Még több tranzakcióra akar rálátni a kormány, ezért az év közepéig minden automataberendezést regisztrálni kell az adóhivatalhoz. A kiterjesztés után például az autómosó, parkoló, szórakoztató (flipper), gyerekhintáztató eszközök, masszírozó székek automatáinak adatait is ismerni fogja a NAV. Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára lapunknak hangsúlyozta, hogy az automaták adóhivatali bekötése példaértékű az egész Európai Unióban, a megoldás iránt komoly a nemzetközi érdeklődés. Azt is megtudtuk, hogy jelenleg hány automatára lát rá a NAV, és hogy mekkora üzlet ez az automatákat szolgáltató cégek számára.
A magyar kormány továbbra sem támogatja az otthoni pálinkafőzés megadóztatását, ezért igyekszik elérni, hogy az unió engedélyezze a saját célra történő pálinkakészítés adómentességét -hangoztatta Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek keddi ülésén a tárca közleménye szerint.
A cégautókkal rendelkező társaságok jó részét érinti a januárban életbe lépett új szabály, amely szerint már útnyilvántartás vezetése nélkül levonható a személygépkocsi bérleti díj áfájának 50 százaléka. Ez a lehetőség elsőre ugyan jól hangzik, de a módosítás miatt a túl elfoglalt cégvezetők jókora összegtől eshetnek el, hiszen útnyilvántartással továbbra is akár a teljes áfát vissza lehet igényelni.
Magyarország versenyképességének javítása érdekében a Pénzügyminisztérium tegnap közzétett versenyképességi csomagjában számos adórendszert érintő intézkedést javasol. A PM többek között tovább csökkentené a munkát érintő terheket (az egyszámjegyű szja gondolata ugyanakkor nem jelenik meg a dokumentumban), az adórendszer egyszerűsítése érdekében több kisadót megszüntetne, illetve egyes tételeket összevonna, másrészről viszont felmerül az egészségügyi kockázatot vagy környezetterhelést jelentő termékekre, szolgáltatásokra kivetett adók növelésének lehetősége. A csomag számos más javaslatot is tartalmaz, ezeket szedtük össze az alábbi cikkben.
Az eurózóna-költségvetés tervéhez hasonlóan a tagállami adópolitika témájában is kiadott egy közleményt Varga Mihály pénzügyminiszter a mai Ecofin-tanácskozás után, amelynek lényege, hogy Magyarország nem támogatja azt a brüsszeli elképzelést, hogy az adózási kérdésekben álljon át a közösség az egyhangúról a minősített többségi döntéshozatalra.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az egyik legfontosabb hivatal a gazdaság védelme és fejlődése szempontjából - jelentette ki Varga Mihály az adóhivatal évértékelő értekezletén a Pénzügyminisztérium közleménye szerint. A tárcavezető kiemelte: a cél az, hogy 2021-re már a vállalkozások számára is a NAV készítse a bevallásokat, emellett teljes egészében papírmentessé váljon az adóhivatali ügyintézés.
Közbeszerzési eljárást indított a dohánytermékek nyomon követési rendszerének kialakítására az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt., a beszerzés becsült értéke 4 milliárd forint. A zrt. közleménye szerint ugyanis a Magyarországon forgalomba kerülő dohánytermékek egyedi azonosító kódokkal történő ellátásához a dohánypiaci szereplők - kódkibocsátó, gyártók, nagykereskedő, kiskereskedők - által közösen használt informatikai rendszer beszerzésére és üzemeltetésére van szükség.
Az idéntől járulékmentes a nyugdíj mellett szerzett munkajövedelem, így csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetni közteherként - mondta Tállai András a Magyar Időknek. Az államtitkár szerint jelenleg 75 ezer nyugdíjasnak van munkaviszonya, ez az szám idén akár további 70 ezerrel emelkedhet.
Az év elejétől változtak az ingatlan, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelemre vonatkozó szabályok - hívja fel a figyelmet az adóhatóság a honlapján. A tájékoztató szerint a magánszemélyek az ingatlanértékesítésből származó jövedelem meghatározásakor levonják a bevételből - többek között - az ingatlan megszerzésére fordított összeget.
