korlátozás

Így nyitott ki Magyarország – Egyetlen táblázatban minden fontos lépés

Így nyitott ki Magyarország – Egyetlen táblázatban minden fontos lépés

Az 5 millió elsőre beoltott most hétvégi elérésével megszűnik a még fennmaradt korlátozások jelentős része és további oltási cél már nem is lesz, ezért érdemes áttekintenünk, hogy hogyan is jutottunk el idáig, milyen nyitási fázisok és lépések voltak. Az alábbi táblázattal ebben segítünk.

Koronavírus: Dánia majdnem minden korlátozást felold

Koronavírus: Dánia majdnem minden korlátozást felold

A koronavírus-járvány ellen bevezetett csaknem összes korlátozást feloldja Dánia, ennek értelmében péntektől szinte minden újranyithat a skandináv országban, az éjszakai klubok és diszkók azonban továbbra is zárva maradnak.

Jó hír a nyaralóknak, Horvátországban tovább lazítanak a korlátozásokon

Jó hír a nyaralóknak, Horvátországban tovább lazítanak a korlátozásokon

Horvátországban két hét múlva, kedvező esetben enyhíthetnek a korlátozásokon, és engedélyezhetik az éttermek, valamint a kávézók számára a beltéri kiszolgálást, kinyithatnak a klubok, lehet esküvőket és koncerteket szervezni olyan vendégek számára, akik rendelkeznek digitális zöldigazolvánnyal, írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.

Gulyás Gergely bejelentette: május 28-tól lehet lakodalmakat tartani

Gulyás Gergely bejelentette: május 28-tól lehet lakodalmakat tartani

Várhatóan a pünkösd utáni héten el fogjuk érni az 5 millió elsőre beoltottat Magyarországon, és a kormány erre tekintettel a jövő szerdai ülésén tárgyalja azt, hogy a határ elérése után milyen újabb enyhítésekről döntsön, de összességében „május végétől a korlátozások nagy része megszűnik”
– jelezte a mai Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a tervezés megkönnyítése érdekében azt azonban már most bejelentette, hogy május 28-tól megtarthatók lesznek a lakodalmak és az 5 milliós határ elérése utántól az üzleti rendezvények is megtarthatók lesznek védettségi igazolvánnyal, továbbá a zenés-táncos rendezvények és a temetkezések korlátozásán is enyhítenek (ezeket még nem részletezte). Gulyás jelezte, hogy június közepéig mindenki hozzájuthat ahhoz a vakcinához, amit szeretne és a beoltottak száma addigra 5,2-5,3 millióig emelkedhet. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő pedig azt jelentette be, hogy június 1-től a táborok is megtarthatók lesznek. Alábbi hírfolyamunkban az elhangzott fontosabb bejelentésekről számoltunk be.

Gulyás Gergely szavai alapján 1-2 héten belül fordulat áll be a magyar oltási helyzetben

Gulyás Gergely szavai alapján 1-2 héten belül fordulat áll be a magyar oltási helyzetben

Holnap meglehet a 4 millió beoltott, akkor a kormány korábbi döntésével összhangban tudunk dönteni az újranyitásról - mondta a mai Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentése szerint 5 millió beoltottnál lesz lehetőség lakodalmat, illetve iskolai délutáni foglalkozásokat tartani. Ennek lehetséges időpontját azonban május közepére tette, ami azt jelenti, hogy az oltási helyzetben néhány héten belül fordulat fog beállni.

Koronavírus: Szlovéniában hétfőtől nyithatnak a hotelek

Koronavírus: Szlovéniában hétfőtől nyithatnak a hotelek

Egyhetes iskolai szünet kezdődik Szlovéniában hétfőn, egyben további enyhítésekre lehet számítani az országban, például újra megnyithatnak a hotelek, az egészségügyi szakemberek és az illetékes miniszter viszont mindenkit arra kér, ne engedje még el magát teljesen, mindenki tartsa be a szükséges intézkedéseket.

Hollandiában megszűnik a kijárási tilalom, nyitnak a teraszok

Hollandiában megszűnik a kijárási tilalom, nyitnak a teraszok

Hollandiában jövő szerdától kezdve a kormány lazítja a koronavírus-járvány terjedését lassítani hivatott korlátozó intézkedéseket, egyebek között megszűnik a három hónapja érvényben lévő kijárási tilalom, és megnyitnak a vendéglátóipari egységek teraszai is.

Nagy bejelentést tehet a kormány 4 millió beoltottnál

Nagy bejelentést tehet a kormány 4 millió beoltottnál

Nagy mértékű nyitás várható a kormánytól, ha elérjük a négymillió magyar beoltottat, ezzel pedig a kultúra és a vendéglátás terén szinte visszakaphatjuk a régi életünket, írja a Magyar Hírlap.

