mobiltelefon

Soha nem zuhantak még ekkorát a Huawei bevételei

Soha nem zuhantak még ekkorát a Huawei bevételei

A kínai távközlési óriás Huawei Technologies minden idők legnagyobb bevételcsökkenéséről számolt be 2021 első félévében, miután az amerikai szankciók arra késztették, hogy eladja egykor meghatározó mobiltelefon-üzletágának egy részét, miközben az új növekedési területek még nem értek be teljesen.

Nagy siker az új iPhone, a világ legnagyobb mobilgyártója lett az Apple

Nagy siker az új iPhone, a világ legnagyobb mobilgyártója lett az Apple

Az Apple értékesítette a legtöbb okostelefont a világon 2020 negyedik negyedévében, így a globális eladások volumenét tekintve a világ legnagyobb mobilgyártója volt az év utolsó negyedévében – derül ki a Gartner friss jelentéséből. A teljes 2020-as évet tekintve megőrizte vezető pozícióját a Samsung, de jelentősen csökkentek az értékesítései az előző évhez képest.

Közel megduplázódott, 92,8 százalékkal nőtt a mobiltelefonok kiszállítása januárban Kínában

Közel megduplázódott, 92,8 százalékkal nőtt a mobiltelefonok kiszállítása januárban Kínában

A kínai ipari és információtechnológiai minisztérium tudományos központja, az informatikai és kommunikációs kutatóintézet (CAICT) azt közölte hétfőn, hogy januárban 40 millió 120 ezer készüléket szállítottak ki, 92,8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, miután decemberben az éves szintű adat még 12,6 százalékos csökkenést jelzett.

Amerikai feketelistára került fel a Xiaomi

Amerikai feketelistára került fel a Xiaomi

A Xiaomi is felkerült az Egyesült Államok feketelistájára, a "kínai katonai vállalatok" közé, még a Trump-kormányzat egyik utolsó lépéseként. A hírre több mint 10 százalékot esett a ma reggeli kereskedésben a vállalat részvényeinek árfolyama a hongkongi tőzsdén.

Itt vannak a Samsung legújabb csúcsmobiljai: január végétől vásárolhatók meg Magyarországon

Itt vannak a Samsung legújabb csúcsmobiljai: január végétől vásárolhatók meg Magyarországon

Bemutatta legújabb csúcsmobiljait a Samsung az idei „Unpacked” eseményen. Három új 5G-képes telefont dob piacra a vállalat, amelyek január végétől kerülnek az üzletekbe Magyarországon. A legolcsóbb új Samsung Galaxy S21 5G ajánlott ára 330 ezer forint, a legnagyobb tárhellyel rendelkező S21 Ultra 5G készüléket pedig 550 ezer forintért lehet majd megvásárolni.

Jövő héten jönnek a Samsung új csúcsmobiljai

Jövő héten jönnek a Samsung új csúcsmobiljai

Január 14-én tartja következő termékbemutatóját a Samsung, amikor a Galaxy készülékek új generációját is megismerhetjük – közölte a cég a CNBC beszámolója szerint. A technológiai óriás nem árult el részleteket a meghívóban, de az iparági szakértők szerint három új Galaxy S21-es mobilkészülékről ránthatják le a leplet.

Egy hónappal korábban jöhet a Samsung új csúcsmobilja

Egy hónappal korábban jöhet a Samsung új csúcsmobilja

A megszokottnál egy hónappal korábban jöhet a Samsung következő csúcsmobilja – írja a Reuters. A dél-koreai mobilpiaci óriás célja, hogy piaci részesedést szerezzen a Huaweitől és hogy jobb pozícióba kerüljön az Apple-lel folytatott versenyben.

Okostelefont vennél karácsonyra? Ezekből a modellekből válogathatsz

Okostelefont vennél karácsonyra? Ezekből a modellekből válogathatsz

Közeleg az év végi vásárlási szezon, ennek megfelelően pedig az okostelefon-gyártók is készülnek a rohamra. Múlt héten az Apple bemutatta az idei iPhone-okat, de várhatóan több mobilgyártó dob még piacra a következő hetekben új készülékeket. Összegyűjtöttük a legnagyobb mobilgyártók legújabb okostelefonjait és megnéztük, hogy kik jöhetnek még ki új telefonokkal a karácsonyi szezonra.

A járvány kellős közepén új királya van a mobilpiacnak

A járvány kellős közepén új királya van a mobilpiacnak

A Samsungot megelőzve piacvezető volt a Huawei a második negyedévben, azonban ez valószínűleg csak átmeneti lesz – írja a CNBC a Canalys friss adataival kapcsolatban. A cég eladásainak 70 százalékát ugyanis Kínában realizálta, a külföldi piacai a többi gyártóhoz hasonlóan összezuhantak a járvány miatt.

Döntött a szlovák alkotmánybíróság: nem követheti az állam a lakosait a mobilszolgáltatók adataival

Döntött a szlovák alkotmánybíróság: nem követheti az állam a lakosait a mobilszolgáltatók adataival

Felfüggesztette a szlovák alkotmánybíróság szerdán a telekommunikációs törvénynek a koronavírus-válsággal összefüggésben elfogadott néhány rendelkezését, amely lehetővé tette volna, hogy az állami szervek a mobilszolgáltatók helymeghatározási adatait felhasználva hozzáférjenek a lakossági felhasználók tartózkodási helyéhez és mozgásához - jelentette a TASR közszolgálati hírügynökség.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.