németország

Az Európai Néppárt elnöke kihagyná Magyarországot az olajembargóból

Az Európai Néppárt elnöke kihagyná Magyarországot az olajembargóból

Az Európai Unió tagországainak a közösségi szint helyett a kormányközi együttműködés keretében kell bevezetniük embargót az orosz kőolajra, ha Magyarország nem hajlandó csatlakozni - mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője egy hétfői interjúban.

Így segítené Németország Putyin hazai kritikusait

Így segítené Németország Putyin hazai kritikusait

Németország gyorsabbá és könnyebbé teszi az országba történő beutazást és az ottani tartózkodást az orosz kormány kritikusainak az újonnan elfogadott kritériumok alapján – írja a német belügyminisztériumra hivatkozva a Reuters.

Kiderült: nagy dolgokról egyeztetett szombaton Putyin, Macron és Scholz

Kiderült: nagy dolgokról egyeztetett szombaton Putyin, Macron és Scholz

A francia elnök és a német kancellár kérésére szombaton mintegy másfél órás telefonbeszélgetést folytattak Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, amelyen több kulcsfontosságú témát is tárgyaltak – derült ki több nagy hírügynökség, illetve a német, a francia és az orosz kormány különböző beszámolóinak összedolgozásából.

Ukrajna az Északi Áramlat-1 gázvezeték leállítását kéri

Ukrajna az Északi Áramlat-1 gázvezeték leállítását kéri

Szerhij Makohon, az ukrán gázszállító rendszert (HTSZ) fenntartó vállalat vezérigazgatója felszólította pénteken az Európai Uniót, hogy állítsa le az Északi Áramlat-1 orosz gázvezetéket, de legalábbi jelentősen csökkentse a rajta áramló gáztranzitot.

Mérséklődhet a német infláció

Csökkenhet az infláció Németországban az év második felében a müncheni ifo gazdaságkutató intézet pénteken ismertetett felmérése szerint.

Ezek az országok értik a háború tétjét Amerika szerint

Ezek az országok értik a háború tétjét Amerika szerint

Egy hétfőn megrendezett virtuális találkozó alkalmával mintegy 20 ország ígéretet tett arra, hogy újabb fegyverszállítmányokat juttat el Ukrajnába - jelentette be sajtótájékoztatóján Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter.

Máris máshogy beszél a német alkancellár a magyarok kihagyásáról az orosz olajembargóból

Máris máshogy beszél a német alkancellár a magyarok kihagyásáról az orosz olajembargóból

Nagyon valószínű, hogy árnyalni szerette volna hétfő reggeli, keménynek ható rádióinterjús kijelentését a német alkancellár, mert hétfő délelőtt már arról beszélt a davosi világgazdasági fórumon, hogy elvárja: minden tagállam, beleértve Magyarország is együtt dolgozzon az EU-val az orosz olajembargó megoldásán. Ez tehát arra utal, hogy mégsem szeretné, ha mi kimaradnánk a szankciós körből és így továbbra is hozzájuthatnánk az olcsó urali kőolajhoz.

Kiprovokálták a lengyelek az orosz gázszállítás leállítását és most felmondták a szerződést is

Kiprovokálták a lengyelek az orosz gázszállítás leállítását és most felmondták a szerződést is

Varsó felmondta az Oroszországot Európával összekötő Jamal gázvezetéken történő gáztranzitról szóló lengyel-orosz kormányközi szerződést - közölte hétfőn a Twitter közösségi honlapján Anna Moskwa lengyel klímaügyi és környezetvédelmi miniszter. Ez látszólag nehéz helyzetbe hozza a lengyeleket, de fontos tudni, hogy ez kvázi egy kiprovokált helyzet, amelyet több más irányú gázimport felpörgetésével különösebb nehézségek nélkül át tudnak hidalni a lengyelek.

Kimondta a német alkancellár: támogatná Magyarország kihagyását az orosz olajembargóból

Kimondta a német alkancellár: támogatná Magyarország kihagyását az orosz olajembargóból

Csalódott vagyok, hogy ennyi ideig nem sikerült elfogadtatni az orosz olajembargóról szóló szankciós csomagot és Németország hajlandó lenne támogatni, hogy a többi 26 tagország Magyarország nélkül vezesse be az embargót – jelentette ki egy hétfő reggeli rádióinterjúban Robert Habeck. Frissítés! Egy hétfő délelőtti rendezvényen már jócskán árnyalta saját kijelentését a német miniszter, gyakorlatilag inkább az ellenkezőjét mondta, miszerint Magyarországnak is az EU-val együtt az orosz olajembargó megoldásán kell dolgoznia.

Jól teljesít a német gazdaság

Jól teljesít a német gazdaság

Májusban tovább emelkedett a müncheni Ifo-index, azaz a német gazdasági szereplők javulást érzékelnek a gazdaságban.

Súlyos tornádópusztítás Németországban

Súlyos tornádópusztítás Németországban

Egy tornádó 43 embert sebesített meg, miközben "pusztító utat vágott" magának több nyugat-németországi településen - közölte a rendőrség.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.