energiahatékonyság

2020. október 30. 07:23 | MTI

Kisebb települések és cégek is jelentkezhetnek a Virtuális Erőmű Program pályázataira

Újra megnyíltak a Virtuális Erőmű Program (VEP) pályázatai az energiahatékony, illetve energiatudatos vállalat, önkormányzat vagy intézmény cím elnyeréséért, de már nemcsak országos, hanem megyei szinten is, hogy kistelepülések és helyi cégek is bekapcsolódhassanak Magyarország legnagyobb fenntarthatósági programjába - hívta fel a figyelmet a VEP.

Éppen akkor hirdetett itthon hatalmas lakásfelújítási programot a kormány, amikor az EU is bejelentette azt

2020. október 15. 08:57 | Portfolio

Éppen akkor hirdetett itthon hatalmas lakásfelújítási programot a kormány, amikor az EU is bejelentette azt

Csak néhány órával előzte meg Novák Katalin tárca nélküli miniszter tegnapi nagy lakásfelújítási bejelentése azt, amit egyébként tegnap Brüsszelben szintén bejelentettek: hatalmas épületfelújítási programot hirdetett meg az Európai Bizottság. Nagyon úgy tűnik, hogy a két dolog összekapcsolódik, és ugyanígy EU-s programból (is) finanszírozhatja majd a kormány a családoknak szintén minap belengetett napelemes beruházási pályázatot. Egyelőre azért nem mondta el sem a lakásfelújítási, sem a napelemes lehetőség részleteit a kormány, mert még az EU-ban is csak most alakulnak ki a végső keretek, konkrétan a 2021-2027-es uniós költségvetés és a helyreállítási alap részletszabályai. Mindenesetre a megelőlegezett itthoni bejelentések a felkészülést és a várakozások menedzselését jól szolgálják, hogy lendületet vehessen 2021-ben a járvánnyal küzdő gazdaság.

Itt a nagy hír: családi házak napelemére is lesz 30-40 százalékos támogatási program

2020. szeptember 25. 12:36 | Portfolio, MTI

Itt a nagy hír: családi házak napelemére is lesz 30-40 százalékos támogatási program

Az elmúlt három évben csak egy 90%-ban hitelt, 10%-ban önerőt megkövetelő uniós pályázatból lehetett a családi házak energiahatékonysági beruházásait, például napelem felszerelését megfinanszírozni, de pénteken egy nagyon fontos bejelentést tett Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter egy szakkiállításon azt jelezte: jön egy olyan uniós pályázat, amelynek keretében 30-40 százalékos vissza nem térítendő támogatást is nyerhetnek majd a családi házak tulajdonosai napelemes rendszerek telepítésére.

Nagy löketet kaphatnak az energiahatékony építkezések Magyarországon, újít az MNB

2020. július 24. 11:14 | Mátrai Róbert

Nagy löketet kaphatnak az energiahatékony építkezések Magyarországon, újít az MNB

Európa-szerte, így Magyarországon is az épületállomány elavultságából fakadó magas fűtési energiaszükséglet jelentős mértékben hozzájárul a globális felmelegedés felgyorsulásához. Az energiahatékonysági intézkedések megvalósulását gyakran gátolja a kedvező finanszírozási feltételek hiánya. A MNB most a szabályozói korlátok enyhítésével támogatja, hogy a hazai kereskedelmi bankok kedvezményes kamatozású hitelekkel segítsék a zöld lakások vásárlását, építését és felújítását. Mátrai Róbert, az MNB Fenntartható pénzügyekért felelős főosztályának osztályvezetőjének írását közöljük.

Fontos könnyítést jelentett be az MNB a bankoknak a zöld hiteleknél

2020. július 20. 09:50 | Portfolio

Fontos könnyítést jelentett be az MNB a bankoknak a zöld hiteleknél

Egy évvel, 2024 végéig meghosszabbította a hazai hitelintézeteknek meghirdetett lakáscélú zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programját az MNB. Az energiahatékonyságot javító újabb jelzáloghitelek bevezetését ösztönzi, hogy ezentúl nem csak a kamatoknál, de a díjaknál nyújtott kedvezményt is elismeri a program. A rugalmasabb feltételek enyhíthetik a járványhelyzet miatt a hitelkereslet átmeneti lanyhulását - derül ki az MNB közleményéből.

