Privátbank

2013. január 18. 10:06 | Szabics András Zsolt

Bottal üthetjük a svájci bankszámlák nyomát

Szerdán kormánydöntés született, eszerint hamarosan tárgyalásokat kezdünk Svájccal, hogy felfedjük a kint tartott magyar tulajdonú bankszámlákat. A kormány minden adatot meg akar szerezni, és az illegális számlákra 35%-os visszamenőleges adót vetnének ki. Piaci információink szerint szinte lehetetlen minden adatot felderíteni, hiszen ebben nem lesz partner Svájc, a nemzetközi megállapodások is arról szóltak, hogy az anonimitásért cserébe kellett egyszeri nagyobb adót fizetniük a tulajdonosoknak. Számításaink szerint igaz 1500-2000 milliárd forint is lehet külföldi számlákon, azonban amely ezekből Svájchoz köthető, és nem legális, az ennél jóval kevesebb, néhány százmilliárd lehet. Ráadásul a képbe az is bezavar, hogy többségében a számlák nem egy természetes személyhez, hanem egy céghez köthetők, emellett a külföldi vagyonokat gyorsan át is menekíthetik más országba az ügyfelek, ha veszélyt éreznek.

2013. január 18. 08:30 | Portfolio

Giró-Szász: 1000 milliárd forint is lehet Svájcban

A kormányszóvivő tegnap esti interjújában elmondta, hogy 2013-tól új stratégiát követ a kormány, új megoldásokon gondolkoznak, hogy a külföldi magyar tőkét kifehérítsék. Giró-Szász András szerint az utóbbi évtizedekben jelentős összegek távoztak az országból, ez a helyzet viszont fenntarthatatlan. A szóvivő úgy véli, hogy igaz elindult egy közös európai gondolkozás a témában, viszont Magyarország külön is lépéseket kíván tenni, ahogy azt az angolok, az osztrákok és a britek tették.

2013. január 17. 12:06 | Portfolio

Generali: az alapokban kezelt vagyon 50%-kal nőhet középtávon

A régiós befektetési alappiacról készített elemzést a Generali PPF vagyonkezelő, a kutatás legfőbb következtetése az, hogy hazánkban 2017-re 50%-kal nőhet az egy főre jutó befektetési alapokban kezelt vagyon. Az összehasonlítások szerint nagyon jól áll az ország, a befektetési alapok elterjedtek a lakossági ügyfelek körében, a nyugdíjrendszer átalakítása és a csökkenő kamatkörnyezet miatt nagyon jó növekedési kilátások elé néz a piac. A Generali is ezt a trendet próbálja meglovagolni, például a befektetési alapok tanácsadókon keresztüli értékesítése elkezdődött, és az alapkezelő privát banki szolgáltatást is indított.

2013. január 09. 18:10 | Portfolio

Adócsalás gyanúja miatt vizsgálódnak a miniszternél

Egy francia portál néhány hete írta meg, hogy állításuk szerint bizonyítékokkal tudják alátámasztani, hogy titkos számlát tartott fent a költségvetésért felelős miniszter. A vádak meglehetősen súlyosak, a francia hatóságok pedig hivatalosan is előzetes eljárást indítottak, hogy tisztázzák a miniszter körül kialakult helyzetet. Jerome Cahuzac tagadta a lap vádjait, amely azért is kellemetlen, mert a miniszter az adópolitikáért felel, és a legnagyobb élharcosa a vagyonosok számára kivetendő 75 százalékos adókulcsnak - írja a The Washington Post.

2013. január 08. 11:07 | Portfolio

A kiszámíthatatlan környezet gátja a privát banki piac bővülésének

Több szempontból is kihívásokkal teli esztendők elé néz a hazai privát banki piac, a szektor növekedése várhatóan 3-6 százalékos lehet hároméves időtávon, ami elmarad a historikus átlagtól. A kedvezőtlen gazdasági környezet miatt friss források nincsenek a rendszerben, ráadásul a külföldi forráskiáramlás is magasabb lehet a korábbi évek átlagánál, ami visszavezethető a rugalmatlan és kiszámíthatatlan jogszabályi környezetre. A szektornak ilyen környezetben kell helyt állnia, a Blochamps szerint a CRM-rendszerek fejlesztésére, a tanácsadók továbbképzésére, valamint a vagyonkezelés felértékelődésre kell számítani - hangzott el a mai sajtótájékoztatón.

