A hitelminősítő előzetes közzétételi naptárjának megfelelően a Standard and Poor's péntek este megjelentette értékelését Magyarország adósbesorolásáról és véleményt mondott a magyar gazdaság folyamatairól, kilátásairól. Ezek szerint változatlanul BBB mínusz kategóriában hagyta a besorolást, és a kilátáshoz sem nyúlt, az továbbra is stabil. Az S&P döntése megegyezik az előzetes elemzői várakozásokkal. A hitelminősítő szakembereinek előrejelzésében ugyanakkor kiderül: kétségbe vonják a kormány költségvetési hiányt lefaragó terveit, illetve annak hatásosságát, és számításaik szerint idén 75,6%-ra ugrik a GDP-arányos adósságráta, ami jövőre is ugyanitt fog stagnálni, sőt 2026-ban 75,7%-ra emelkedik, majd onnan kezdhet csökkenni. A hitelminősítő döntésére reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint Varga Mihály pénzügyminiszter is.
Elérkeztünk az idei évben ahhoz az időszakhoz, amikor megkezdődnek a hitelminősítői felülvizsgálatok. Nyakunkon az S&P döntése, május legvégén jön a Moody’s, a sort pedig június közepén a Fitch zárja. Az eddigi ismereteink alapján a hitelminősítők továbbra is a költségvetés állapotában látják a legfőbb kockázatokat, ami nem sok jóval kecsegtet.
A Fitch hitelminősítő "B"-ről "B+"-ra javította Törökország besorolását, kiemelve a szigorúbb monetáris politika inflációs nyomásokkal szembeni hatékonyságát, és pozitívra módosította az ország kilátásait is.
Amír Jaron izraeli jegybankelnök azt válaszolta Izrael adósbesorolásának leminősítésére, hogy az izraeli gazdaság szilárd és egészséges alapokon nyugszik - jelentette a The Marker című izraeli gazdasági újság hírportálja vasárnap
Az olasz parlament véglegesen jóváhagyta Giorgia Meloni 2024-es költségvetését, ami a közelmúltbeli koalíciós feszültségek közepette jelentős mérföldkő a kormány számára. Az alsóház péntek késő esti döntése egyszerre ad választ a választói aggodalmakra, valamint erősíti a költségvetési fegyelmet. A jóváhagyott büdzsé adócsökkentést vezet be a béreknél, és csökkenti a jövedelmi sávozási rendszert. Emellett tartalmazza az állami alkalmazottak szerződéseinek megújítását is, ami kritikus pont volt a költségvetési koalíciós vitáknál.
A Moody's negatívra módosította a kínai államkötvényekre vonatkozó hitelosztályzati kilátását. Az országban a visszaeső lakossági fogyasztás, az ingatlanpiaci krízis és fenyegető bedőlési hullám, továbbá a magas árnyékbankrendszerben felhamozódott adósság miatt léptek. A hitelminősítő stabilról negatívra rontotta a kilátásokat – számolt be a Bloomberg.
A Giorgia Meloni olasz miniszterelnök kormányának módosított hiánycéljára korlátozott volt a befektetői reakció, most viszont a hitelminősítők, valamint az Európai Unió tisztviselői fogják vizsgálni az olasz költségvetési kilátásokat – emlékeztet a Bloomberg.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az MBH Alapkezelő írását olvashatják:
Az S&P Global Ratings nemzetközi hitelminősítő felfüggesztette Fehéroroszország szuverén besorolását, amit a szükséges információk hiányával indokolt, és azt is jelezte, amennyiben ésszerű időn belül Fehéroroszország nem juttatja el a szükséges adatokat, az S&P visszavonja a minősítéseket.
Az eddigi Baa2 szinten hagyta a magyar adósbesorolást pénteken a Moody’s stabil kilátás mellett. Ez továbbra is két fokozattal van a befektetésre ajánlott kategória határa felett, idén már nem várható újabb felülvizsgálat.
Repül az idő, mindjárt kezdődik az iskola, de vele együtt lesz még egy fontos dolog szeptember 1-jén. A Moody’s vizsgálja majd hazánk adósbesorolását. A közeljövőnél azonban jóval érdekesebb kérdés, hogy mit tartogat számunkra az elkövetkező egy-két év. Vajon az elmúlt egy év leminősítési hulláma átmeneti csupán, vagy egy új trend kezdete?
A múlt héten a Fitch Ratings leminősítésének és az amerikai adósságkibocsátásnak a hírére emelkedtek a hosszú hozamok, de mára az akkori emelkedésnek már semmi nyoma nem maradt.
A korábbi AAA besorolásról AA+ kategóriába vágta vissza a Fitch Ratings az Egyesült Államok adósbesorolását. Elemzők és piaci szereplők szerint a hitelminősítő döntése miatt nem várhatóak éles mozgások a piacon, leginkább a bejelentés időzítését kérdőjelezik meg a szakemberek.
Joe Biden amerikai elnök úgy nyilatkozott, még nem áll készen arra, hogy segítségül hívja a 14. alkotmánykiegészítést, hogy az Egyesült Államok elkerülje az államcsődöt június 1-jével. Biden szavai ugyanakkor először utalnak arra, hogy nem zárja ki, hogy ehhez a végső eszközhöz forduljon – írja a Reuters.
Vészhelyzeti mentőövet dobott a Credit Suisse-nek a svájci jegybank, aminek most úgy tűnik, a befektetők is örülnek, a bank jelentős pluszban nyitott ma reggel. Vannak azonban még csontvázak abban a szekrényben és a svájci nagybank elhasznált már pár életet.
A magyar bankrendszer a romló nemzetközi környezetben is erős és működőképes, ezt a legutóbbi hitelminősítői értékelések is megerősítik – jelentette ki Varga Mihály Kolozsváron, miután a helyi gazdasági és üzleti élet szereplőivel egyeztetett a Pénzügyminisztérium közleménye szerint.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Megállapodott az oroszokkal határos hat tagállam.
Zelenszkij helyett George Clooney-val találkozik.
Az orosz elnök szerint a megbeszéléseknek a harctéri realitásokon kell alapulniuk.
Egyebek mellett erről volt szó a pénteki Checklistben.
Erről és osztrák állampapírokról is szó volt a csütörtöki Checklistben.
Milyen árfolyamra készüljünk idén?