dax

Pluszban zárt az S&P 500 és a Nasdaq is

Pluszban zárt az S&P 500 és a Nasdaq is

Hullámokat keltett tegnap az amerikai technológiai szektorban a Facebook anyacégének zuhanása, hiszen a gyenge gyorsjelentés után 26 százalékot esett a jegyzés, amivel 200 milliárd dollárral csökkent a cég piaci értéke -  a piaci kapitalizáció ilyen mértékű csökkenésére még sosem volt példa amerikai vállalat esetében. Ezek után Ázsiában emelkedtek a vezető indexek - bár a kínai tőzsdék a holdújév miatt továbbra is zárva tartottak-, ami pedig az európai piacokat illeti, itt ugyan emelkedéssel indult a nap, azonban délutánra romlani kezdett a hangulat és sorra kezdtek lefordulni az indexek. Hasonló játszódott le az USA-ban is, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel a tőzsdéken, a későbbi órákra viszont megjavult a hangulat. A zárás előtti órákban mindhárom index pluszban volt, a végére viszont a Dow lendülete elfogyott.

Gyalázatos napot zártak az amerikai tőzsdék

Gyalázatos napot zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál rosszabban alakuló inflációs adatok tükrében kimondottan fontos volt az EKB ma tartott kamatdöntő ülése, illetve Christine Lagarde sajtótájékoztatója. A várakozásoknak megfelelően nem módosított a kamatkondíciókon az Európai Központi Bank kormányzótanácsa, sokkal több izgalmat tartogatott azonban a jegybankelnök  sajtótájékoztatója: Lagarde erős várakozásokat keltett ugyanis a márciusi üléssel kapcsolatban, az elnök nem ismételte meg decemberi szavait azzal kapcsolatban, hogy 2022-ben nem várható kamatemelés, ez pedig előrevetítheti, hogy a februári inflációs adat függvényében akár léphet is a jegybank márciusban. A jelek szerint ezeket a kijelentéseket és várakozásokat értékeli a piac, valamennyire elromlott ugyanis  a hangulat a vezető európai tőzsdéken. A tengerentúlon ugyancsak rossz hangulatú kereskedést láthatunk, elsősorban a tech-túlsúlyos Nasdaq esett nagyot, miután a csalódottságot keltő negyedik negyedéves gyorsjelentés után jelentősen beszakadt a Facebook anyacégének részvénye.

Ma is emelkedtek az amerikai tőzsdék

Ma is emelkedtek az amerikai tőzsdék

Az Eurostat a januári előzetes inflációs adatot tette nemrég közzé, a piacot azonban látszólag nem igazán rázta meg, hogy a vártnál jóval gyengén  adat érkezett az EU-ból, pedig az elemzők által várt csökkenés helyett enyhén nőtt az éves infláció az eurózónában januárban. A tengerentúlon a magánszektor foglalkoztatását jelző ADP index érkezik majd. Emellett folytatódik a gyorsjelentési szezon is, ma tette közzé legfrissebb számait például a Raiffeisen, rekordot döntött a nagybank nyeresége. Ugyancsak ma közli negyedik negyedéves eredményét a Novartis, a Meta Platforms és a PayPal is. Az ázsiai tőzsdék ma jól teljesítettek, ugyancsak jó hangulatú kereskedést láthatunk Európában a többnyire kedvezően alakuló gyorsjelentéseknek köszönhetően és Amerika is pluszban tudott zárni.

A nap végére belehúzott Amerika

A nap végére belehúzott Amerika

A kereskedés első szakaszában csupán szerény elmozdulásokat láthatunk a tengerentúli tőzsdéken azt követően, hogy kiderült, lassult az amerikai feldogozóipar januárban. A végére viszont mindhárom irányadó részvényindex belehúzott, így kivétel nélkül erősödéssel zárták a hónap első kereskedési napját.

