CBDC

Itt a fegyver, amivel a világ jegybankjai odavágnának a kriptopénzeknek  és a szegénységnek is - mutatjuk, hol tartanak

2021. december 23. 12:30 | Tonács Attila

Itt a fegyver, amivel a világ jegybankjai odavágnának a kriptopénzeknek és a szegénységnek is - mutatjuk, hol tartanak

A koronavírus-járvány digitalizációs kihívásai, és az egyre bővülő, de alulszabályozott kriptopiac felpörgették a digitális jegybankpénz bevezetésére irányuló projekteket. A jegybank által kibocsátott virtuális fizetőeszköz hasonló blokklánc-alapú rendszerre lenne felhúzva, mint a legnépszerűbb kriptopénzek, de a velük szemben stabilitást is ígérne. A jegybankok egyelőre láthatólag nem szeretnék felforgatni a kereskedelmi bankok működését a digitális jegybankpénzzel, mely akár a kereskedelmi bankok által teremtett számlapénz versenytársa is lehetne. A digitális jegybankpénz bevezetésében így azok az országok járnak az élen, ahol a hagyományos bankrendszer fejletlen és a kereskedelmi banki szolgáltatások nem bizonyultak elég inkluzívnak. Összegyűjtöttük, hogy mely országok jutottak eddig a legtovább a digitális jegybankpénz bevezetésében, valamint, hogy milyen érvek szólnak ellene és mellette.

Gyorsan terjed a sárga csekkek nagy ellensége, egyre több bank vezeti be

2021. október 07. 07:00 | Turzó Ádám Pál

Gyorsan terjed a sárga csekkek nagy ellensége, egyre több bank vezeti be

A sárga csekk alternatívájaként számon tartott fizetési kérelem szolgáltatás már hét banki, valamint öt nem banki szereplőnél érhető el, és a szolgáltatást nyújtók és az érdeklődő, csatlakozni szándékozók köre folyamatosan bővül - árulta el kérdésünkre Selmeczi-Kovács Zsolt, a Giro Zrt. vezérigazgatója. Jövő heti Banking Technology konferenciánk előadójával az azonnali fizetési rendszer első 1,5 évéről, a fizetési kérelmek tömeges benyújtását támogató GIROfix szolgáltatásról, a jegybanki digitális pénzekről beszélgettünk.

Jó hírek érkeztek, emelkednek a kriptovaluták

2021. október 01. 11:28 | Portfolio

Jó hírek érkeztek, emelkednek a kriptovaluták

A kriptovaluták jegyzései ma reggel a finoman szólva is borongós tőkepiaci hangulat ellenére alapvetően emelkedtek, a jó hangulat elsősorban annak volt köszönhető, hogy a mai nappal elstartolt Venezuela kormány által támogatott digitális kriptovalutája (CBDC). Emellett tegnap az amerikai jegybankelnök kijelentette, hogy nem áll szándékában betiltani a kriptoeszközöket.

Jön a digitális jegybankpénz, örökre búcsúzhatunk a készpénztől?

2021. augusztus 31. 12:00 | Portfolio

Jön a digitális jegybankpénz, örökre búcsúzhatunk a készpénztől?

Miért szeretik a magyarok a készpénzt, mikor és hogyan válthatjuk le a bankjegyeket és érméket? Milyen szerepe lesz ebben az azonnali fizetési rendszernek és hogyan, milyen formában jelenhetnek meg a világon és Magyarországon a digitális jegybankpénzek? Mire lesznek ezek jók és milyen hatással lesz a digitális jegybankpénz a bankrendszer működésére? Erről volt szó az MNB online kerekasztal beszélgetésén.

Újabb jegybank dönthet a digitális jegybankpénz bevezetéséről

2021. augusztus 27. 10:39 | Portfolio

Újabb jegybank dönthet a digitális jegybankpénz bevezetéséről

Az indiai központi bank decemberben kezdheti meg a digitális rúpia tesztelését - jelentette be a jegybank elnöke. Az indiai mellett több jegybank jelezte már, hogy vizsgálják a digitális jegybankpénz bevezetésének lehetőségét.

A Nemzetközi Fizetések Bankja véleményt mondott a CBDC-kről

2021. június 23. 14:39 | Portfolio

A Nemzetközi Fizetések Bankja véleményt mondott a CBDC-kről

A kriptovaluták, mint például a bitcoin, spekulatív eszközök, amelyek kevéssé működnek közhasználatban, de a központi bankok által kibocsátott digitális valuták (CBDC) egy új digitális fizetési rendszer gerincét adhatják - közölte a BIS.

Fed: egyre közelebb a digitális dollár

2021. május 20. 21:31 | Portfolio

Fed: egyre közelebb a digitális dollár

A Fed bejelentette, hogy tovább folynak a munkálatok a digitális dollár bevezetése érdekében, a nyáron megjelenő kutatási anyag tartalmazza majd a további lépéseket – számol be a hírről a CNBC.

Egyre félelmetesebb Amerikának a kínai digitális jegybankpénz

2021. április 19. 07:58 | Portfolio

Egyre félelmetesebb Amerikának a kínai digitális jegybankpénz

Joe Biden kormánya aggódva figyeli a kínai digitális jegybankpénz fejlődését, a kínai jegybank (PBOC) alelnöke, Li Bo szerint azonban Kína célja a digitális jüannal nem a dollár vagy más devizanemek kiszorítása a nemzetközi elszámolási egység funkcióból, a digitális jegybankpénzt belföldi használatra szánják - írja a Bloomberg. Jövő februárban, a téli olimpián viszont már akár külföldiek is használhatba vehetik a digitális jüant.

Már tesztelik Kína digitális pénzét, ami a hatalom új kémeszköze lehet

2021. február 18. 14:30 | Portfolio

Már tesztelik Kína digitális pénzét, ami a hatalom új kémeszköze lehet

A decentralizált kripto-szuperpénzből könnyen lehet, hogy egy újabb digitális megfigyelőeszközt készítenek Kínában, és a projekttel a túl nagyra nőtt kínai fintech-szektornak is határokat szabna a hatalom. Ez lehet a következő lépés abban a játszmában, amelyben Jack Ma világraszóló IPO-ját megfúrták, és letörték a milliárdos szarvait.

Örökre eltűnhet a készpénz az életünkből, ha bejön a svédek új mesterterve

2020. február 21. 12:25 | Turzó Ádám Pál

Örökre eltűnhet a készpénz az életünkből, ha bejön a svédek új mesterterve

A svéd jegybank szerdán elkezdte tesztelni a világ első digitális jegybankpénzét, az e-koronát – jelentette be a központi bank. Ha egyszer élesben is bevezetik, az e-korona hétköznapi fizetési tranzakciók elszámoló egysége lesz, úgy küldhetik egymás között az emberek, akár egy smst. Az új pénzhez a bitcoin révén ismertté vált megosztott főkönyvi technológiát használják a svédek.  Az e-korona újdonsága azonban nem ebben áll: a Riksbank évszázados tabut döntene le azzal, hogy nem fizikai, azaz dematerializált pénzt bocsát ki. Elmagyarázzuk, miért olyan nagy dolog ez.

Részletes keresés