Szivárognak a felvételek: megkezdődött a régóta kitartó erődváros ostroma
Zajlik a tüzérségi előkészítés, és egyes jelentések szerint néhol már orosz csapatok is behatoltak Vuhledár területére – derült ki harctéri felvételekből.
Zajlik a tüzérségi előkészítés, és egyes jelentések szerint néhol már orosz csapatok is behatoltak Vuhledár területére – derült ki harctéri felvételekből.
A 49. ukrán rohamdandár tette közzé a videót arról, ahogyan mérnöki járművei áthaladnak az Oroszország által a határon elhelyezett „sárkányfogakon”. A határátlépést legalább egy ponton egy harckocsi is kísérte.
Joáv Gallant védelmi miniszter és Herzi Halevi altábornagy, az izraeli fegyveres erők vezérkari főnöke is úgy fogalmazott, Izrael az elmúlt napokban elsöpörte a Hezbollah azon katonai képességeit, amelyeket az elmúlt 20 évben épített fel – írja a Times of Israel.
Az izraeli légierő össztüzet zúdított Libanon déli részére, Bejrút szerint csak hétfőn eddig 182 ember halt meg és 727-en sérültek meg a támadások miatt – írja a Washington Post.
Érdekes interjú jelent meg az orosz médiában egy harckocsizó alezredessel, aki az egyik legmodernebb orosz harckocsival, egy T-90-essel harcol a Donbaszban az ukrán haderő ellen. Az orosz katonatiszt Avgyijivka körül próbálta ki először élesben járművét, érdekes tapasztalatokat osztott meg a város körüli harcokról és a harckocsi teljesítményéről is.
Ukrán dróntámadás érte pénteken a zaporizzsjai Enerhodar városát, üzemképtelenné téve a Zarja alállomás transzformátorát. A tájékoztatás szerint a drón által megrongált alállomás az orosz ellenőrzés alatt álló atomerőmű területének közvetlen közelében található és szerepe van a létesítmény infrastrukturális létesítményeinek áramellátásában. Háborús híreink szombaton.
Az orosz hadsereg elfoglalta a Vuhledár körüli magaslatokat és elvágta a város utánpótlási útvonalait – írta meg az orosz állami TASZSZ hírügynökség.
Oroszországban nem talált kedvező fogadtatásra a lengyel kormány azon felvetése, mely szerint a Krímet 20 évig ENSZ-mandátum alá kéne helyezni, majd népszavazást kéne kiírni a sorsáról. Leonyid Ivlev befolyásos orosz parlamenti képviselő, nyugalmazott tábornok most hasonló sorsot szán Lengyelország második világháború után megszerzett területeinek.
Az elmúlt időszakban több találgatás is napvilágot arról, hogy mely gyárakban és hány munkavállaló veszítheti el állását a Volkswagen drasztikus költségcsökkentő lépéseinek következtében, a német Bild most összegyűjtötte, mely üzemekben fenyeget a munkahelyek megszűnése vagy akár a teljes bezárás veszélye. A leépítések következtében pedig akár 30 ezer ember is elveszítheti munkáját - számolt be a Világgazdaság.
A Kurszk megyét ostromló ukrán elitalakulatok elvonultak a térségből, helyettük most már területvédelmi egységek tartják az állásokat az elfoglalt orosz települések körül – állította ezt az abháziai katonákból álló Pjatnaska alakulat vezetője a TASZSZ hírügynökségnek.
Több mint 100 rakétaindító és tüzérségi pozíciót bombázott le az izraeli légierő Libanonban, a célpontok a Hezbollah iszlamista szervezethez köthetők – írja a Times of Israel.
Az Egyesült Államok diplomáciai megoldást sürget a közel-keleti feszültség enyhítésére, miközben a régióban továbbra is magas a feszültség Izrael és a libanoni Hezbollah között. Matthew Miller külügyminisztériumi szóvivő csütörtökön minden felet óva intett az eszkaláció elkerülésére.
Elkészült Ukrajna győzelmi terve – jelentette be ma Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Az ukrán csapatok megállították az oroszországi Kurszk megyében az orosz hadsereg ellentámadását - jelentette ki Olekszij Dmitraskivszkij, a kurszki ukrán katonai parancsnokság szóvivője szerdán egy sajtónyilatkozatban.
Izrael áthelyezi műveleti tevékenységeinek központját északra, a libanoni határra – jelentette be ma Joav Gallant izraeli védelmi miniszter.
Oroszország és Fehéroroszország idén ismét megtartja a Zapad hadgyakorlatot, ami azt jelenti, hogy legalább átmenetileg biztosan visszatérnek az orosz katonák Ukrajna északi szomszédjába.
Összehangolt támadást hajtott végre az Iszlám Államhoz köthető Dzsama Nuszrat ul-Iszlam va al-Muszlimi terrorszervezet Maliban – írja a Le Monde.
Tegnap csipogók ezrei, ma walkie-talkie rádiótelefonok százai robbantak fel váratlanul Bejrútban, Libanon fővárosában.
Vlagyimir Putyin orosz elnök 180 ezer fővel növeli az orosz haderő méretét, összesen 1,5 millió főre, a változás főleg a harcoló alakulatokat érinti. Az orosz haderő nagyszabású ellentámadást folytat a kurszki Koronyevó térségében: az orosz média szerint az ukrán csapatok, az ukrán média szerint az orosz csapatok vannak bekerítés szélén a szektorban. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Egyelőre úgy tűnik, Amerika, London és Párizs nem adnak engedélyt Kijevnek arra, hogy nagy hatótávolságú fegyverekkel lőjék Oroszország belső területeit, a téma azonban továbbra is pörög az orosz médiában, politikában, hiszen Moszkva úgy véli, a felhatalmazás csupán idő kérdése. Vlagyimir Putyin orosz elnök pár napja azt mondta: ha kiadja a NATO az engedélyt, Oroszország úgy tekinti, hogy beléptek az ukrajnai háborúba az érintett országok, ennek megfelelően válaszcsapást indít. Az MK.ru összegezte, milyen lépéseket tehet meg Oroszország, ha Ukrajna elkezdi ATACMS- és Storm Shadow rakétákkal lőni belső megyéiket.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Oroszország az ukrajnai Duna-vidéket támadta.
Szaporodnak az inflációs kockázatok
Megszólalt az ügyészség.
Alkoholmentes párlatokkal is várják a látogatókat.
Az invazív faj agresszív fészekvédő viselkedése az emberre is veszélyes lehet.
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?