2013. január 05. 16:05 | Portfolio

Senki sem hitte volna - Elhagyja hazáját a filmcsillag?

Az orosz államfő Vlagyimir Putyin orosz állampolgárságot adományozott Gerard Depardieu francia színésznek, aki azért is akart külföldi állampolgárságot szerezni, mivel elfogadhatatlannak tartotta a kormány által újonnan bevezetett, gazdagokat terhelő 75%-os személyi jövedelemadót. A színész az adószabályok megkerülése érdekében a belga-francia határ közelében vásárolt ingatlant, a belga szabályok ugyanis kedvezőbbek, viszont miután éles bírálatot kapott, már azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy új állampolgárságot vegyen fel. Oroszország több szempontból is kifizetődő lehet a sztárnak, egyrészt nagy népszerűségnek örvend az országban, sokat dolgozott ott az utóbbi időben, ráadásul az adóteher mindössze 13%-os. Egyelőre az még kérdéses, hogy a sztár tényleg visszaadja a francia állampolgárságát, ahogy azzal korábban fenyegetőzött, vagy a kettős állampolgárságot veszi fel - írja a New York Post.

2013. január 04. 12:25 | Portfolio

Beszünteti tevékenységét Svájc legrégebbi privát bankja

Történelmi jelentőségű tettre került sor tegnap egy New York-i bíróságon, a Wegelin svájci privát bank vezetője ugyanis beismerte bűnösségét a bank ellen felhozott vádban. Amióta az amerikai hatóságok vizsgálódnak az eltitkolt számlák és adóelkerülés ügyében, most fordulhat elő elsőként, hogy egy bankot hivatalosan is elmarasztalnak, és nem sikerül a peren kívüli megállapodás. A 270 évvel ezelőtt alapított bankra a megszűnés vár, szerencsére egy évvel ezelőtt a vezetőség már úgy döntött, hogy eladják a privát banki portfólió nagyobb részét, így más névvel és tulajdonossal azért túlélheti a bank a viharokat - írja az Economic Times.

2012. december 28. 21:26 | MTI

Botrány a volt görög pénzügyminiszter körül

A korrupciós botrányba keveredett Jeórjiosz Papakonsztantinu volt görög pénzügyminiszter körül egyre fogy a levegő, pénteken ugyanis kiderült, hogy három rokona titokzatos módon lekerült a gyanús svájci bankszámlákkal rendelkező görög személyek listájáról.

2012. december 13. 11:12 | Portfolio

Az abszolút hozamú alapok vitték a prímet az OTP-nél

A 2012-es esztendő nem volt könnyű az alappiac számára, az év első fele inkább a tőkekiáramlásról szólt például a végtörlesztés és a nyugdíjpénztári átalakítások utóhatásai miatt. Az év nyarától kezdve viszont elindult a tőkebeáramlás, amit az OTP Alapkezelő is meg tudott lovagolni, főként az abszolút hozamú alapjaik bővültek, az OTP Supra alap 6 milliárd forintos alatti összegről indult 2011 végén, míg most 27 milliárdon áll. Hamecz István vezérigazgató szerint az utóbbi években megkezdett stratégiaváltás kifizetődött, a pénzpiaci és kötvényalapok adta stabil bázis mellett meg tudott újulni az alapkezelő, az innovatív termékeik most értek be. Bizonyítja ezt az is, hogy több külső privátbanknál is elérhetőek ezek az abszolút hozamú alapok, sőt egy biztosító számára átcsomagolva is.

