munkaügy

2011. október 28. 09:00 | Portfolio

Mintha lassan kifelé jönne a válságból a foglalkoztatás

3 millió 856 ezer fő volt foglalkoztatott a nemzetgazdaságban 2011 harmadik negyedévében - jelentette ma reggel a Központi Statisztikai Hivatal. Az előző év harmadik negyedévéhez képest a foglalkoztatás 0,9 százalékkal bővült, a munkanélküliség 0,8 százalékkal csökkent. Szezonális hatások nélkül is kedvező kép kezd kibontakozni, ugyanakkor az adatokba beleszámít a közfoglalkoztatás is. A munkanélküliségi ráta az előző évihez és az idei adatokhoz képest is kis mértékben csökkent, 10,7% volt a július-szeptemberi időszakban.

2011. október 23. 09:30 | Portfolio

Év végéig marad a status quo az álláskeresőknek

A nyilvántartott álláskeresők száma szeptemberben 536,7 ezer fő volt, az előző hónaphoz képest 12,3 ezer fővel, az előző év szeptemberhez viszonyítva pedig 6,3 ezer fővel kevesebb - derül ki a Foglalkoztatási Szolgálat adataiból. Ehhez nagy részben szezonális, ideiglenes hatások járultak hozzá, enélkül jóval kisebb javulásról beszélhetünk. A bejelentett új állások 70 százaléka továbbra is államilag támogatott állás. Az idei év végéig már nemigen várhatunk jelentékeny csökkenést az álláskeresők számában.

2011. október 20. 10:22 | Portfolio

Tripla pénz jutna közmunkára, az egészségügy vesztes lesz

2012-ben az idei kétszeresére, 2015-ben pedig háromszorosára emelkedne a közfoglalkoztatásra szánt összeg - derül ki a jövő évi költségvetés tervezetéhez csatolt kitekintő fejezetből. A jövő évre előirányzott összeg azonban számításaink szerint 200 ezer fő helyett 150 ezer fő egész éves közfoglalkoztatására lehet elegendő. A minimálbér-emelés és az adóváltozások fényében a szaktárcák vizsgálják, mennyi legyen jövőre a közmunkabér - a lehetséges létszámot ez is jelentősen befolyásolja majd. A költségvetésben szereplő jogosítványok alapján pedig további, például önkormányzatokkal összefüggő forrásokat is kaphat szükség esetén a közfoglalkoztatás. A kitekintőből az is kiolvasható, hogy a kormány tavalyi ígéretei ellenére egészségügy lesz a következő évek egyik legnagyobb vesztese.

2011. október 20. 10:09 | Portfolio

A kormány ismertette az új Munka Törvénykönyve fő részleteit

Ma végre megismerhető az új Munka Törvénykönyve kormány által elfogadott tervezete. A kormány késő estébe nyúló ülésén döntött az új jogszabályról - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő és Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár, aki ismertette a főbb részleteket is.

2011. október 20. 09:13 | Portfolio

Elfogadta a kormány az új Munka Törvénykönyvét

Tegnap délután elfogadta a kormány az új Munka Törvénykönyvét, és az új jogszabály bemutatását illetően a csütörtök délelőtt tart sajtótájékoztatót a kormány - mondta Czomba Sándor a Magyar Televízió tegnapi Este című műsorában. A mai sajtótájékoztatóról tudósítunk.

2011. október 18. 12:35 | Portfolio

A bérfolyamatok kezdenek inflációs nyomást gerjeszteni (elemzők)

A vártnál kissé jobban emelkedtek a bruttó bérek augusztusban, erősödhet a bérinflációs nyomás, a gazdaság és a kibocsátás várható lassulása mellett a feldolgozóiparban és az építőiparban megnőhetnek a kibocsátáshoz képest a munkaköltségek - értékelik elemzők a mai létszám és kereset statisztikákat.