Fordulat az amerikai tőzsdéken, magához tért a Tesla

Fordulat az amerikai tőzsdéken, magához tért a Tesla

A Wall Street irányadó indexe, az S&P 500 pénteken jelentősen emelkedett, ezzel megszakítva háromhetes eső sorozatát, miután a befektetőket megrázta a Federal Reserve azon döntése, hogy a kamatemelési tervek felgyorsításával próbálja lehűteni az inflációt. Az ázsiai tőzsdéken ezt követően szintén jó volt a hangulat, azonban több régiós tőzsde a holdújév miatt zárva tartott. Ami az európai piacnyitást illeti, itt szintén jó hangulatban indul a hét, a BUX is feljebb került, azonban a délelőtti lendület valamelyest alábbhagyott a nap második felére. Ezzel szemben az amerikai tőzsdéken pont az európai események fordítottja játszódott le, hiszen a kezdeti mínuszokat hamar ledolgozták a tőzsdék, és a Nasdaq jelentős emelkedést produkált a hét első napján.

Európa botladozása után Amerika begyújtotta a rakétákat

Európa botladozása után Amerika begyújtotta a rakétákat

Az elmúlt időszakban alapvetően rossz hangulat uralkodott a tőzsdéken, és a volatilitás is jelentősen megnőtt. Elsősorban az amerikai jegybank monetáris szigorítása aggasztja a befektetőket, de közben ott van a háttérben az Oroszország és Ukrajna közti geopolitikai feszültség, és közben még gőzerővel dübörög a gyorsjelentési szezon is, tehát bőven vannak impulzusok a piacon. Mindazonáltal a hangulat összességében továbbra is jellemzően negatív, és az európai tőzsdék is nagyrész mínuszban indították a pénteki kereskedést, majd nem sokkal a nyitás után egyérelmű negatív hangulat uralkodott el, és délutánra komoly esés alakult ki a piacon. A tengerentúlon a kezdeti ijedség után javult a hangulat.

Eséssel zártak a vezető amerikai részvényindexek

Eséssel zártak a vezető amerikai részvényindexek

A tegnap zárult kétnapos amerikai kamatdöntő ülés után a Fed-elnök Jerome Powell arról beszélt, hogy a jegybank agresszív pályára léphet, szerinte elég nagy a mozgástér a kamatemelésre anélkül, hogy veszélyeztetnénk a munkaerőpiacot – erre a megnyilvánulásra lefordultak a vezető amerikai tőzsdék és ennek hatására ugyancsak komoly mínuszokat láthattunk az ázsiai tőzsdéken, a vezető európai börzék is rossz hangulatban kezdték a napot, a délutáni órákra azonban javult valamelyest a kép. Ma itthon az MNB 4,3%-os kamat mellett hirdette meg nemrég az egyhetes betéti tenderét, ez 30 bázispontos kamatemelést jelent a múlt héthez képest - a hír hatására emelkedésbe kezdett az OTP részvénye, a magyar tőzsde pedig felülteljesítő Európában. Megismertük ma az amerikai gazdaság negyedéves teljesítményét: a harmadik negyedév megtorpanása után a tavalyi negyedik negyedévben ismét jelentős növekedést produkált a gazdaság, messze meghaladva az elemzői várakozásokat. A befektetők ennek ellenére adták az amerikai részvényeket, végül mindhárom vezető részvényindex eséssel zárt.

Megszólalt a Fed, csúnya lefordulás a tőzsdéken

Megszólalt a Fed, csúnya lefordulás a tőzsdéken

A hét egyik legfontosabb eseménye van ma, véget ért a Fed két napos ülése, ami után a jegybank elnöke, Jerome Powell kommentálja az amerikai gazdasági kilátásokat és a várható jegybanki kamatemeléseket. Bár azt tudtuk, hogy kamatemelésre a mai ülésen nem kerül sor, a Fed vezetőjének beszéde alatt alaposan kilengtek a vezető amerikai benchmarkok.

