Kárpátaljára látogat vasárnap Novák Katalin
Külhoni magyarokkal találkozik vasárnap Novák Katalin köztársasági elnök Kárpátalján – közölte a Sándor-palota vasárnap az MTI-vel.
Külhoni magyarokkal találkozik vasárnap Novák Katalin köztársasági elnök Kárpátalján – közölte a Sándor-palota vasárnap az MTI-vel.
Simon Rita, a Kárpáti Igaz Szó munkatársa az InfoRádiónak nyilatkozott a legutóbbi orosz rakétatámadás utáni kárpátaljai helyzetről.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének keddi adása. A mai műsor első részében, a Kassán megrendezett, 11. Európai Unió Duna Régió Stratégiája elnevezésű fórumról lesz szó, ahol kollégánk interjút készített Ihor Korhovij ukrán miniszterhelyettessel, aki egyebek mellett Kárpátalja helyzetéről, Ukrajna újjáépítéséről, és az ország jelenlegi gazdasági helyzetéről is beszélt lapunknak. A témával kapcsolatban Kerekes Miklóst, a Portfolio Globál rovatának elemzőjét kérdeztük, aki a kassai eseményen készített interjút az ukrán politikussal. Az adás második részében arról beszéltünk, hogy a megemelkedett rezsiköltségek miatt több hazai színház is bezárni kényszerül a téli szezon egy részében, ahol pedig továbbra is lesznek előadások, ott a megváltozott körülményeket a nézők a jegyárakban is érzékelni fogják. A színházak helyzetéről Gosztola Juditot, a Pénzcentrum szerkesztőjét kérdeztük.
Az ukrán kommunikációs és területfejlesztésért felelős minisztérium miniszterhelyettese, Ihor Korhovij Kassán az Európai Unió Duna Régió Stratégiája (EUSDR) a 11. éves fórumán adott interjút a Portfolionak, amelyben Kárpátalja helyzete, az oroszoktól visszaszerzett területeken az élet nehézségei, az ukrán költségvetési hiány és Ukrajna stratégiai exportágazatainak a helyzete is szóba került.
Egy Munkácson történt, turul szobor körüli vita miatt bekérette a mai napra a budapesti ukrán ügyvivőt Szijjátó Péter, külgazdasági és külügyminiszter - számol be róla az InfoStart.
Társadalmi részarányukhoz képest a magyar kisebbség tagjait nem küldik aránytalan mértékben a frontra Ukrajnában – erről is beszélt Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a Portfolio Checklist keddi műsorában.
Érdekes elemzést tett közzé a herszoni helyzetről Roman Szaponyikov orosz haditudósító Telegram-csatornáján. Mint ismert, a napokban az ukrán fegyveres erők áttörték az orosz védvonalakat Ukrajna déli részén, Szaponyikov ennek vélt vagy valós okairól írt beszámlolót.
Magyarország 41 ezer adag koronavírus elleni Pfizer vakcinát szállított le Kárpátaljára, hogy ezzel is enyhítse a terheket a háború sújtotta Ukrajnában - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.
A minap hét kárpátaljai katona is életét vesztette a háborúban, ezért gyásznapot hirdettek Kárpátalján. A katonák a munkácsi 128-as különálló hegyi rohamdandárnál szolgáltak a déli frontszakaszon - számolt be a Karpatalja.lap.net.
Hosszas poszt jelent meg Dimitrij Medvegyev, orosz ex-elnök, most a nemzetbiztonsági tanács alelnökének VK-fiókján, melyen azt ecsetelte, hogy Oroszországnak „vissza kellene állítania régi határait,” kezdve Kazahsztán és Grúzia / Georgia annektálásával. A posztot 10 percen belül törölték, Medvegyev tanácsadója szerint „feltörték a fiókját.”
Igor Korotcsenko orosz katonai szakértő szerint Magyarországnak "az elkövetkező hónapokban" el kell döntenie, Ukrajnában "megerősíti-e az ellenőrzést történelmi földjei felett", és "megmenti-e a 150 ezer kárpátaljai magyart".
Oroszország korábbi elnöke, Dmitrij Medvegyev a Telegram csatornáján tett közzé egy térképet, amelyen Ukrajna területének felosztása látható. Medvegyev állítása szerint a térkép nyugati elemzők várakozásain alapszik, ezt azonban semmivel sem bizonyítja.
A nagy létszámú magyar kisebbség lakta Kárpátalja ellen a héten végrehajtott orosz rakétacsapás megmutatta, hogy a háború nemcsak Ukrajnát, hanem Magyarországot is érinti, "bármennyire is próbálják figyelmen kívül hagyni ezt a tényt Budapesten" - jelentette ki Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő csütörtökön a Facebookon közzétett bejegyzésében.
Az orosz hadsereg használhatatlanná tett több ukrajnai vasútállomást, amelyet eddig arra használtak, hogy külföldi fegyverekkel lássák el az ukrán erőket – jelentette be szerdán az orosz védelmi minisztérium. A célpontok között a Kárpátaljához tartozó Volóc (Volovec) is szerepelt.
Rakétatalálat érte Kárpátalját, a háború kirobbanása óta ez volt az első alkalom.
Új, "csúcstechnológiás" megfigyelő rendszert helyeztek üzembe Kárpátalján, amely lehetővé teszi a megyébe belépő potenciálisan kockázatos személyek és gépjárműveik gyors azonosítását és kiszűrését - jelentette be kedden Viktor Mikita kormányzó.
Kijárási tilalom lesz érvényben Kárpátalján az ortodox húsvét első napjára virradó éjszaka, kijevi idő szerint szombat este 23 órától vasárnap reggel 5 óráig.
Kedden megszólaltak a légvédelmi szirénák Kárpátalján, ahol az utóbbi hetekben szinte mindennaposakká váltak a légiriadók.
Oroszország egy hónapja indított teljeskörű inváziót Ukrajna ellen, de nyugati és ukrán jelentések szerint az orosz megszálló erők csak lassan haladnak előre, és az ukrán hadsereg is fel tud mutatni részsikereket. Putyin már elővette a legveszélyesebb fegyvereit, a Kindzsal hiperszonikus rakétát is bevetették Ukrajnában. Az orosz erők továbbra is elsősorban a városokat ostromolják, a legrosszabb a helyzet az Azovi-tenger partján fekvő Mariupolban, amely stratégiai jelentőségű Moszkva számára, ugyanis már csak ez a város áll ellen annak, hogy megteremtődjön a Krím és a szakadár Donyecki Népköztársaság közötti összeköttetés. Továbbra is számos ország támogatja fegyverszállítmányokkal Ukrajnát. A brüsszeli NATO-csúcson eldőlt, hogy még több NATO-katona jön Magyarországra. Orbán Viktor bejelentette, hogy hamarosan török, olasz, horvát és amerikai katonák érkeznek Magyarországra a NATO kötelékén belül.
Az elmúlt órák legfontosabb hírei:
1. Továbbra is lassan haladnak előre az orosz csapatok Ukrajnában, elsősorban a városokat bombázzák. A már szinte teljesen szétlőtt, az Azovi-tenger partján fekvő Mariupolt még mindig nem sikerült elfoglalniuk a megszállóknak, de embertelen állapotok uralkodnak a településen.
2. Az ukrán erők sikereket is fel tudtak mutatni: bejelentették, hogy visszafoglalták az oroszoktól a Kijevtől nem messze található Makariv városát.
3. Az orosz hadsereg az elmúlt 24 órában több mint 30 kilométerre húzódott vissza Kijevtől keletre, és több ukrajnai fronton is megkezdte védelmi állások kialakítását.
4. Nagy-Britannia hatezer rakétát, köztük páncéltörőket szállít Ukrajnának.
5. Dimitrij Poljanszkij helyettes ENSZ-nagykövet kijelentette: Oroszország fenntartja a jogot, hogy nukleáris fegyvert használjon, ha úgy érzi, hogy a NATO fenyegeti a létezését.
6. A NATO főtitkára kijelentette: nem lesz légtérzár, nem küldünk csapatokat Ukrajnába.
7. A brüsszeli NATO-csúcson eldőlt: még több NATO-katona jön Magyarországra.
8. Orbán Viktor bejelentette: hamarosan török, olasz, horvát, amerikai és montenegrói katonák is érkeznek Magyarországra a NATO kötelékén belül.
9. Joe Biden kijelentette, Amerika egészen biztos nem hagyná válasz nélkül, ha Vlagyimir Putyin vegyi fegyvereket vetne be Ukrajnában.
10. Az ukrajnai háború kitörése óta most először került sor katonai foglyok cseréjére.
Másodszor is megszólaltak a szirénák Kárpátalján március 22-én. A megye számos településén jeleztek az applikációk, megszólaltak a szirénák - írják a kárpátaljai portálok.
Jó helyzetben vannak a bankok tavalyi nyereségük miatt.
Több híresség is érintett.
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.