Az Egri Bazilikától a Kopasz-hegyi felvonóig – Rudolf Mihály építész kiállítása a Vigadóban

Az Egri Bazilikától a Kopasz-hegyi felvonóig – Rudolf Mihály építész kiállítása a Vigadóban

Négy évtized munkásságát mutatja be a Pesti Vigadóban megrendezett, Lélekjelenlét – Rudolf Mihály és útitársai című kiállítás. Negyven év prezentálása mindenképpen nagy vállalás, de különösen akkor, ha egy olyan gazdag és tevékeny életútról van szó, mint amilyet Rudolf Mihály DLA Pro Architectura-, Ybl Miklós-, Kós Károly-díjas építész tudhat a magáénak. A műemlékeink iránt érdeklődőknek minden bizonnyal ismerősen cseng az alkotó neve, hiszen olyan épületek megújulása köthető a nevéhez, mint a miskolci Avasi Református Templom, a szintén miskolci Deszkatemplom, a Füzéri vár vagy az Egri Bazilika.

Megvan a dátum, hogy mikor jön az új iPhone

Megvan a dátum, hogy mikor jön az új iPhone

Kiderült az Apple éves nagy, őszi termékbemutatójának dátuma, a cég által kiküldött meghívó szerint szeptember 12-én, magyar idő szerint este 7 órakor veszi kezdetét az esemény. A várakozások szerint itt mutathatja be a vállalat legújabb okostelefonjait, az iPhone 15 szériát, valamint a következő generációs okosóráit.

Videón Kína első elektromos repülő autója

Videón Kína első elektromos repülő autója

A kínai XPeng elektromos járműgyártó nyilvános repülésen mutatta be a jövő taxijának szánt, könnycsepp alakú autóját, a Xpeng X2-t Dubaiban. A nagyratörő terveket dédelgető és jól finanszírozott cég további, ambiciózus fejlesztéseket jelentett be a repülő autók körében - írta meg a New Atlas.

Jön az olcsó iPhone?

Jön az olcsó iPhone?

Kiszivárgó információk szerint az Apple olcsó iPhone-t és iPadet tervez a piacra dobni, a termékeket márciusban jelenthetik be - számolt be a Bloomberg alapján a CNBC.

Jövő héten jönnek a Samsung új csúcsmobiljai

Jövő héten jönnek a Samsung új csúcsmobiljai

Január 14-én tartja következő termékbemutatóját a Samsung, amikor a Galaxy készülékek új generációját is megismerhetjük – közölte a cég a CNBC beszámolója szerint. A technológiai óriás nem árult el részleteket a meghívóban, de az iparági szakértők szerint három új Galaxy S21-es mobilkészülékről ránthatják le a leplet.

Itt az Apple nagy dobása: 5G-vel jön az iPhone 12

Itt az Apple nagy dobása: 5G-vel jön az iPhone 12

Az 5G technológia is helyet kapott az Apple legújabb telefonjában, az iPhone 12-ben – derült ki a keddi bemutatón. Az új generációs készülék újfajta töltőt is kap, illetve jön az iPhonre 12 Mini is.

Jön az új iPhone - Itt van minden, amit tudni érdemes

Közeledik az Apple-fanok legnagyobb ünnepe, ma tartja szokásos éves termékbemutatóját az amerikai technológiai óriás, az esemény fő attrakciója az új iPhone-ok bemutatása lehet. A készülékekről még hivatalosan semmit sem tudni, de a részletek és a pletykák folyamatosan szivárogtak az elmúlt hónapok folyamán. Az általános vélekedés az, hogy idén sem kell világmegváltó újdonságokra számítani, nagyon hasonlóak lesznek az új telefonok a 2018-as modellekhez. Összegyűjtöttük, hogy mit érdemes tudni a bemutatóról és hogy mire számíthatunk ma este.

Komoly ráncfelvarrás: itt vannak az Apple új csúcskészülékei

Új számítógépeket és tabletet mutatott be keddien az Apple, a techcég Brooklynban tartotta ezzel kapcsolatos eseményét. A készülékek évek óta nem látott ráncfelvarráson estek át, egy sor technikai újítást is beépítettek.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.