Esett Amerika

Esett Amerika

A hétfői kereskedés során hamvaiból támadt fel az amerikai részvénypiac, és a kereskedés utolsó óráiban megérkeztek a vevők, végül pedig sikerült durván 4-5 százalékos indexszintű mínuszból egy kis emelkedéssel zárni. A csodás feltámadás ezek után viszont az ázsiai tőzsdéken már nem igazán látszott meg, hiszen itt megint csak 2 százalék körüli esést produkáltak a vezető indexek, viszont Európában jött egy kis fellélegzés, hiszen jellemzően emelkedtek a tőzsdék. Ugyanezt viszont nem mondhattuk el Amerikáról, ahol a keddi kereskedés során gyengültek az indexek.

Pengeélen táncolnak a tőzsdék, ebből nagy esés jöhet

Pengeélen táncolnak a tőzsdék, ebből nagy esés jöhet

Az elmúlt hetekben a vezető részvényindexek értéke jellemzően 8-10 százalékot esett, de még ennél is nagyobb volt az esés a technológiai vállalatok részvényeinél, a Nasdaq komponenseinek több mint harmada már több mint 50 százalékot veszített az értékéből, emiatt a benchmark közel 20 százalékot korrigált néhány hét alatt. Több fontos részvényindex is kritikus szinten áll, ha ezek a szintek elesnek, nagyobb esés jöhet a tőzsdéken.

Hamvaiból támadt fel Amerika - Látványos hajrával végül pluszban zártak a tőzsdék

Hamvaiból támadt fel Amerika - Látványos hajrával végül pluszban zártak a tőzsdék

Elsősorban a Fed közelgő kamatdöntése és az ukrán-orosz konfliktussal kiéleződő geopolitikai kockázatok miatt kifejezetten rossz hangulatú kereskedést láthattunk a világ tőzsdéin, a fontosabb indexek mellett sokáig tovább estek a pénteki jelentős beszakadás után a kriptovaluták is, élükön a bitcoinnal. Az ukrán fronton egyre élesedik a helyzet, az amerikai külügyminiszter tegnapi szavai szerint Oroszország gyors és súlyos válaszlépésre számíthat mind az Egyesült Államok, mind pedig európai szövetségesei részéről, amennyiben az "orosz haderő egyetlen további tagja" is belép Ukrajnába. Érkeztek ma fontos gazdasági adatok is: az előzetes beszerzésimenedzser-index szerint Németországban az ipar és a szolgáltatószektor is növekedni tudott, utóbbi az elemzőket is meglepte - eközben a francia bmi-k is növekedésről árulkodnak, de a szolgáltatószektor teljesítménye elmaradt az elemzők várakozásától. A korábbi, 4% körüli eséseket követően a kora esti órákban látványos felpattanás következett be az amerikai részvénypiacokon, amelynek köszönhetően mindhárom vezető amerikai részvényindex pozitív tartományban zárta a hét első kereskedési napját. A Nasdaq a 2008-as világválság óta nem látott visszapattanást produkált. A kriptovaluták piacán a jelentős beszakadás után a legfontosabb és legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptopénz, a bitcoin árfolyama 4% fölé erősödött. A nemesfémek vegyesen teljesítettek, míg az arany árfolyama emelkedett, az ezüst értéke csökkent.

Nagyot ütöttek a Nasdaqon, csúnya hetet zártak az amerikai tőzsdék

Nagyot ütöttek a Nasdaqon, csúnya hetet zártak az amerikai tőzsdék

Masszív mínuszokkal kezdték a pénteki kereskedést az irányadó európai indexek, követve az amerikai tőzsdék tegnapi teljesítményét és az ázsiai piacokon hajnalban uralkodó negatív hangulatot, és napközben sem volt számottevő javulás, sőt, egyre lejjebb ütötték a vezető nyugat-európai indexeket, a DAX több mint 2 százalékot esett. A lejtmenet mögött egyrészt a Fed közelgő kamatdöntése áll, másrészt az ukrán-orosz konfliktussal kiéleződő geopolitikai kockázatok, de a Netflix zuhanása sem kedvez a hangulatnak, amit a vállalat negyedéves gyorsjelentése váltott ki. A BUX a nemzetközi hangulathoz igazodva komolyabb eséssel nyitott, majd a délelőtt folyamán elkezdte ledolgozni a mínuszt, délután azonban ismét lejtmenetbe kapcsolt, ami leginkább az OTP számlájára írható. A nap végére szépíteni tudott a magyar piac a Mol és a Richter 1 százalék feletti erősödésének köszönhetően.

