A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehús termékei elnyerték a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet. Ez a minősítés garantálja a vásárlók számára a kiemelkedő minőséget és megbízhatóságot.
Nagy Márton egy keddi háttérbeszélgetésen ismertette a délelőtt bejelentett árrésstop részleteit. Hangsúlyozta: az árrésstop intézkedés hatása az áprilisi inflációban jelenik meg leghamarabb, amit májusban közöl a KSH. A lépés március 17-én lép hatályba és május 31-ig tart jelen állás szerint. Várakozásaik szerint a lépés hatására 2 százalékponttal csökkenhet az élelmiszerinfláció, ami márciusban már 9-10% körül van a miniszter ismertetése szerint. Ha ez nem következik be áprilisra, akkor keményebben lép fel a Nemzetgazdasági Minisztérium, és jöhet az árstop alkalmazása, ugyanezen termékkörökre vonatkozóan.
A McDonald's új csirkés Big Mac szendvicsét hamarosan bevezetik az Egyesült Államokban, ami a vállalat csirketermékekre összpontosító stratégiájának újabb lépése. A korlátozott ideig elérhető újdonság október 10-től kerül az étlapokra, miután sikeresen tesztelték az Egyesült Királyságban és Miamiban egyes éttermekben - közölte a CBS.
Az orosz kormány eltörölte 140 ezer tonnáig a fagyasztott csirkehús behozatali vámját a kínálat növelése és az árak letörése céljából. A döntés 2024 december végéig érvényes.
Augusztus 1-től komoly változások jönnek a kiskereskedelemben, az árstop megszűnik, de ez a termékkör speciális szabályozás alá esik majd, kiegészítve a kötelező akcióba bevont élelmiszereket. Hogy ez miként néz ki a gyakorlatban, arról Neubauer Katalint, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkárát kérdeztük a Portfolio Checklist című műsorában.
Nem könnyű manapság árstopos csirke far-háthoz jutni, pedig hatalmas rá a kereslet – panaszolta több hallgató az InfoRádiónak. Hogy miért kezd hiánycikké válni ez a termék, arról a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkárát kérdezték.
A cseh hatóságok elpusztítják mind a 750 000 tyúkot egy baromfifarmon, amely az ország eddigi legsúlyosabb madárinfluenza-járványának középpontjában áll, mivel a betegség tovább terjedt – írja a Reuters.
Több százezer tyúkot kell megölni egy Prágától 150 km-re lévő farmon, miután múlt pénteken madárinfluenzát jelentettek. A cseh hatóságok szerint csak az egyik csarnokban mutatták ki a fertőzést, így az állomány nagy része megmenekülhetett - számolt be a Reuters.
Pálinkás Zsolt, a Tesco magyarországi vezérigazgatója a Forbes.hu-nak adott interjúban beszélt az áremelkedésről - kiemelten a csirke drágulásáról -, az áruhiány kérdéséről, illetve a rezsiszámlákkal való küzdelemről. A Tesco-vezér véleményezte a magyar kormány intézkedéseit - az árstopot és az extraprofit-adót -, illetve azok hatását, továbbá a Tesco magyarországi terveiről is beszámolt.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének keddi adása. A mai műsor első részében az élelmiszerárstopról volt szó, egyebek mellett arról beszéltünk, hogy mennyibe kerülnének az intézkedés által érintett termékek, ha nem lenne érvényben a piactorzító rendelet. A témával kapcsolatban Hornyák József, a Portfolio makroelemzője volt a Checklist vendége. Az adás második részében egy friss kutatással foglalkoztunk, mely a magyar lakosság energiatudatosságáról szól. A tanulmányról Dr. Rázsóné Szórády Csillát, az Új Ház Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük.
Megjelent a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének szerdai adása. A mai műsor első részében arról kérdeztük Hornyák Józsefet, a Portfolio Makro rovatának elemzőjét, hogy milyen hatással lesz az árstop július 1-ig való fenntartása a benzinkutakra, az élelmiszerboltokra és a termelőkre, de az adásban arról is szó volt, hogy mennyibe kerülnének majd az árstopos élelmiszerek, ha július 1-én kivezetnék az intézkedést. A podcast második részében Pletser Tamással, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzőjével beszéltünk arról, hogy hogyan lehetne csökkenteni Magyarország energiafüggőségét Oroszországtól, annak apropóján, hogy Oroszország két EU-s tagállam, Lengyelország és Bulgária esetében kedden leállította a gázszállításokat.
Átmeneti hiány alakulhat ki baromfihúsból. A Baromfi Terméktanács elnöke azt mondta az RTL Híradónak, 15-20%-kal zuhanhat a termelés, ha a kereskedők nem fizetnek többet a csirkéért.
Olyan méreteket öltött a csirkehús hiánya az Egyesült Államokban, hogy a KFC már kénytelen volt ételeket eltávolítani néhány éttermének étlapjáról. A csirkés szendvicsek egyre népszerűbbek az amerikai fogyasztók körében, és a gyorséttermek kínálata is bővül a csirkés ételekkel, a rossz hír viszont, hogy közben a csirkehús kínálati oldalán problémák léptek fel, amiről részben az egyik nagy élelmiszerfeldolgozó vállalat kakasai tehetnek – írja a CNN.
A koronavírus-járvány okán indított fogyasztóvédelmi ellenőrzések következtében megszületett a hatósági döntés a Lehel téri piacon a csirkehúst túlzott árakon áruló kereskedő ügyében. A vállalkozásra 300 ezer forintos bírságot szabott ki Budapest Főváros Kormányhivatala - áll az ITM közleményében.
Az olcsó ukrán csirkemell importja előtt zárja be a kiskaput az a Győri Enikő, fideszes képviselő által készített jelentés, amit kedden szavazott meg az Európai Parlament plenárisa. Egy ukrán vágási trükknek köszönhetően 2018-ban 55 ezer tonna „batman-csirke” jutott be a vámszabályok kijátszásával az Európai Unióba - írja a Bruxinfo.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
A közel-keleti eseményekről beszélt Trumppal.
Eljött a kicsik ideje.
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.
Fontos következtetéseket vonhatunk le Trump és Musk csörtéjéből.