cégautó

Nem szűnik meg az elektromos autók adómentessége

Múlt héten söpört végig a hír a magyar sajtóban, hogy megszűnhet az elektromos autók cégautó- és gépjárműadó-mentessége, de ez nem igaz. Kérdésünkre válaszolva a Nemzetgazdasági Minisztérium elmondta, hogy nem a kedvezmény szűnik meg, hanem annak adminisztrációs módja módosul, ebből viszont a tulajdonosok semmit sem fognak érzékelni.

5500 forint lesz az új, harmadik rendszámtábla

Várhatóan áprilistól, a biciklis szezon elejétől léphet életbe a harmadik, úgynevezett szürke rendszámok intézménye, melyet a vontatóhorogra szerelt biciklitárolókon alkalmazhatnak majd az autósok rendszámuk láthatósága miatt - közölte a szabályozást kezdeményező kormánybiztos az InfoRádió beszámolója szerint. Révész Máriusz szerint a táblát 5500 forintért lehet majd kiváltani.

Alattomos, sunyi oroszlán ez a Kia Niro

Nagyon kitalálták a Kia Nirót a koreaiak, Európa legnépszerűbb járműkategóriájában követelnek helyet maguknak az új crossoverrel, amelyet az egyre divatosabb hibrid hajtással szereltek. De nem állt meg a tudomány a megfelelő piaci pozícionálásnál. A Niro alattomos, sunyi módon több irányból is támadta a tudatalattinkat, amivel szinte észrevétlenül keltett bennünk pozitív érzéseket a felhasználása során, és nyert meg végül minket magának.

Átadták az első támogatott elektromos autót Magyarországon

A kormány elkötelezett az e-mobilitás fejlesztése iránt, a tervek szerint 2020-ra Magyarországon mintegy 30 ezer elektromos jármű fog közlekedni - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára az első támogatott elektromos autó pénteki budapesti átadásán.

Ilyenből még többet az utakra, most azonnal! - Renault Megane Grandtour

Kényelmes, tágas, kiforrott, kiváló ár-érték arány mellett. Mindezek miatt egyaránt való családi autónak, de céges flottadarabnak is. Közben olyan extrája is van, amivel nagyon kevés autó büszkélkedhet, ez pedig már az autó rövid tesztelése alatt a felszínre került. Nálunk volt az új Renault Megane Grandtour.

Már most ráugrottak a 2017-es autópálya matricákra

December 8. óta, vagyis két hét alatt már közel 20 ezer autós váltotta meg a 2017-es országos és megyei éves e-matricákat - jelentette be csütörtökön a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Összeállhat a Daimler és a BMW

A Daimler és a BMW titokban azt tervezi, hogy egyesítik járműmegosztási szolgáltatásaikat, a Car2Go-t és a DriveNow-t - írta a német Manager Magazin forrásokra hivatkozva. A lépés célja az lehet, hogy a jövőben olyan mobilitási megoldásokat kínáljanak, amellyel felvehetik a versenyt az Uberrel.

A dízelbotrány újabb 1 milliárd dollárjába kerül a Volkswagennek

Tegnap írtunk arról, hogy a Volkswagen megállapodott a kanadai bírósággal, hogy közel 1,6 milliárd dollárt kell fordítania jármű-visszavásárlásra, illetve helyreállításra, valamint a dízelbotrányban érintett kanadai járműtulajdonosok kompenzálására. Ezzel pedig 18 milliárd dollárra nőt a Volkswagen költsége, amelyet a helyzet rendezésére kell fordítania Észak-Amerikában. Ezt követően viszont újabb megállapodás született, amely további 1 milliárd dollárjába kerül majd a németeknek.

Tőzsdére készülhet a Volvo

A Volvo először vont be tőkét azóta, hogy a kínai Geely tulajdonába került. Ezzel újabb lépést tett a svéd autógyártó annak érdekébe, hogy megvalósítsa hosszú távú tervét és tőzsdére menjen.

GPS-t használsz? Hamarosan nem fogsz!

Elindítja kezdeti szolgáltatásait csütörtökön az Európai Unió saját műholdas navigációs rendszere (Galileo) a közigazgatási szervek, a vállalkozások és a lakosság számára - jelentette be szerdán az Európai Bizottság.

A Mercedes dolgozói 20 százalékos béremelést harcoltak ki

A következő két évben 20 százalékkal emelkedik a kecskeméti Mercedesnél dolgozók alapbére - tudta meg a Magyar Idők szakszervezeti vezetőktől. Nemcsak az alapfizetés emelése, de a pótlékok növelése is hatással lesz a fizetésekre, így több dolgozónak akár 45 százalékkal is nőhet a fizetése.

Hét országot vettek elő a dízelbotrány miatt

Az Európai Bizottság jogi lépéseket tesz hét uniós tagállammal szemben, mivel azok a Volkswagen-botránnyal összefüggésben figyelmen kívül hagyták a gépjármű-típusok jóváhagyására vonatkozó uniós szabályokat.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.