2012. december 12. 08:46 | Portfolio

Összevonásokra készül a Deutsche Bank Svájcban

A Deutsche Bank alapkezelési és vagyonkezelési divíziójában új szelek fújnak, a néhány hónappal ezelőtt felállított új stratégia szerint 2015-ig meg kell duplázni az adózás előtti profitot, amelyhez komoly hatékonyságjavításra van szükség. Ennek része, hogy Svájcban összevonásokat végez az óriásbank, aminek a 2009-ben felvásárolt Sal. Oppenheim helyi operációja is áldozatul esik. A brand helyi szinten megszűnik, aminek oka, hogy itt nem tudott megfelelő méretet elérni a privátbank, ezért olcsóbbá válik a fenntartása, ha beolvasztják - írja a Bloomberg.

2012. december 05. 09:28 | Portfolio

A magyar adóhatóság is lecsap a svájci bankszámlákra

Magyarország is hamarosan csatlakozni fog azokhoz az országokhoz, amelyek adózási egyezményt kötöttek Svájccal. A tervezetet egyelőre a Nemzetgazdasági Minisztériumnál készítik elő, annak tartalmáról még nem lehet tudni, annyi biztos, hogy az a svájci számlák magyar tulajdonosai számára új adóterhet jelent. Iparági becslések szerint 1000 milliárd forintnál is több pénz lehet az alpesi országban, ennek azonban csak egy része válhat adókötelessé. Az ügyfelek számára 10 százalékos visszamenőleges hatályú adókulcs elfogadható lehet, amivel 50-100 milliárd forintos friss bevétele származhat a költségvetésnek - írja a Népszabadság.

2012. november 20. 08:36 | Portfolio

A Credit Suisse racionalizálja tevékenységét

A svájci bankóriás reggel tette közzé, hogy a működési struktúráját megváltoztatja, amely az igazgató tanács összetételét is érinti. A módosítás lényege, hogy a privát banki és az alapkezelési divíziót összevonják privát banki és vagyonkezelési divízió néven. Hans-Ulrich Meister lesz a felelős a privát banki részért, azon belül is elsősorban a svájci, az EMEA és az ázsiai régióért, míg Robert Shafir a privát banki és vagyonkezelési termékekért felelős vezető lesz, akinek a hatáskörébe az amerikai ügyfelek tartoznak majd. Mindez azt is jelenti, hogy a külön EMEA és ázsiai régióért felelős vezetői pozíciók megszűnnek.

2012. november 19. 07:59 | Portfolio

Drasztikus lépésre szánta el magát a privát banki óriás

Két héttel ezelőtt jelentette be a svájci UBS, hogy új stratégia mentén haladnak tovább, jelentősen csökkentik a kockázati kitettségüket, a kötvénykereskedési üzletágukat szinte teljesen leépítik, és a jövőben a vagyonkezelési oldalra fognak fókuszálni. A lépéstől jelentős megtakarítást várnak, azonban az elemzők megosztottak, hogy mennyire lehet jó stratégia a befektetési banki üzletágat ilyen nagymértékben lecsökkenteni. Az elmúlt évek hatalmas veszteségei, botrányai, valamint a jogszabályi szigorítások miatt logikus a lépés, azonban a példa nélküli mérlegfőösszeg-csökkentés nagy költségekkel járhat, a várt bővülés a vagyonkezelési oldalon pedig kérdéses. Többek között azért, mert a privát banki piac teljesen megváltozott az utóbbi években, a banktitok intézménye csorbát szenvedett, növekedés a fejlődő országokban várható, ahol viszont a marzsok szignifikánsan alacsonyabbak, mint a válság előtt.

2012. november 15. 06:40 | Portfolio

Külföldre menekülnek a gazdagok az óriási adóteher miatt

A francia elnök választási kampányában is feltűnő, gazdagokra vonatkozó 75 százalékos adó több vagyonos ügyfélnél is kiverte a biztosítékot, egyre többen tervezik azt, hogy a kétéves átmeneti periódust költözéssel vészelik át. A francia gazdagok körében egyre népszerűbb célpont Belgium, ahol kedvezőbbek az adózási feltételek. A legfrissebb hírek szerint Gerard Depardieu színész is a belga-francia határ közelében vett egy birtokot, amely Belgium francia nyelvű régiójában fekszik - írja CNBC. Két hónappal ezelőtt az LVMH luxubirodalom vezetője, Bernard Arnault jelentette be, hogy kettős állampolgárságért folyamodik, éppen a magas adó miatt.

