Újabb béremelést jelentett be az Aldi

Újabb béremelést jelentett be az Aldi

Újabb béremelést jelentett be az Aldi: 2024 január 1-jétől a cég munkatársai az értékesítés és a logisztika területén, valamint az irodai munkakörökben is egységesen 12%-os béremelésben részesülnek. Az informatikai szolgáltatásokat nyújtó Aldi International IT Services bérei a legtöbb pozícióban szintén 12%-kal nőnek. Ez 24 hónap alatt a negyedik béremelés a társaságnál, amelyek összértéke legalább 38%, egyes pozíciókban pedig ennél is magasabb, olvasható a vonatkozó közleményben.

Váratlan helyen futott pofonba Kína – A világ egyik legszegényebb országa mutathatja meg, hogy kell ellenállni Peking nyomulásának

Váratlan helyen futott pofonba Kína – A világ egyik legszegényebb országa mutathatja meg, hogy kell ellenállni Peking nyomulásának

Madagaszkár a világ egyik legszegényebb államai közé tartozik, amelynek meg kell küzdenie a tipikusnak gondolt afrikai problémákkal: szegénység, korrupció, instabilitás, forráshiány. A hasonló helyek ideális terepet jelentenek a kínai Övezet és Út kezdeményezés (Belt and Road Initiative – BRI) számára, itt azonban falakba ütköztek a tervek. Úgy tűnik, mintha az ország immunis lenne a Peking gazdasági és politikai terjeszkedésére.

Valóban egyre több a mérgező munkahely?

Valóban egyre több a mérgező munkahely?

Elcsépelt kifejezés lett a "toxikus munkahely", és a jelentése annyira kiszélesedett, hogy a jelentése egyre homályosabbá vált. Szakértők szerint ezt a jelzős szerkezetet csak a legkirívóbb viselkedésformákra kellene fenntartani. Azokra, amelyek valóban és egyértelműen elfogadhatatlanok a munkahelyeken belül és kívül is.

Így számolnának le a túlhajszoltsággal és az 50-60 órás munkahéttel

Így számolnának le a túlhajszoltsággal és az 50-60 órás munkahéttel

A millenniumi generáció tagjai már évek óta próbálják felhívni a figyelmet a munka és a magánélet egyensúlyának jelentőségére, de nehezen tudták kitalálni, hogyan valósítsák meg ezt a gyakorlatban. Úgy tűnik, néhány Z-generációs TikTokker most megtalálta a megoldást, és elindult a "lusta lányok" mozgalma, amely a boldog, kiegyensúlyozott, időben és térben kötetlen munkavégzést tűzte zászlajára. Itt az ideje frappáns választ adni túlhajszoltság és a túlmunka kultúrájára, amely évtizedek óta uralja a világunkat - vélik.

Több száz portugáliai járatot töröl az EasyJet

Több száz portugáliai járatot töröl az EasyJet

Több száz Portugáliába induló és onnan induló járatot törölt a jobb munkakörülményeket és magasabb béreket követelő légiutas-kísérők ötnapos sztrájkja miatt. A törölt járatok az ebben az időszakban menetrend szerint elinduló gépek 69%-át teszik ki, és olyan célállomásokat érintenek, mint Lisszabon, Porto és Faro.

Hosszan tartó sztrájk várható a spanyol légitársaságnál

Hosszan tartó sztrájk várható a spanyol légitársaságnál

A spanyol Air Europa légitársaság pilótái június 19. és július 2. között sztrájkba lépnek, miután a bértárgyalások meghiúsultak - közölte az ország fő pilótaszövetsége, a SEPLA. A szakszervezet azt állítja, hogy a légitársaság visszalépett a június 8-án kötött előzetes megállapodástól, és nem teljesítette a jobb fizetésekre és munkakörülményekre vonatkozó követeléseket. Az Air Europa, amelyet jelenleg az International Airlines Group felvásárlási folyamatában van, kijelentette, hogy továbbra is nyitott a tárgyalásokra.

Leleplező videó: ilyen embertelen körülmények között dolgoztatták Katarban a külföldi építőmunkásokat

Leleplező videó: ilyen embertelen körülmények között dolgoztatták Katarban a külföldi építőmunkásokat

A 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság lebonyolítását számos botrány övezi. Már a 2010-es döntés pillanatában korrupciógyanús esetek merült fel, melyek azóta rendre beigazolódtak. Bár az esemény kezdetére az infrastruktúrát többé kevésbé sikerült felépítenie az országnak, a vendégek sok esetben közel sem azt kapták, amire számítottak. Tegnapi cikkünkben azokat a komfort nélküli, sátortáborra hasonlító szálláshelyeket mutattuk be, amikért a szurkolóktól éjszakánként akár 80 ezer forintot is elkértek. Ezúttal viszont Johnny Harris, amerikai dokumentumfilmkészítő, újságíró oknyomozása alapján a stadionok építőmunkásainak botrányos munkakörülményeibe nyerhetünk bepillantást.

Így lehet dolgozni távmunkában Magyarországon

Így lehet dolgozni távmunkában Magyarországon

Júniustól emelkedtek törvényi szintre a távmunka veszélyhelyzet idején alkalmazott szabályai. Az egyszerűsítéseknek köszönhetően javulhatnak az otthonról dolgozók munkakörülményei, csökkenhetnek az egészségügyi kockázatok. A munkavédelmi előírások betartását részletes tájékoztató könnyíti meg a munkáltatók és munkavállalók számára - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) pénteken az MTI-vel.

Átlagosan ennyi pénzből élne havonta egy Z-generációs

Átlagosan ennyi pénzből élne havonta egy Z-generációs

A Z-generáció, azaz a 18-25 éves korosztály munkával, valamint megélhetéssel kapcsolatos vágyait és elvárásait térképezte fel a Schönherz Iskolaszövetkezet. A felmérés szerint míg 2017-ben még a felnőtthöz méltó bánásmódért álltak ki a fiatalok, ma a home office lehetősége és a szabad alkotómunka már fontosabb számukra.

Túlságosan hozzászoktunk, és működik - A koronavírus miatt a home office örökre velünk marad

Túlságosan hozzászoktunk, és működik - A koronavírus miatt a home office örökre velünk marad

A koronavírus-járvány világszerte munkavállalók millióit kényszerítette home office-ba, lényegében a vállalatoknak nem is nagyon volt más választása, ha folytatni akarták a működést, viszont nem mindenki tud ugyanúgy alkalmazkodni az új helyzethez, eltérő az emberek teljesítménye és produktivitása. Május közepén a Deutsche Bank elkészítette legfrissebb piaci hangulat felmérését, amelyben összesen 450 piaci szakember vett részt a világ minden tájáról, a kutatás részben a koronavírus járvány alatti otthoni munkavégzés tapasztalataira fókuszált.

„Heti három szabadnappal én választást nyernék”

„Heti három szabadnappal én választást nyernék”

Januárban robbant a hír, hogy Európában először Finnországban vezetik be a négynapos munkahetet. Néhány nappal később kiderült, hogy erről szó sincs. Egyelőre egy országban sem vezették be a fix, négynapos munkahetet, de pozitív példákat Magyarországon is találni. Megkérdeztük a budapestieket, szerintük van-e esély itthon a rövidebb munkahétre, kivitelezhető lenne-e, valamint ők maguk el tudnák-e látni a feladataikat négy nap alatt.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.