Újabb lazítás az iskolanyitásban: nem lesz kötelező iskolába engedni a gyerekeket

Újabb lazítás az iskolanyitásban: nem lesz kötelező iskolába engedni a gyerekeket

Az általános iskolák alsó tagozatos évfolyamaiban sem lesz kötelező a jelenléti oktatás jövő héttől - jelentette be a kormány. A látszólag rugalmas megoldás azonban több olyan problémát is felvet, ami után könnyen lehet azt gondolni, hogy a digitális oktatás általános meghosszabbításával a többség sokkal jobban járt volna.

Nem rohannának az éttermek a nyitással, inkább segítenének az egészségügyön

Nem rohannának az éttermek a nyitással, inkább segítenének az egészségügyön

Korábban a minél előbbi nyitást és az általa javuló pénzügyi helyzetet szorgalmazta számos étteremvezető, de Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke most ettől jelentősen eltérő üzeneteket fogalmazott meg a Magyar Nemzetnek nyilatkozva. Ennek lényege az, hogy most inkább várnak türelemmel még néhány hetet a nyitással azért, hogy ne rontsák a járványhelyzetet és így ne fokozzák újra az egészségügy egyébként is nagy terhelését, hanem inkább főzéssel és ételek kiszállításával próbálnak segíteni a kórházaknak. Kovács László egyúttal felvetett egy ágazati különadó ötletet is, hogy a válság mellett jól teljesítő területekről beszedett többlet pénzből lehessen segíteni a nehéz helyzetbe kerülőkön.

A WHO egyelőre nem támogatja a vakcinaútlevelek bevezetését

A WHO egyelőre nem támogatja a vakcinaútlevelek bevezetését

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyelőre nem támogatja az oltási útlevél megkövetelését az utazásokhoz, egyrészt a bizonytalanság miatt azzal kapcsolatban, hogy az oltás véd-e a vírus terjesztése ellen, másrészt pedig méltányossági okokból - közölte kedden Genfben az ENSZ egészségügyi szervezetének szóvivője.

Orbán Viktor hamarosan fontos bejelentést tesz

Orbán Viktor hamarosan fontos bejelentést tesz

Szűkszavú Facebook-poszttal jelentkezett a miniszterelnök kedd délután, vélhetően a nyitással kapcsolatban, amire már országszerte nagyon sokan várnak. A sejtelmes miniszterelnöki bejegyzés növeli annak az esélyét, hogy a kormány órákon belül bejelenti a fokozatos nyitás első lépcsőfokát. 17 óra után előzetes feltételezésünk bebizonyosodott: a vártnál korábban érte el Magyarország a 2,5 millió beoltott számot, így a nyitás első lépcsője már szerdán megindul.

Április végétől fokozatosan nyit Csehország

Április végétől fokozatosan nyit Csehország

Nem fogja már kérni a cseh kormány az április 12-én lejáró szükségállapot további meghosszabbítását, és a hónap végétől fokozatosan megnyílhatnának az üzletek és a szolgáltatások is - közölte Jan Hamácek kormányfőhelyettes, belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke a Mladá Fronta Dnes című napilapban kedden megjelent beszélgetésben.

Koronavírus-korlátozások alatt párizsi luxusvacsorák miniszterekkel? Csak vicc volt az egész

Koronavírus-korlátozások alatt párizsi luxusvacsorák miniszterekkel? Csak vicc volt az egész

"Humornak" szánta kijelentéseit a francia M6 televízió informátora, aki korábban azt állította, hogy miniszterek részvételével rendeztek illegális luxusvacsorákat Párizs belvárosában a koronavírus-járvány miatti korlátozások megsértése mellett. A hét végén sugárzott műsorban elhangzottak miatt az ügyészség vasárnap eljárást indított.

Koronavírus: két megyénkben csúnyán berobbant a járvány, öt másikban még szurkolunk a lassulás elindulásáért

Koronavírus: két megyénkben csúnyán berobbant a járvány, öt másikban még szurkolunk a lassulás elindulásáért

Miután szombaton már harmadik napja 9 ezer körül, azaz magasan, ragadt az új igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újra végignéztük mind a 19 megyénk és a fővárosunk járványügyi tendenciáit és azt kaptuk, hogy két megyénkben (Jász-Nagykun-Szolnok, Baranya) csúnyán berobbant a járvány és Baranyában új csúcsra szárnyalt a napi esetszám. Másik öt megyénkben (Békés, Heves, Tolna, Veszprém és „jóindulattal” Zala megyében) egyelőre csak azt látjuk, hogy stagnál, oldalaz a járvány, további kilenc megyénkben viszont már a fékeződés (első) jelei mutatkoznak. Győr-Moson-Sopron, Pest, Komárom-Esztergom megyékben és Budapesten pedig már egyértelműen szorul vissza a járvány, azaz csökkennek a napi esetszámok. Mindez egyáltalán nem ad okot a hátradőlésre a járványügyi védekezési szabályok terén a húsvéti ünnepek alatt sem.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Van egy hely, ahol máig nem ért véget a második világháború
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.