gyengülés

Összeomlásban a török líra, hajnalban új mélypontra zuhant

2023. június 07. 08:59 | Portfolio

Összeomlásban a török líra, hajnalban új mélypontra zuhant

Új egyéves mélypontra zuhant a török líra a dollárral szemben. A török deviza folyamatosan gyengül, amióta Recep Tayyip Erdogan elnököt újraválasztották. Noha a piacok fordulatot vártak az ultralaza monetáris politikában, de egyre inkább úgy tűnik, hogy semmilyen változás nem lesz a török politikában.

Éles fordulat a forintnál, egyéves csúcsról ütötték le

2023. május 11. 19:08 | Portfolio

Éles fordulat a forintnál, egyéves csúcsról ütötték le

A viszonylag kedvező nemzetközi befektetői hangulatban, kiugróan magas magyar kamatszint mellett egyre erősebb szintekre kapaszkodott a forint az utóbbi napokban, sőt csütörtökön reggel átmenetileg bő egyéves csúcsra ért 369,5-nél az euróval szemben, de aztán éles fordulattal esett. Ebben technikai szintek mellett szerepe lehet annak is, hogy az amerikai adósságplafonnal, konkrétan államcsőddel kapcsolatos piaci és politikai aggodalmak egyre inkább előtérbe kerülnek, és a dollár hirtelen erősödött a főbb devizákkal szemben, ami általában kedvezőtlen a forint számára is.

Gyengül a dollár, fontos szintet vitt át

2023. április 13. 09:55 | Portfolio

Gyengül a dollár, fontos szintet vitt át

Ma délelőtt áttörte az 1,1-et az euró a dollárral szemben, az amerikai deviza ezzel egy fontos szintet vitt át. Tavaly ősszel még paritás alá erősödött a dollár, nagyot fordult azóta a világ.

Csúnyán megütötték a magyar tőzsdét - Mi áll a háttérben?

2023. március 30. 17:00 | Portfolio

Csúnyán megütötték a magyar tőzsdét - Mi áll a háttérben?

Amíg a nemzetközi piacokon kiváló hangulatban telik a kereskedés, addig a BUX jócskán alulteljesít: már közel két százalékos esésben van a magyar index a piaczárás előtt. A hangulatromlás hátterében feltehetően az áll, hogy a különadó-módosítások negatív hatással vannak a befektetői bizalomra a hazai piacokon.

Erőt mutat a forint

2023. március 06. 16:46 | Portfolio

Erőt mutat a forint

A forint gyengüléssel indított az euróhoz és a dollárhoz viszonyítva, de aztán magára talált és erősödésbe fordult. Azóta is pozitív tartományban mozog, délutánra a dollárhoz képest mintegy 1 százalékkal izmosodott.

Nincs megállás, leszakadt a forint

2023. március 01. 18:20 | Portfolio

Nincs megállás, leszakadt a forint

Rendkívül jó napja van ma a forintnak, már bőven eltávolodott a 380-tól az euróval szemben, és napközben 374-öt is átvitte. A forinterősödés mögött alapvetően a nemzetközi hangulat javulása áll, és az MNB tegnapi kamatdöntése is segíthetett. A folyamatokba ezúttal nem rondított bele egy adatközlés sem, a német infláció az euró erősödését támogatta, a semmitmondó amerikai BMI-adatok nem hoztak piacmozgást. Holnap kiderül, hogy a mai dollárgyengülés csak egy korrekció volt-e, vagy fordulatról beszélhetünk, és ez a forint árazását is eldöntheti.

Újabb rekordot döntött a forint

2023. február 27. 21:38 | Portfolio

Újabb rekordot döntött a forint

A forint 377,16-ig erősödött az euróhoz képest, amely alacsonyabb, mint a 2023. február 14-i lokális csúcs és újabb 10 hónapos rekord.

Megvolt a 8 hónapos forintrekord

2023. február 02. 16:23 | Portfolio

Megvolt a 8 hónapos forintrekord

2022 júniusa óta nem volt olyan erős a forint, mint csütörtök délután. Az árfolyam 386,4 forintig süllyedt. Ebben szerepet játszik, hogy az Európai Központi Bank már most elárulta, hogy a márciusi ülésen is 50 bázispontos emelést terveznek. A márciusi lépés után a jegybank értékelni fogja a makrogazdasági előrejelzések függvényében a lépéseket. Christine Lagarde ECB-elnök szerint bármekkora lépés lehet március után. Mindemellett a forint relatív kamatelőnye miatt is megjelenhettek a vevők.

Látunk még 400 forint alatti eurót karácsony előtt?

2022. december 22. 08:54 | Portfolio

Látunk még 400 forint alatti eurót karácsony előtt?

A forint az előző napokban felülről megközelítette a lélektani 400-as szintet az euróval szemben, és legközelebb tegnap volt hozzá, még akkor is egy egység távolságra. Ma reggel valamivel 402 fölött indul a nap, a forintnak két napja maradt, hogy karácsonyra 400 alatti eurót lássunk.