Csúnya lefordulás az amerikai tőzsdéken, két főbb ok miatt ideges a piac

Csúnya lefordulás az amerikai tőzsdéken, két főbb ok miatt ideges a piac

Az európai részvénypiacok mérsékelt emelkedése mellett a BUX kilógott a sorból, mivel mind a négy hazai blue-chip esést szenvedett el, főleg a Richter, aztán az amerikai poiacokon is a kezdeti határozott optimizmus csúnya lefordulásba váltott át. Ennek két főbb oka lehetett: egyrészt a kötvénypiac ideges a jövő heti Fed kamatdöntés miatt, a friss Reuters-konszenzus már nem kettő, hanem három kamatemelést vetít előre idénre, de sok elemző legalább négy szigorítást vár az ősztől kezdődő mennyiségi szigorítás mellett. Mindez a kötvényhozamok emelkedése mellett egyre komolyabb esést váltott ki a kereskedés végéhez közeledve a vezető amerikai részvényindexekben. Erre tett rá egy „lapáttal” az, hogy egyre fenyegetőbb nyilatkozatok láttak napvilágot az orosz-ukrán konfliktusban és Joe Biden elnök kínos magyarázkodásra kényszerült, ami növelte az esélyt, hogy bármilyen ukrán határsértés mellett súlyos szankciókat vet ki az oroszokra a nyugati szövetség. A technológia-túlsúlyos Nasdaq-ban a mai esés oda vezetett, hogy a novemberi csúcshoz képest már 10% feletti az esés mértéke, így technikailag már korrekcióról beszélhetünk az indexben.

Csúnya esés lett a vége az amerikai tőzsdéken

Csúnya esés lett a vége az amerikai tőzsdéken

A globális piacok az utóbbi időben arra összpontosítanak, hogy felmérjék, milyen sebességgel és milyen ütemben fog az amerikai Fed kamatemeléseket végrehajtani és szigorítani a világjárvány idején alkalmazott rendkívül laza monetáris politikáján. Az első kamatemelésre a legfrissebb várakozások szerint a következő néhány hónapban, akár már márciusban is sor kerülhet, többek között ennek is betudható a rossz nemzetközi tőkepiaci hangulat. Ami a mai napot illeti, délelőtt megérkezett a friss brit és német inflációs statisztika, melynek értelmében közel 30 éve nem látott magasságba szökött az infláció mind az Egyesült Királyságban, mind Németországban. A brit áremelkedés mértéke az elemzői várakozásokon is túlmutatott. Kedvezőtlen hangulatú kereskedést láthattunk eleinte Európában, a délutáni órákban azonban jobbra fordult a hangulat. Utóbbinak pont az ellenkezőjét láthattuk az amerikai tőzsdéken, ahol a kezdeti emelkedést hamar iránykeresés váltotta fel, majd jelentős, 1 százalékos mínuszban fejezték be a napot az indexek.

Mínuszban zártak az amerikai tőzsdék

Mínuszban zártak az amerikai tőzsdék

Az amerikai tőzsdék tegnap a Martin Luther King Jr. Day miatt zárva tartottak, így globálisan csak mérsékelt volumenek mellett folyt a kereskedés hétfőn. A globális befektetői figyelem továbbra is az amerikai kamatemelésekre irányul, amelyek közül az első a következő néhány hónapban (a mostani várakozások szerint márciusban) esedékes. Az ázsiai tőzsdék kedden estek és Európában is rossz volt a hangulat, a magyar tőzsde is komoly mínuszban zárt. Az amerikai tőzsdéken is jelentős esés volt tapasztalható, elsősorban a magas amerikai állampapírhozamok miatt.