Ezzel eddig nem számoltál: az uniós törvény, ami drágítja a lakásokat, mégis jól járhatunk vele

2020. július 09. 06:10 | Futó Péter

Ezzel eddig nem számoltál: az uniós törvény, ami drágítja a lakásokat, mégis jól járhatunk vele

Az utóbbi hónapokban többnyire olyan hírek érkeztek a hazai lakáspiacról, amik az árak csökkenését vagy stagnálását, de semmiképp sem a további növekedését vetítették előre. Van azonban egy fontos szempont, egy uniós szabályozás, amiről gyakran elfeledkezünk, miközben az új lakások árai tovább emelkedhetnek miatta. A jövő év elejétől életbe lépő energiahatékonysági követelmények kapcsán fejlesztők foglalták össze a legfontosabb tudnivalókat, többek között azt, hogy milyen új megoldásokat fognak alkalmazni a most épülő lakásokban és mindez mekkora többlet költséget jelent a fejlesztésnél és mekkora megtakarítást hozhat a havi rezsiköltségekben.

Ilyen pályázat még nem volt Magyarországon: zöld bajnokokat támogat a kormány

2020. május 22. 11:12 | Csiki Gergely

Ilyen pályázat még nem volt Magyarországon: zöld bajnokokat támogat a kormány

A zöld gazdaság kapacitásainak fejlesztése érdekében Zöld Nemzeti Bajnokok Programot hirdetett az Innovációs és Technológiai Minisztérium a gazdaságvédelmi akcióterv keretében. A pályázat részleteit György László, a tárca államtitkára ismertette pénteki online tájékoztatóján. Ezek szerint a teljes forrás első körben 3,85 milliárd forint és a gyártócégek 20-100 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást kaphatnak.

2020. március 31. 16:32 | Portfolio

Sok újlakás-vásárlót hoz nehéz helyzetbe a jarvány - Nagy baj lesz, ha csúszik a projektek átadása

A lakásépítési projektek időben történő befejezését is veszélyezteti a koronavírus-járvány, az átadások eltolódása és a 2021-től életbelépő szigorúbb energetikai előírások pedig lehetetlen helyzetbe hozzák mind a beruházókat, mind a vevőket. Azok a 2020-ban befejezni tervezett projektek, amelyek nem felelnek meg 2021-től hatályos energetikai előírásoknak, átcsúszás esetén nem kaphatnak használatbavételi engedélyt, ami pedig a banki finanszírozás elmaradását, fizetési nehézségeket, akár az önrész elveszítését is eredményezheti - szerepel a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület közleményében.

Már 230 milliárdos EU-pénz ment önkormányzati energiahatékonyságra, most újabb pályázat nyílt

2020. január 30. 11:50 | Portfolio

Már 230 milliárdos EU-pénz ment önkormányzati energiahatékonyságra, most újabb pályázat nyílt

Megjelent csaknem 11 milliárd forintos keretösszeggel egy olyan uniós pályázat, amely önkormányzati ingatlanok energiahatékonysági felújítását támogatja a klímavédelem jegyében – derül ki a hivatalos pályázati oldal egyik friss híréből. Mindez azt követően történt meg, hogy az elmúlt években adataink szerint összességében már 233 milliárd forintnyi EU-támogatást kaptak az önkormányzatok energiahatékonysági és megújuló energiás projektjeikre, amelyekből közel 1700 darab fejlesztés valósult meg országszerte.

Kiszivárgott a mesterterv: így akarja elosztani a kormány az új EU-s pénzeket

2020. január 15. 13:23 | Weinhardt Attila

Kiszivárgott a mesterterv: így akarja elosztani a kormány az új EU-s pénzeket

A Portfolio keddi információival összhangban 3-6 Operatív Programban gondolkodik a kormány a 2021-2027-es uniós forráselosztás során és kifejezetten célzott pénzelosztást tervez – derült ki a Budapest brüsszeli képviseletét ellátó Jávor Benedek blogján megosztott prezentációból. Ez alapján hétfőn még arról szóltak a hírek, hogy Budapest nem nagyon kapna uniós forrásokat, de ahogy levezettük: ez olyannyira nem igaz, hogy az anyagban kétszer is utalnak a fővárosra. Igaz a stratégia még nem végleges és valóban van veszély arra, hogy a központi kormányzat végül a főváros és az ellenzéki kézbe került megyei jogú városok számára hátrányos forráselosztási keretekről dönt.