A dollár szárnyalása újra 402-ig lökte a forintot

2022. szeptember 01. 18:01 | Portfolio

A dollár szárnyalása újra 402-ig lökte a forintot

Reggel még 400 felett kezdte a napot a forint az euróval szemben, azonban a nap első felében folytatta erősödését. Délután viszont részben a dollár komoly erősödése megakasztotta a forint javulását, így vissza is tért 400 fölé a jegyzés.

Megütötték a dollárt az amerikai inflációs adatra, a forint is nagyot fordult

2022. augusztus 10. 21:38 | Portfolio

Megütötték a dollárt az amerikai inflációs adatra, a forint is nagyot fordult

Szerdán délelőt két hullámban újabb jelentős forintgyengülés alakult ki azután, hogy kedden a Barátság-vezeték déli ágán leálltak az olajszállítások. Az euró jegyzései egészen 401,3-ig emelkedtek, majd arra a hírre, hogy napokon belül újraindulhatnak az orosz olajszállítások, a forint erősödésbe kapcsolt és 398 közelébe visszajött. Délután pedig az amerikai inflációs adat rázta fel a devizapiacokat.

Majdnem a teljes mai esését ledolgozta a forint, a dollárral együtt fordult

2022. július 28. 17:26 | Portfolio

Majdnem a teljes mai esését ledolgozta a forint, a dollárral együtt fordult

Tegnap 401-ről 406 egységig gyengült a forint az euróval szemben, aztán a Fed kamatdöntése után erősödni tudott a hazai fizetőeszköz. Úgy tűnik azonban, hogy a lendület nem tartott sokáig, hiszen ma a délelőtti órákban még viszonylag jó tőkepiaci hangulatban is újra felfelé vette az irányt az euró kurzusa. 11 óra előtt  407 fölé szúrt az árfolyam, ez kéthetes forintmélypontot jelent. Délutánra aztán jött némi megnyugvás, amivel sikerült ledolgozni a korábbi esést.

Elszállt az orosz fizetőeszköz árfolyama is

2022. március 07. 11:20 | Portfolio

Elszállt az orosz fizetőeszköz árfolyama is

A rubel árfolyama a dollárral szemben ma elérte a 130-as szintet, ami új történelmi rekordot jelent. A dollár a háború előtti napon 83 rubelbe került.

Gyengül a forint

2021. december 10. 11:26 | Portfolio

Gyengül a forint

Gyengüléssel kezdi a napot a forint az euróval szemben, a 366-ot közelíti a jegyzés. A régiós devizák is gyengülnek az euróval szemben, a dollár erősödik.

13 éve nem csinált olyat a forint, amit ezekben a napokban

2021. május 20. 18:01 | Portfolio

13 éve nem csinált olyat a forint, amit ezekben a napokban

Csaknem napra pontosan 13 éve, 2008 májusában történt utoljára olyan, hogy annyira gyors legyen a forint euróval szembeni erősödése, mint ezekben a napokban és emiatt a forint relatív túlvettségét jelző ún. RSI nevű technikai indikátor 20 pont közelébe szakadjon – derül ki a Portfolio rövid vizsgálatából. Ez afelé mutat, hogy érik a korrekció esélye, azaz a forint lendülete alábbhagyhat, vagy akár az erősödés vissza is fordulhat majd.

Ma is gyengül a forint

2020. december 18. 15:51 | Portfolio

Ma is gyengül a forint

Gyengült ma délelőtt a forint az euróval szemben, 10 óra után a 357-es szintet is átvitte a magyar deviza. A régiós fizetőeszközök szintén gyengültek ma, de nem olyan mértékben, mint a forint.

Nagyot erősödött a forint délután

2020. június 30. 19:14 | Portfolio

Nagyot erősödött a forint délután

Tegnap két hónapos mélyponton volt a magyar deviza, délután elérte a 357,2-t is az euróval szemben. Az MNB múlt heti kamatcsökkentése óta folyamatos a gyengülés volt a gyengülés. A kedd eddig látványos mozgással hozott a forintnak, a reggeli órákban megkóstolta alulról a 357-et, majd át is lépte azt, és újabb kéthavi mélypontra süllyedt az euróbval szembeni értéke. Azóta viszont erősödik, és délután már 354 alá is benézett az euró árfolyama.

Nem kezdte jól a napot a forint

2020. június 15. 09:17 | Portfolio

Nem kezdte jól a napot a forint

Gyengüléssel indítja a napot a forint, amelyet a világban uralkodó rossz hangulat fűthet. A magyar deviza a reggeli órákban már 348 fölé is benézett. A koronavírus-járvány nem csitul, a hét kedvezőtlenül alakul ebből a szempontból, ez pedig a befektetői hangulatra is rányomja a bélyegét.

Erősödhet a font a Brexit után, ha lesz megállapodás

2019. október 04. 10:00 | Portfolio

Erősödhet a font a Brexit után, ha lesz megállapodás

A font erősödne, ha Nagy Britanniának sikerülne megállapodnia az Európai Unióval – írja a Reuters piaci közvéleménykutatása. Amennyiben a megállapodás elmaradna, akkor a font értékében további gyengülés várható.

Részletes keresés