Elindult az idei e-szja rendszer, már minden aktuális bevallási információ elérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
"Magyarország jobban teljesít" címmel napokon belül újabb tájékoztató akciót indít a kormány a televíziókban, a rádiókban és a közterületeken, amellyel az ország által eddig elért eredményeket mutatják be - írja a Magyar Idők. A kabinet azt is hangsúlyozza, hogy bár az ország jobban teljesít, de még nem értünk a munka végére.
Január 1-től 2022. június 30-ig meghosszabbodik a fordított forgalmi adózás alkalmazása az üvegházhatású gázok, valamint az acélipari termékek mellett a gabonafélékre és az olajos magvakra is - közölte az Agrárminisztérium.
Jövőre is a legjobb munkáltatói juttatások között lesz a pénztári hozzájárulás: a dolgozók számára 10 százalékos pluszt jelenthet ahhoz képest, mintha ugyanazt a pénzt fizetésként kapnák meg - derül ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (Pénztárszövetség) számításaiból. A Pénztárszövetség azt javasolja, érdemes a juttatási csomagokat kialakítania minden munkáltatónak, azaz fokozódik felelősségük, hogy segítsék a dolgozók takarékoskodását. A munkavállalók nagy része, 65-71 százaléka ráadásul fontosnak tartja, hogy a munkáltatója hozzájáruljon az öngondoskodásukhoz, ezen belül az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári takarékoskodásukhoz.
Hónapok óta nem tudja eldönteni az adóhivatal, mely civil szervezeteket lehetne megadóztatni a "bevándorlás segítése" miatt, írja a Népszava.
Ingatlan öröklésekor az átgondolatlanul kezelt hagyatékátadás adózási szempontból hátrányos is lehet az örökösre. Az adófizetési kötelezettségek összege szempontjából a hagyatéki eljárásban született dokumentumok bírnak meghatározó jelentőséggel, különös tekintettel a jegyző által kiállított adó- és értékbizonyítványra, azonban előrelátó gondolkodással az öröklött vagyon után fizetendő költségek tervezhetőek, sőt, akár mérsékelhetőek.
Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatát a kölcsönös tisztelet, a párbeszéd és az együttműködés jellemzi - hangsúlyozta Varga Mihály, aki ma hivatalában fogadta David B. Cornsteint, az USA magyarországi nagykövetét a Pénzügyminisztérium közleménye szerint. A megbeszélésen a pénzügyminiszter elmondta: a két ország kormánya egyetért abban, hogy a nemzetközi adókikerüléssel és a terrorcselekmények nemzetközi finanszírozásával szemben hatékonyabb fellépésre van szükség.
A jövő évtől a SZÉP-kártya kivételével az összes cafetéria elem bérként adózik, beleértve az olyan népszerű eszközöket is, mint az Erzsébet-utalvány vagy az utazási támogatás. A nyári bejelentés óta sokan a béren kívüli juttatási rendszerek végét vizionálják, mondván, hogy adókedvezmény nélkül a cégeknek nem éri meg erre áldozni. A jelenlegi munkaerőpiaci viszonyok között azonban a legtöbb cafetéria elemre továbbra is szükség lesz, mert ha az adóelőnyüket nem is, motivációs erejüket mindenképpen megőrzik. Szakértőkkel beszélgettünk arról, hogy miért nem szabad ezt csupán adóoptimalizálási kérdésként tekinteni, és hogy mi a különbség a jóléti és a megélhetési juttatások között.
Nagyjából 650 milliárd forintot kellene kiengedni a költségvetésből ahhoz, hogy a mostani 15%-os személyi jövedelemadó kulcsa egyszámjegyűre csökkenjen - mondta ma a pénzügyminiszter, hozzátéve, ezt most nem érzi aktuálisnak.
A kormány folytatni kívánja a munkát, jövedelmet terhelő adók csökkentését, szeretné elérni, hogy a magyar adórendszer e téren a régió legversenyképesebb rendszere legyen, és radikálisan csökkenteni kívánják az adónemek számát is - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára csütörtökön, a Nemzeti Adókonzultáció szakmai konferencián.
Fontos szereplőnek gondolják.
Kelet-magyarországi Gazdasági Fórumot rendez a Portfolio.
A jól strukturált, egyszerű, áttekinthető tartalmak minden generáció számára előnyösek.
Mindenki az esélyesekre figyel.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.