2011. október 18. 09:00 | Portfolio

40 ezer fővel zsugorodott a közszféra létszáma

Augusztusban a nemzetgazdaság összességében 2 millió 719 ezer fő állt alkalmazásban a legalább öt főt foglalkoztatóknál, ami pontosan megegyezik a júliusi értékkel, és 17 ezer fővel kevesebb az egy évvel korábbinál - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal mai jelentéséből. A nemzetgazdasági szintű foglalkoztatotti létszámot a közszféra húzza le, itt az előző évhez képest 42 ezren voltak kevesebben augusztusban, részben a közfoglalkoztatás tavalyihoz képest kisebb volumene miatt. A versenyszféra augusztusban is 1 százalékkal, 21 ezer fővel magasabb létszámmal működött, mint egy éve. A bruttó átlagkeresetek 6,5 százalékkal voltak magasabbak a nemzetgazdaságban az egy évvel korábbihoz képest, amelyből 6,8 százalékos nettó keresetemelkedés és az augusztusban még 3,6 százalékos infláció mellett 3,1 százalékos reálbér-emelkedés adódott.

2011. október 17. 16:58 | Portfolio

Reagált az NGM: a kormány nem mondott le fő céljáról

"A Kormány nem mondott le fő céljáról, a foglalkoztatás lényeges növeléséről az elkövetkező években" - reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium a Portfolio.hu mai cikkére, amely rámutatott, a költségvetés fejezeti köteteiből már nem olvasható ki az egymillió új munkahely terve.

2011. október 17. 13:37 | Kádár Piroska

Lemondott a kormány az egymillió új munkahely tervéről

Nagyot változott a kormány gazdasági tárcájának foglalkoztatottsági előrejelzése egy év alatt. A múlt héten benyújtott 2012-es költségvetés kitekintő fejezetéből már nem olvasható ki az egymillió új munkahely terve, a munkanélküliségi ráta pedig két év múlva is 10 százalék fölött lehet.

2011. október 15. 13:35 | Portfolio

Kiszivárgott a "végleges" új Munka Törvénykönyve

Az új Munka Törvénykönyvének koncepciója július közepi nyilvánosságra hozatala óta többször zajlottak egyeztetések a szaktárca és az érdekképviseletek között, miután több kritika is érte a koncepciót. A most véglegesként kiszivárgott törvénytervezet számos pontban eltér a júliusi koncepciótól, és az eddig megegyezetteken túl új elemeket is tartalmaz.

2011. október 14. 13:10 | Portfolio

Az állam állná a minimálbér-emelés jó részét

Jelen állás szerint a minimálbér-emelés négy-öt százalékát "nyelnék le" a vállalkozások, a többit az állam kompenzálná - tudta meg az InfoRádió. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos szövetségének főtitkára szerint egyezség közeli állapot alakult ki.

2011. október 14. 09:12 | Portfolio

Fél évet csúszhat az új munka törvénykönyve

Tovább folytatódtak az egyeztetések az érdekképviseletek és a kabinet között az új munka törvénykönyvéről, és néhány további kérdésben megegyezés születhet - így az új szabályozás életbe lépésének fél évvel való elcsúsztatásáról is - értesült az Origo a szakszervezetektől.

2011. október 10. 12:18 | Portfolio

Elvették Matolcsytól az érdekegyeztetést

Elveszi Matolcsy Györgytől, és a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez, Navracsics Tiborhoz helyezi át az érdekképviseletekkel való tárgyalást a pénteken kihirdetett kormányrendelet.

2011. október 08. 15:00 | Portfolio

Állások tízezrei tűntek el, mégsem lettünk alkalmazkodóbbak

A válság hatásaként nem csak a foglalkoztatás szintjében és a munkanélküliség összetételében bekövetkező változást térképezi a statisztika, felmérhető az is például, mennyire változott meg a lakosság mobilitása és rugalmassága, egyszóval az alkalmazkodókészsége a válság keltette helyzethez. A KSH és a Foglalkoztatási Szolgálat közös jelentéséből az derül ki, hogy a magyar lakosság ezen habitusa jóformán semmit nem változott 2007—hez képest, amennyiben azt nézzük, mennyiben vállalnák a költözést, az új szakma, esetleg idegen nyelv tanulását a munkahely elvesztése esetén. A cégek azonban alkalmazkodtak, van elmozdulás az atipikus foglalkoztatás felé.