Jó hangulatban kiemelkedő teljesítményt nyújtott a magyar tőzsde

Jó hangulatban kiemelkedő teljesítményt nyújtott a magyar tőzsde

A múlt hét végi heves lefordulás után ma reggel az OTP és a Richter vezetésével felfelé indult el a magyar tőzsde, a lendület a nap végéig kitartott, a BUX kiemelkedett az európai részvényindexek közül. Az amerikai börzékről nem érkeztek impulzusok, Martin Luther King-nap miatt az amerikai tőzsdéken nem volt kereskedés.

Rossz a hangulat a tőzsdéken, esnek a vezető indexek

Rossz a hangulat a tőzsdéken, esnek a vezető indexek

A hét második felére megint elromlott a hangulat a tőzsdéken, miután csütörtökön a Federal Reserve tisztviselőinek újabb szigorú megjegyzései megerősítették azokat a várakozásokat, hogy az amerikai kamatlábak már márciusban emelkedhetnek, és a piacok a monetáris feltételek szigorodására készülnek. Lael Brainard, a Fed kormányzója csütörtökön lett a legújabb és egyben legidősebb amerikai jegybankár, aki jelezte, hogy az infláció leküzdése érdekében márciusban kamatemelésre kerül sor. Ezek után az európai tőzsdéken is rossz hangulatban telt a kereskedés pénteken, és az USA-ban is mínuszban vannak a vezető indexek. Mindeközben az Egyesült Államokban elstartolt a gyorsjelentési szezon, amely eddig vegyes számokat hozott a nagybankoktól, a legjelentősebb árfolyamreakció a JP Morgannél látszik, amely nagyot esett a jelentés után.

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A tegnapi emelkedés után ma mérsékelt hangulatromlás látszott a világ tőzsdéin, majd délutánra elkezdett javulni a hangulat és az európai tőzsdék nagyrésze pluszba lendült. Az Amerikai részvényindexek a napot eséssel zárták, a technológiai szektor papírjait adták, a Nasdaq 2,5 százalékkal került lejjebb. A befektetők a járványügyi statisztikák mellett elsősorban az inflációs adatokat figyelik.

Ralizott az OTP, kitartott a jó hangulat a tengerententúlon is

Ralizott az OTP, kitartott a jó hangulat a tengerententúlon is

Kimondottan jó hangulatú kereskedést láthattunk ma Európa vezető tőzsdéin, a magyar tőzsde is jól teljesített. Talán az egész hét legjobban várt makroadata az amerikai inflációs adat volt, ami ma délután érkezett meg, és amely szerint decemberben 7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban. Bár ez 40 éves csúcsnak számít, de megegyezett az elemzők által várt értékkel, így nem okozott meglepetést és kitart az emelkedés az európai tőzsdéken, és az USA-ban is kedvező jelenleg a hangulat.

Felhúzta a Fed-elnök optimizmusa a tőzsdéket

Felhúzta a Fed-elnök optimizmusa a tőzsdéket

Az elmúlt időszakban elromlott a hangulat a tőzsdéken, tegnap is jelentős esést lehetett látni az Egyesült Államokban, mielőtt korrigáltak volna a vezető indexek és ma reggel az ázsiai tőzsdék is gyengén teljesítettek. A rossz piaci hangulat elsősorban annak tudható be, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed az infláció megfékezését tűzte ki célul, ami azt jelenti, hogy hamarosan kamatemelést hajthat végre a jegybank, sőt a válság alatt felvásárolt eszközök eladására utaló jeleket is adtak, és mindkét utóbbi lépés kedvezőtlen a kockázatos eszközök, köztük a részvények számára is. Ami a mai napot illeti, a vezető európai indexek visszapattantak, Jerome Powell pedig olyan optimista beszédet tartott az amerikai szenátus előtt, hogy a részvényeket is vették a szigorítási ígéret ellenére.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.