Megállították Trump visszatérését, de Bidenék feje is fájhat – Ők lesznek azok, akik eldöntik, ki uralja Amerikát?

2022. november 17. 06:10 | Kiss Csaba

Megállították Trump visszatérését, de Bidenék feje is fájhat – Ők lesznek azok, akik eldöntik, ki uralja Amerikát?

Még a félidős választások előtt, október végi cikkünkben írtunk két felmérésről, amelyben a latinó, vagyis a spanyolajkú és/vagy latin-amerikai országokból származó amerikai állampolgárok pártpreferenciáit mutattuk be. Bár a november 8-i félidős választások alapos kiértékelése még várat magára, exit pollokból és más vizsgálatokból már most levonhatunk néhány következtetést annak a választói csoportnak a választási viselkedésére nézve, amely a fehérek után már a második legnagyobb származási csoportot alkotja az Egyesült Államokban, és amely a legdinamikusabban növekszik, s ezzel arányaiban a legtöbb fiatal szavazót adja. Bár a latinók a mostani felmérések alapján még mindig egyértelműen a demokraták felé húznak, és nagy szerepük lehetett abban, hogy nem jött a „vörös hullám”, vagyis nagyarányú republikánus győzelem, van egy állam, ahol mára látványosan a republikánusok mellé álltak. Ez az állam pedig Florida, amelynek régi-új kormányzóját, Ron DeSantist a republikánus elnökjelölti, s ezzel az elnöki posztra is esélyesnek tartják.

Trump biztosan nem teszi zsebre, amit volt alelnöke mondott róla

2022. november 15. 09:26 | Portfolio

Trump biztosan nem teszi zsebre, amit volt alelnöke mondott róla

Mike Pence, aki 2017 és 2021 között, Donald Trump elnöksége alatt az Egyesült Államok alelnöke volt, egy interjúban azt mondta, még megfontolás tárgya, hogy indul-e a 2024-es elnökválasztáson, ugyanakkor Amerikának „lesznek jobb választási lehetőségei is a jövőben”, mint Trump – írja a CNN.

Joe Biden: „Legyőztük az esélyeket”

2022. november 10. 22:32 | Portfolio

Joe Biden: „Legyőztük az esélyeket”

Joe Biden amerikai elnök csütörtökön a Demokrata Párt egy rendezvényén tartott beszédében azt mondta, a félidős választások napja „jó nap volt Amerika számára” és „erős éjszaka a demokraták számára” – írja a CNN.

Külpolitikai szakértő: nagy kérdés, hogy mi lesz Bidennel, de nincs tolongás párton belül az elnökjelöltségért

2022. november 10. 13:36 | Portfolio

Külpolitikai szakértő: nagy kérdés, hogy mi lesz Bidennel, de nincs tolongás párton belül az elnökjelöltségért

November 8-án félidős választásokat tartottak az Egyesült Államokban, melynek szavazatait még jelenleg is számolják. Egyelőre úgy tűnik, hogy a várakozásoknak megfelelően republikánus többség lesz a Képviselőhában, a Szenátusért viszont nagyon szoros verseny zajlik, akár az is elképzelhető, hogy csak közvetlenül az ünnepek előtt derül ki, hogy mi lesz a felállás januártól – nyilatkozta Kaló Máté külpolitikai szakértő a Portfolio Checklist szerdai adásában.

Feszült a helyzet Amerikában, minden szem két államra szegeződik

2022. november 10. 05:58 | Portfolio

Feszült a helyzet Amerikában, minden szem két államra szegeződik

Lezajlottak a félidős választások az Egyesült Államokban, jelenleg a szavazatokat számolják. Úgy tűnik, a várakozásoknak megfelelően republikánus többség lesz a Képviselőházban, a Szenátusért pedig nagyon szoros verseny zajlik. Három államban nincs még eredmény: Georgiában ráadásul december 6-án újabb választást kell rendezni. A demokraták több fontos helyet is megtartottak, a vörös hullám elmaradt. A jelenlegi választás egy szokásos midterm képét mutatja, amely során az elnököt adó párt teret veszít. A választással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról itt, a legfrissebb pollokról pedig itt írtunk bővebben. Választási híreink percről percre.

Ez a téma lehetett sorsdöntő az amerikai félidős választásokon

2022. november 09. 14:57 | Portfolio

Ez a téma lehetett sorsdöntő az amerikai félidős választásokon

A CNN előrejelzései szerint abból az öt államból, ahol az abortuszjogról szavaztak, háromban már biztosan győzni fognak az abortusz törvényessége mellett voksolók. A Legfelsőbb Bíróság júniusi döntése után, amely lehetővé tette az egyes államoknak, hogy szigorítsák vagy betiltsák az abortuszt, a téma országos jelentőséget kapott, és a demokraták szerint hozzájárult ahhoz is, hogy a vártnál jobban szerepeljenek a félidős választásokon.

Csak decemberben érhet véget az amerikai választás

2022. november 09. 10:50 | Portfolio

Csak decemberben érhet véget az amerikai választás

Amerikában államonként eltérhetnek a választási szabályok, és ezek közül van olyan, ami jelen állás szerint érdemben befolyásolja a mostani szavazás lezárását, mert ha nincs most egyértelmű győztes, akkor decemberben újra meg kell mérkőznie az esélyeseknek.

Csúnyán keresztbe tehet Trumpnak a republikánusok új üstököse

2022. november 09. 10:47 | Portfolio

Csúnyán keresztbe tehet Trumpnak a republikánusok új üstököse

Jelentős győzelmet aratott a floridai kormányzóválasztáson Ron DeSantis, akit Donald Trump legesélyesebb kihívójának tartanak a 2024-es republikánus előválasztáson. Bár még egyik politikus sem jelentette be indulását, napokon belül sor kerülhet erre.

Van, ahol ki tudták énekelni a sajtot a kis pártok jelöltjei

2022. november 09. 09:48 | Portfolio

Van, ahol ki tudták énekelni a sajtot a kis pártok jelöltjei

Számos olyan állam van idén a szenátusi választáson, ahol érdemi eredményt érhetnek el a független, vagy kisebb pártok jelöltjei. Van, ahol jelentős támogatás mellett nem igazán tudnak beleszólni a győztes kilétébe, máshol azonban kisebb támogatottság mellett is érdemi hatással vannak a végeredményre.

  • 1
  • 2
Részletes keresés