelentősen megnőtt a hedge fundok kereslete.

Óriási siker - Apple számítógép, mint befektetés

Ahogy időben egyre inkább távolodunk a digitális forradalom kezdeteitől, úgy alakul ki egy új gyűjtői terület, mely a "hőskor" számítógépeire és a hozzájuk kapcsolódó dokumentumokra szakosodik. Mint a Sotheby's legutóbbi, június 15-i new yorki aukcióján született eredmények mutatják, egy számítógépről is kiderülhet, hogy befektetésnek sem utolsó.

2008 óta nem volt ilyen rali - 8,4 százalékkal drágult az olaj

Három éve nem láttunk akkora szárnyalást az árupiacokon, mint múlt hét pénteken, amikor a Dow Jones UBS árupiaci index 3,77 százalékkal emelkedett. A raliból valamennyi nyersanyag kivette a részét, a legtöbbet mégis az olaj drágult, a WTI árfolyama 8,4 százalékkal került feljebb. Jól teljesítettek a fémek is, az ezüst például 4,4 százalékkal került feljebb az európai csúcs eredményei láttán, amely a dollár jelentős gyengülését eredményezték. Pluszban zártak a gabonák is, amelyek 2008 óta a legnagyobb heti emelkedésüket tudhatják ezzel maguk mögött.

Meglepetés érhet sok pénztártagot - Odalett a reálhozam

A magánnyugdíjpénztáraknak 2012. június 12-éig kellett a reálhozamokat és a tagdíj-kiegészítéseket kifizetniük, a pénztártagok erről a közelmúltban értesülhettek, sokan viszont meglepődve tapasztalhatták, hogy a pénztár semmit sem utalt számukra. A Portfolio.hu több ilyen esettel is találkozott, ennek kapcsán úgy döntöttünk, hogy megnézzük, mi állhat a háttérben. Számításaink szerint alapvetően a kedvezőtlen befektetési környezet és a rossz időzítés okolható a reálhozamok elmaradásáért, a többség ugyanis abban a növekedési portfólióban van, ahol a részvényarány legalább 40 százalék. Tavaly a tagok 80 százaléka kapott kisebb-nagyobb reálhozamot, most viszont úgy látszik, hogy csak a tagok fele, vagy még annál is kevesebben örülhetnek a plusz forintoknak.

Vérszemet kaptak az agrárpiaci befektetők - Miért ez a szárnyalás?

Rendkívüli forróság és csapadékhiány tartja rettegésben a gabonatermelőket, és tartja lázban a spekulánsokat napok óta. Amennyiben ugyanis a porzás miatt kritikusnak számító következő két hétben sem esik számottevő csapadék, az jelentősen ronthatja az amerikai búza, szójabab, de főként kukoricatermést. Márpedig az Egyesült Államok az egyik legnagyobb termesztője ezeknek a mezőgazdasági termékeknek. A leginkább érintett kukorica árfolyama az elmúlt négy napban több mint 16 százalékot emelkedett, 9 havi csúcsra jutva fel, akárcsak a búza. A spekulánsoknak azonban érdemes fokozott óvatossággal közelíteniük az agrárpiacokhoz, egy esetleges eső ugyanis hatalmas árfolyamzuhanást okozhat a piacokon.

Durva zuhanás jöhet - Felére eshet az arany ára

Az arany már nagyon közel áll hozzá, hogy durva zuhanásba kezdjen a 700 dolláros árfolyam felé, amely technikailag a következő fontos szint. Ehhez azonban át kell ütnie az 1500 dolláros szintet, amely már számos alkalommal fordította vissza a piacot - mondta Yoni Jacobs a Chart Prophet Capital befektetési stratégája.

Alig estek az olajtartalékok, de ez nem hatotta meg a befektetőket

Az elemzői várakozásoktól messze elmaradó készletcsökkenésről számolt be az EIA, 1 millió helyett ugyanis csupán 100 ezer hordóval csökkentek az amerikai kőolajtartalékok, amelyek így 387,2 millió hordót tesznek ki. A másfél százalékos pluszban álló WTI enyhe csökkenéssel reagált a hírre.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.