2011. október 07. 12:39 | Portfolio

Hárommillió munkahely települhet vissza Kínából

A növekvő munkaerőköltségek miatt Kínából az USA-ba visszatelepülő vállalatok akár hárommillió munkahelyet is teremthetnek 2020-ig - állítja a Boston Consulting Group. A töretlenül növekvő munkabérek következtében Kína mind inkább elveszíti az olcsó munkaerő jelentette előnyét, mellyel egykor a költségeiket csökkenteni kívánó vállalatok tömegeit tudta az országba vonzani - írja az MTI.

2011. október 05. 08:31 | Portfolio

Hatszor annyit keres egy luxemburgi tanár, mint egy magyar

Nem teszi vonzóvá a tanári pályát a pályakezdő pedagógusok fizetése - állapította meg jelentésében az Európai Bizottság. A dokumentum szerint a legtöbb országban a tanárok nem tudják megduplázni a fizetésüket a teljes karrierjük során. A legjobb a helyzet Luxemburgban és Dániában, Magyarország a sereghajtók között van a pedagógus-fizetéseket nézve, de van, ahol rosszabb a helyzet - számol be a Bruxinfo.

2011. október 03. 15:20 | Portfolio

Hamarosan felállhat az érdekegyeztető tanács utódja

Várhatóan október 11-én tartja alakuló ülését a jövőben országos érdekegyeztető fórumként működő Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT), az alakuló ülésen az MTI információi szerint részt vesz majd Orbán Viktor miniszterelnök is.

2011. október 01. 11:53 | Portfolio

Egymillió munkahely - ennyivel több, vagy ennyivel kevesebb lesz?

Minél korábban megkezdett , már az iskolai képzés előtti programokkal lehet versenyképes munkaerőt képezni - mondta Fazekas Károly a pécsi közgazdász vándorgyűlés zárónapján. Az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének igazgatója kifejtette: fennáll a veszély, hogy a 21. században elvárt kompetenciák hiánya miatt újabb rétegek szorulhatnak ki a munkapiacról, ami mögött többek között a területi különbségek állnak.

2011. szeptember 28. 09:10 | Portfolio

Tavasz óta stagnál a munkanélküliség

3 millió 836 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma június-augusztusban, 32 ezer fővel (0,8%-kal) több, mint az előző év azonos időszakában - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal ma közzétett adataiból. Az előző három havi átlaghoz képest viszont a létszám mindössze 4,3 ezer fővel bővült, ami jelentős lassulás, mivel mindössze ötöde annak, amennyivel az év első felében bővült a létszám. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 463 ezer fő volt, amely 10,8%-os munkanélküliségi rátát eredményezett.

2011. szeptember 28. 08:40 | Portfolio

Rogán: tartalékállományba kerülnének a közszférából elbocsátottak

200 ezer főt vezetnének vissza a munka világába a segélyen élőkből a Start munkaprogramok segítségével - mondta Szijjártó Péter, miután a költségvetés jövő évi tervezetét megismerte a Fidesz-frakció. Azaz 200 ezer fő lenne a közmunka programok célszáma. Rogán Antal a Magyar Televízió Este című műsorában arról beszélt, a közszférában lehetnek elbocsátások, de az elbocsátottak valamilyen tartalékállományba kerülnének, és a cégek jelentős járulékkedvezményeket kapnának, ha alkalmazzák őket.

Apelso

Lufi vagy nem lufi?

Ha arra a kérdésre kellene - a szokásos közgazdászi egyrészt-másrészt mellébeszélés nélkül - válaszolnom, hogy akkor most lufi-e az AI vagy sem, a válaszom egyértelmű lenne: igen az. Egy