MNB: kamatkedvezményt fog kapni, aki zöld lakásra költ

2020. január 03. 14:37 | Portfolio

MNB: kamatkedvezményt fog kapni, aki zöld lakásra költ

Legalább 0,3 százalékpontos kamatkedvezményt kell majd adniuk a bankoknak azok számára, akik legalább „BB” energetikai minősítésű lakást vesznek vagy építenek vagy ilyet eredményező felújítást végeznek. Ehhez pedig a bankok tőkekedvezményt kapnak az MNB-től – jelentette be Kandrács Csaba, az MNB alelnöke. A fogyasztóbarát lakáshiteleket és otthonbiztosításokat újabb minősített termékek követik idén.

Kiszivárgott: 3 programmal készül a kormány a 2020 utáni EU-pénzek lekötésére

2019. december 20. 12:23 | Portfolio

Kiszivárgott: 3 programmal készül a kormány a 2020 utáni EU-pénzek lekötésére

A magyar kormány már eljuttatta az Európai Bizottságnak a 2021-2027-es uniós Operatív Programokra vonatkozó javaslatát, amely mindössze három program meghirdetését javasolja, így nem lesz benne dedikált forrás például az ellenzéki vezetésű Budapestnek, illetve vidéki nagyvárosi térségeknek sem – jelezte saját információi alapján a hvg.hu-nak adott interjújában Jávor Benedek.

Elmaradt a roham a napelemes pályázatoknál – Mi történt?

2019. november 28. 15:38 | Portfolio

Elmaradt a roham a napelemes pályázatoknál – Mi történt?

A közelmúltban megnyitott, nagyobb méretű céges fejlesztéseknek szóló EU-s napelemes pályázat időarányosan nem áll jól, hiszen a pályázat nyitva tartásának csaknem egyharmada már eltelt, de a támogatási kérelmek volumene csak a keret 9%-át teszi ki – derül ki a Portfolio gyors vizsgálatából. Ugyanez az időarányostól elmaradó eredmény adódik akkor, ha a "kistestvér" céges napelemes pályázatot nézzük.

Már melegszik: az ingatlanpiacon is eljött a változás ideje

2019. november 19. 08:15 | Portfolio

Már melegszik: az ingatlanpiacon is eljött a változás ideje

A klímasemlegesség, a kibocsátott károsanyagok mennyisége EU-s, illetve a hazai gazdaság egész területén az egyik legaktuálisabb témakör. Ingatlanpiaci értelemben a legfontosabb feladat, hogy megfelelően tervezzük, építsük az épületeket, a fenntartás és a használat során pedig ügyeljünk arra, hogy a lehető legkisebb mértékben terheljük a már így is szenvedő környezetünket. Az biztos, hogy amint a fenntarthatósági megoldások alkalmazásai beindulnak a fejlesztési piacon, egy jelentős átrendeződést fogunk tapasztalni az ingatlnaszakmai erőviszonyokban.

Úgy pazarolja az energiát az emberiség, mintha nem lenne holnap - Azonnal lépni kellene

2019. november 11. 05:45 | Major András

Úgy pazarolja az energiát az emberiség, mintha nem lenne holnap - Azonnal lépni kellene

Évtizedes mélypontra lassult a világ energiahatékonyságának javulása 2018-ban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) új jelentése szerint. A trend az ebből eredő közvetlen gazdasági károkon túl is rendkívül aggasztó, amelynek súlyos következményei vannak a fogyasztók, a vállalkozások és a környezet szempontjából is. Az elérhető eszközök közül az energiapazarlás visszafogásával lehetne a leggyorsabban és a legnagyobb mértékben közelíteni a fenntarthatósági és klímacélokhoz, azonban amennyiben a trend folytatódik, erre esélyünk sem lesz.

2019. november 07. 17:43 | Portfolio

Vállalja Magyarország a 2050-es klímacélt, de ki fizeti a borzalmasan nagy számlát?

Legalább 40 ezer milliárd forintba, a GDP évi átlagban 2,6%-ába, kerülne Magyarországnak az a hatalmas átállás, hogy 2050-re klímasemlegesen működjön az ország, és ennek megvalósítására készen áll a magyar kormány, így az a fő kérdés, hogy ki fizeti meg ezt a hatalmas összeget – hangsúlyozta az Európai Bizottság budapesti képviseletén ma szervezett szakmai program keretében Botos Barbara, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára. Bart István, a Klímastratégia Intézet 2050 vezetője szerint valójában már csak erőltetett konfliktus van ma Magyarországon a klímavédelem terén, mert lényegében minden politikai erő felismerte ennek jelentőségét, de az ország más típusú külpolitikai fellépésével több eredményt lehetne elérni.

Részletes keresés