2012. november 10. 10:37 | Portfolio

Újabb titkos adatok szivárogtak ki a bankóriástól

Tovább tart az HSBC vesszőfutása, pénteken az angol adóhatóság (HMRC) jelentette be, hogy hozzájutottak több mint 4000 HSBC ügyfél adataihoz, méghozzá azokéhoz, akik a Csatorna-szigetek egyikén, Jersey-ben tárolták a pénzüket a kedvező adókörnyezetet kihasználva. A hírek szerint a listát a banktól szivárogtatták ki, az adóhatóság pedig azonnali vizsgálatot indított, hogy megnézze, az ügyfelek közül kinek lehet vaj a füle mögött. Az egyik angol lap már azt írta, hogy a listán olyan személyek neve is szerepel, akiket korábban drogkereskedelemért vagy illetéktelen fegyvertartásért ítéletek el - írja a New York Times.

2012. november 08. 08:48 | Portfolio

Értékesíti az indiai privát banki üzletágát az óriásbank

A Morgan Stanley stratégiai felülvizsgálatot tartott az indiai privát vagyonkezelési üzletágánál, belső informátorok szerint a folyamat vége az lesz, hogy értékesíti az 1 milliárd dolláros vagyont (hitelekkel együtt). A banknál egyelőre ezt nem erősítették meg, viszont azt lehet látni, hogy a négy évvel ezelőtt piacra lépő Morgan Stanley nem találta a helyét a nagyon széttöredezett és erős versenynek kitett piacon - írja a Reuters.

2012. november 07. 08:41 | Portfolio

A Credit Suisse is a feltörekvő piacokon erősít

A katari állami alappal összefogva vegyesvállalatot hoz létre a Credit Suisse, az alapkezelő neve Aventicum Capital Management lesz. A cél kettős, egyrészt a közel-keleti és afrikai régiót akarják az alapkezelővel lefedni, hiszen mint ismert, itt az átlagosnál magasabb lehet a lakossági vagyon növekedése. Másrészt viszont nemzetközi terjeszkedést is terveznek, egyelőre azonban ez utóbbiról keveset lehet tudni, részletekre jövő év elején lehet számítani - Bloomberg.

2012. november 06. 08:21 | Portfolio

Befejeződött az LGT tulajdonszerzése a Quantis alapkezelőben

Sikerrel zárult az LGT Group és a Brokernet Csoport közötti együttműködési megállapodás hatósági engedélyezési folyamata, így az LGT 30 százalékos tulajdonrészt szerzett az alapkezelő Quantis Investment Management Zrt.-ben.

2012. október 28. 14:54 | Portfolio

Dél-amerikai milliomosokra hajtanak a privát bankok

A svájci privát bankok a fejlett piacokon, főként Európában és Amerikában tapasztalható kedvezőtlen szabályozói változások miatt kitörési utat keresnek, olyan régiók felé mozdulnak el, amelyek magas növekedést tudnak biztosítani a jövőben. A feltörekvő piacok kitűnő célpontot jelentenek, hiszen itt bőven a szektor átlaga felett nő a vagyonos ügyfelek száma, egyes becslések szerint például Dél-Amerikában 2016-ig 50 százalék felett nőhet a kezelt vagyon. Több különböző stratégiát is követhetnek a bankok, a lényeg viszont az, hogy a helyi jelenlétüket megerősítsék, mert az offshore vagyonkezelés már nem olyan jó hívószó, mint korábban - írja a San Francisco Chronicle.

Holdblog

Ha az ételpazarlás ország lenne...

Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok

Charlie és Bruno

Merre mozdulhat az arany ára?

Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj