FONTOS Meg van kötve a jegybank keze – Meddig lehet szufla a forintban?

leépítés

Tömeges üzletbezárásról döntött a C&A Franciaországban

Tömeges üzletbezárásról döntött a C&A Franciaországban

A C&A ruházati üzletlánc újabb átszervezést jelentett be Franciaországban, amely során 24 üzlet bezárását és 324 munkahely megszüntetését tervezi. A holland kiskereskedelmi vállalat a francia ruházati piac folyamatos romlására és a korábbi beavatkozások ellenére fennálló nehézségekre hivatkozik - jelentette a Fashion Network.

Kiderült: tízezres nagyságrendű leépítési hullám rázhatja meg a Pentagont

Kiderült: tízezres nagyságrendű leépítési hullám rázhatja meg a Pentagont

A Pentagon tervei alapján a következő hónapokban 50-60 ezer civil munkavállalót bocsátanának el az amerikai védelmi minisztériumból, egyrészt az Elon Musk csapata által ösztönzött önkéntes felmondások nyomán, másrészt a próbaidős dolgozók kirúgásával, továbbá a nyugdíjba vonuló vagy távozó munkatársak pozíciójának megszüntetése révén - erősítette meg kedden egy magas rangú védelmi tisztviselő a Hillnek.

Tömeges elbocsátásba kezd a Siemens

Tömeges elbocsátásba kezd a Siemens

A német Siemens ipari konszern mintegy 6000 fős leépítést tervez, ebből 2850-et Németországban - jelentette be a vállalat kedden.

Bejelentették: több ezer munkahelyet szüntet meg az Audi

Bejelentették: több ezer munkahelyet szüntet meg az Audi

Az Audi bejelentette, hogy 2029-ig akár 7500 munkahelyet szüntethet meg Németországban, elsősorban az adminisztratív és fejlesztési területeken. A lépés része a Volkswagen-csoport átfogó költségcsökkentési programjának – írja a Reuters.

Hibát hibára halmoz Elon Musk csapata – Hatalmas balhé van a DOGE körül

Hibát hibára halmoz Elon Musk csapata – Hatalmas balhé van a DOGE körül

Nem túlzás azt állítani, hogy Donald Trump második elnöki ciklusának legnagyobb érdeklődést és legtöbb ellentmondást kiváltó belpolitikai fejleménye a kormányzati hatékonysági hivatal (DOGE) felállítása volt, mely keretében Elon Musk techmilliárdos példátlan hatalomra tett szert a szövetségi kormányzat átalakítása és visszametszése céljából. A Tesla, a SpaceX és az X közösségi platform vezére teljes transzparenciát ígért az akciójával kapcsolatban, ez azonban megdőlni látszik: miután rengeteg elszámolást, bakit és téves adatot tüntettek fel a megtakarításokat összegző weboldalukon, meglehet, végérvényesen ellenőrizhetetlenné válik, mennyire valódiak Musk állítólagos megtakarításai.

Nem lanyhul a Trump-tornádó: biztossá vált a minisztérium leépítése

Nem lanyhul a Trump-tornádó: biztossá vált a minisztérium leépítése

Az amerikai oktatási minisztérium bejelentette, elbocsátja alkalmazottainak közel felét, miközben Donald Trump amerikai elnök az ügynökség teljes megszüntetését tűzte ki célul. A leépítés mintegy 1300 dolgozót érint, akik 90 napon belül távoznak a hivataltól - tudósított a CNN 

Nagy dolgokra készül az Air France-KLM

Nagy dolgokra készül az Air France-KLM

Az Air France-KLM légitársaság csoport 4-5 százalékos kapacitásbővítést és legalább 300 millió eurós működési eredményjavulást tervez idén, miközben a jövedelmezőbb útvonalakra összpontosít és hatékonyságnövelő intézkedéseket vezet be a holland KLM leányvállalatánál - tudósított a Bloomberg. Az Air France-KLM részvényei 16 százalékkal ugrottak meg a ma reggeli kereskedésben. 

A brit Aldi 350 fős leépítést tervez

A brit Aldi 350 fős leépítést tervez

Az Aldi átszervezést tervez a központi irodáiban Nagy-Britanniában, amely akár 350 munkahely megszűnését is eredményezheti. Ezzel párhuzamosan a vállalat bővíteni kívánja beszerzési részlegét az atherstoni központjában - írta a Retail Gazette.

Drasztikus lépést jelentett be a Starbucks

Drasztikus lépést jelentett be a Starbucks

A Starbucks bejelentette, hogy 1100 irodai dolgozójától válik meg, és több száz betöltetlen pozíciót sem tölt be. A leépítés nem érinti a kávézókban dolgozó alkalmazottakat - jelentette a Cnbc.

Baljós számokról kapott hírt Donald Trump

Baljós számokról kapott hírt Donald Trump

Friss felmérések tanúbizonysága szerint az amerikaiak többsége úgy látja, Donald Trump amerikai elnöknek több figyelmet kellene szentelnie az áremelkedés letörésére. Tízből hét amerikai emellett úgy vélekedik, a szupergazdagok túl nagy befolyással rendelkeznek a Fehér Házra - írja a Hill.

Megszűnt a magyar gazdaságba vetett bizalom, mi jöhet most?

Megszűnt a magyar gazdaságba vetett bizalom, mi jöhet most?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A mai műsorban az ipar gyengélkedéséről volt szó, a témát két szakértővel jártuk körbe. Az első részben a gyenge teljesítmény okairól és az esetleges megoldásokról beszéltünk. Vendégünk volt Vakhal Péter, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet tudományos főmunkatársa. A második blokkban a munkaerőpiaci hatásokat, leépítési trendeket elemeztük Hornyák Józseffel, a Portfolio makroelemzőjével.

Dörzsölheti a tenyerét Elon Musk, folytatódhat a menetelése

Dörzsölheti a tenyerét Elon Musk, folytatódhat a menetelése

Egy washingtoni bíró kedden elutasította azt a kérelmet, amely azonnali hatállyal megtiltotta volna a feltételezések szerint Elon Musk vezette kormányzati hatékonysági hivatalnak (DOGE), hogy szövetségi alkalmazottak elbocsátását irányítsa vagy hozzáférjen állami adatbázisokhoz. A bíróság mindenesetre elismerte, hogy jogos az aggodalom a DOGE közszférát érintő fellépése miatt.

Problémák vannak a komáromi akkumulátorgyárral, felmerült a bezárás lehetősége

Problémák vannak a komáromi akkumulátorgyárral, felmerült a bezárás lehetősége

A koreai SK akkumulátorgyártó komáromi üzemében jelentős változások zajlanak, amelyek komoly aggodalmakat keltenek a dolgozók körében. A Telex által megszerzett információk szerint a vállalat drasztikus lépéseket tesz a létszámcsökkentés érdekében, ami érinti mind a külsős, mind a saját alkalmazottakat. A források szerint már a gyárbezárás lehetősége is felmerült, illetve a termelés áthelyezése az iváncsai üzembe.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Drámai időjárás-előrejelzés érkezett: ekkor robbanhat be a pokolian forró nyár Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.