2012. augusztus 10. 16:36 | Weinhardt Attila
Akkor lenne értelme egy török líra alapú magyar állami devizakötvény kibocsátásnak, ha a forrásbevonás tényleges költségét nagyjából olyanra lehetne "kihozni", mintha az állam eleve euróalapon bocsátott volna ki papírt, ennek esélye azonban például a tranzakciós költségek miatt kicsi - fejtették ki meglátásukat kötvénypiaci szakértők a Portfolio.hu-nak. A múlt héten felmerült török líra, vagy azerbajdzsáni manat alapú kötvénykibocsátási ötlet megvalósítását mindezek mellett több technikai akadály is nehezítheti, így felmerül a kérdés, hogy mi motiválhatja a magyar államot egy ilyen tranzakció végrehajtására.
A három megkérdezett szakértő közül kettő nem zárta ki, hogy a kibocsátást eleve konkrét török, vagy azeri intézményi befektetői ügyféligény motiválja, ami - ha így lenne - nagyban segítené a kibocsátás során felmerülő akadályok leküzdését. Azt is elképzelhetőnek tartja az egyik szakértő, hogy a kibocsátás nem teljesen piaci alapú kondíciók mellett zajlana, és valamilyen más (pl. energetikai) együttműködéshez kapcsolódna, így nem biztos, hogy a tervezett kibocsátást önmagában kell majd vizsgálni. A kötvény kondícióiról egyelőre semmit sem lehet tudni, és arról sem, hogy a magyar államnak kell-e valamit felajánlani a kötvények megvásárlásáért cserébe.