népességfogyás

2019. február 26. 10:26 | Portfolio

Ebben az évezredben még nem fogyott annyira gyorsan a magyar, mint tavaly

Tavaly a születési és halálozási folyamatok eredményeképpen 41 300 fővel lettünk kevesebben Magyarországon. A szám kicsivel magasabb, mint az utóbbi években jellemző 35-40 ezer fő, ezzel viszont a harmadik legnagyobb mértékű fogyás a II. világháború óta. A születésszám csökkent, 90 ezer alatti élveszületési számot eddig szintén csak kétszer láthatunk a magyar történelemben. Pikánsan alakult a termékenységi ráta.

2019. február 20. 19:11 | Portfolio

Demográfiai katasztrófa vár Oroszországra - Putyin csomagján múlik minden

Oroszország népességének alakulásán egyelőre nem látszik, hogy komoly demográfiai válságban lenne az ország, azonban figyelmeztető jel, hogy tavaly egy évtizede először csökkent a népesség. A termékenységi ráta érdemben alacsonyabb, mint a népesség fenntartásához szükséges 2,1-es szint, miközben a társadalom öregszik, így nem meglepő, hogy Vlagyimir Putyin népesedési csomagot jelentett be.

2018. november 23. 09:51 | Portfolio

Megint kevesebb gyerek született

Szeptemberben is folytatódtak a romló népesedési folyamatok: 3 százalékkal kevesebb gyerek született, mint tavaly szeptemberben, és 20-szal többen haltak meg, mint egy évvel ezelőtt. A természetes fogyás mindezek eredőjeként 17 százalékkal emelkedett.

2018. november 12. 12:29 | Portfolio

Kettészakad Európa: a kontinens fele elfogy, Magyarország is nagy bajban van

Jelentős népességfogyásra kell felkészülni Magyarországon az elkövetkező évtizedekben, amin az sem fog érdemben változtatni, ha az Egyesült Királyság megállapodás nélkül lép ki az EU-ból, az életbe lépő szigorúbb külföldi munkavállalási szabályozás miatt pedig kevesebben vándorolnak majd a szigetországba - olvasható az ING legfrissebb elemzésében. Bár nem néz ki túl jól a magyar népesedési folyamat, nálunk sokkal rosszabb helyzetben lévő országokkal is találkozhatunk a térségünkben, miközben Nyugat-Európában több országban is jelentős népességnövekedés várható.

2018. november 09. 14:43 | MTI

Vízválasztóhoz érkezett a világ a drasztikusan csökkenő termékenységi arányszám miatt

Világszerte drasztikusan csökkent a termékenységi ráta az 1950 és 2017 közötti időszakban - derült ki a The Lancet című orvosi folyóiratban publikált új tanulmányból. Ez azt is tartalmazza, hogy a világ országainak csaknem felében immár nem születik elegendő gyermek a népesség méretének fenntartásához, így vízválasztóhoz érkezett a világ.

Még 50 év és 2 millióval kevesebben leszünk

2018. november 05. 14:59 | Portfolio

Még 50 év és 2 millióval kevesebben leszünk

Csökken a születések száma, növekszik a termékenységi arányszám, növekszik a gyermektelenek aránya, megrekedt a várható élettartam javulása és mintha trendforduló következett volna be a kivándorlás ütemében - ezeket a főbb megállapításokat ismertette Spéder Zsolt, a KSH Népességtudományi Intézetének igazgatója a negyedik alkalommal megjelenő Demográfiai Portré hétfői bemutatóján.

2018. október 01. 22:11 | MTI

Zuhanórepülésben Németország keleti része

Több mint tíz százalékkal csökkent a lakosság Németország keleti tartományaiban, a volt NDK területén az ország 1990-es újraegyesítése óta a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kimutatása szerint, amely az október 3-i nemzeti ünnepre, a német egység napjára időzítve jelent meg.

2018. július 11. 20:44 | Portfolio

Drámai ütemben fogy Japán lakossága, még sosem haltak meg ennyien

Tavaly már a második egymást követő évben született egymilliónál kevesebb gyermek Japánban, miközben rekordot döntött az elhalálozások száma, így a szigetország lakossága - az ott élő külföldieket nem számítva - rekord mértékben, 374 ezer fővel csökkent

2018. június 26. 09:50 | Portfolio

Látványos térkép a kihaló Európáról - Bevándorlók nélkül elkerülhetetlen a fogyás

Európában egyetlen olyan ország sincs, ahol a népesség hosszú távú fenntartásához szükséges számú gyerek születne, közben azonban kivétel nélkül az összes afrikai, és jó néhány ázsiai országban nagyon magas az egy nőre jutó gyerekszám, ami garantálja, hogy ezeknek az országoknak a népessége a következő években / évtizedekben rohamosan növekedjen. Látványos térkép a világ népesedési helyzetéről.

2018. április 26. 10:26 | Portfolio

A magyar katasztrófa elkerülhetetlen, fogyni fogunk akkor is, ha teljesül Orbán álma

Orbán Viktor az elmúlt időszakban többször is nyilvánvalóvá tette, hogy az új kormányciklus legfontosabb feladata Magyarország súlyos demográfiai problémájának megoldása lesz, amihez a termékenységi rátát 2030-ra a jelenlegi 1,5-ről 2,1-re kell növelni. Ha össze is jönne a bravúr, akkor is még évtizedekig gyorsan fogyna a magyar népesség: a 2080-as években 8 millió 2-300 ezer környékén stabilizálódna a populáció. Bár ez is ijesztő ütemű fogyást jelentene, még mindig kedvezőbb forgatókönyv lenne, mintha az ENSZ jóslata válna be, ami az évszázad végére 6,5 milliónál is alacsonyabb népességet valószínűsít. Látványos ábrákon három különböző forgatókönyv.

Katasztrófa a szomszédban - Egész országok halnak ki, és nincs visszaút

2018. április 22. 05:43 | Portfolio

Katasztrófa a szomszédban - Egész országok halnak ki, és nincs visszaút

Egyre többször kerülnek a figyelem középpontjába a régiós országok a rendkívül kedvezőtlen demográfiai folyamataik miatt. A héten Horvátországból érkeztek aggasztó hírek, legutóbb pedig Észtország és Lettország szomorú történetét mutatta be részletesen a Bloomberg hírügynökség. Közben Magyarországon is központi témává akarja tenni a kormány a demográfiai fordulat szükségességét.

2018. április 19. 16:06 | Portfolio

Itt a magyar népesedési katasztrófa - Brutális, ami velünk történik

A Visegrádi négyeken belül 2012 és 2016 között messze Magyarország rendelkezett a legmagasabb a halálozási aránnyal, és mivel az élveszületések is elmaradtak a többi országétól, nálunk volt a leggyorsabb a természetes fogyás üteme. A várható élettartam és a népesség koreloszlása alapján megállapítható, hogy nem azért kiguróan magas a magyar halálozási arány, mert a lakosságban sokkal több az idős ember, az okok inkább az életmódban és az egészségügyi rendszerben keresendők.

Népesedési katasztrófa a szomszédban - Haldoklik az ország

2018. április 16. 14:57 | MTI, Portfolio

Népesedési katasztrófa a szomszédban - Haldoklik az ország

A horvát kormány az ötödik demográfiai stratégia kidolgozására készül 1996-óta, miközben az eddigieket sem valósították meg a súlyos demográfiai gondokkal küszködő országban - írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfői elemzésében. Pedig indokolt lenne a sietség, az ország népessége ugyanis rohamosan csökken, néhány éven belül 4 millió alá eshet.

Így hal ki Kelet-Közép-Európa - Egyetlen térképen a fájdalmas igazság

2018. január 18. 15:47 | Portfolio

Így hal ki Kelet-Közép-Európa - Egyetlen térképen a fájdalmas igazság

Ha a jelenlegi népesedési folyamatokban nem következik be radikális változás, akkor a közép-kelet-európai országok nagy részének jelentős népességcsökkenéssel kell számolnia a 21. század közepéig - ezt a folyamatot ábrázolja a factsmaps.com által készített térkép. A legrosszabb helyzetben Moldova és a Balti országok vannak.

2017. augusztus 25. 09:30 | Portfolio

Csak fél év, és egy Komlóval kevesebben lettek a magyarok

2017 júniusában 7328 gyermek született, 2,6%-kal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A 9225 halálozás 5,4%-os csökkenést jelent, a természetes fogyás 1897 fő volt, 326-tal kevesebb az egy évvel korábbinál. 2017 I. félévében 43 870 gyermek született, 0,2%-kal több, mint az előző év azonos időszakában. A 69 062 halálozás - az év eleji jelentős halálozási növekmény miatt - 8,5%-kal haladta meg a 2016. január-júniusi időszak haláleseteinek számát. A természetes fogyás 25 192 fő volt, 5289-cel több az egy évvel korábbinál.

2017. június 23. 09:30 | Portfolio

Olyan ütemben hal ki Európa keleti része, hogy arra nehéz szavakat találni

Egy évszázad alatt a közép-és kelet-európai térség tíz országának népességének több mint negyede eltűnhet, de akad olyan ország is, ahol a 21. század végére becsült népesség a 2000-es populáció kevesebb mint 50%-a lesz. Magyarországon ez az arány 62,5%, ami bár ijesztő, ezzel még bőven a középmezőnyben vagyunk.

Részletes keresés