Jönnek a munkahelyi bölcsődék
Több száz önkormányzatnak kell majd bölcsődét létrehoznia a következő három évben - írja az Emberi Erőforrások Minisztériuma által jegyzett törvénytervezetre hivatkozva szerdai számában a Magyar Nemzet.
Több száz önkormányzatnak kell majd bölcsődét létrehoznia a következő három évben - írja az Emberi Erőforrások Minisztériuma által jegyzett törvénytervezetre hivatkozva szerdai számában a Magyar Nemzet.
A héten tette közzé érdekes, sok részletre kiterjedő adatbázisát az OECD a tagállamokról. A How is Life? (Milyen az élet?) című összeállítás a magyar gazdaság és társadalom vonatkozásában is rengeteg érdekes adatot tartalmaz, ezekből szemezgettünk. Kiderül például, hogy az elkölthető jövedelmünk még mindig alacsony és pihenésre sem jut időnk, ugyanakkor a közhiedelemmel ellentétben a magyar háztartások egyáltalán nincsenek eladósodva nemzetközi összehasonlításban. Rossz hír, hogy a magyar diákok teljesítménye is romlik, különösen a számítógépes problémamegoldás terén állunk rosszul.
Orvosi, műszaki vagy jogi képzési területen már hármas tanulmányi átlag is elég, míg a bölcsész- és a pedagógushallgatóknak ennél valamivel jobban kell teljesíteniük, ha meg akarják tartani az állami ösztöndíjas helyüket - írja a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) előterjesztésére hivatkozva. Nem csak az állami hely "megtartásával" kapcsolatos szabályok változnak, de a hallgató szerződés feltételeit is pontosítják. A felsőoktatási intézményekben létrejövő konzisztóriumoknál pedig összeférhetetlenségi szabályokat állapítanak meg.
Átalakítják a felsőoktatási bértáblát, első lépésként emelkedhetnek az adjunktusi és a tanársegédi bérek, valamint növekedhet az intézmények vállalkozási szabadsága a tervek szerint ősszel az Országgyűlés elé kerülő felsőoktatásitörvény-módosító csomag részeként - mondta a felsőoktatási államtitkár az MTI-nek adott interjújában.
Jelentősen csökkent nyár végére a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) adósságállománya, egy hónap leforgása alatt 4,6 milliárd forint hátralékot sikerült rendezni - írja a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap szerdai számában.
A gödöllői Szent István Egyetemhez kerülhet a Budapesti Corvinus Egyetem három budai kara - jelentette be a felsőoktatási államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatón.
Még soha annyian nem jelentkeztek alternatív iskolákba, mint idén: az eddigieknél kétszer, háromszor több gyereket taníttatnának ilyen intézményekben - írja a Világgazdaság.
A tavalyi alapkőletétel után 2015. április 13-ánünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit a 170 millió forint összegű beruházásból felépült Tréning Központ, a Robert Bosch Elektronika Kft. hatvani telephelyén.
Több ponton változások lesznek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működésében: a funkcionális feladatok a megyeközpontokhoz kerülnének, a járásoknál maradna a szakmai irányítás és a dologi költségekre kincstári kártyát vezetnének be - jelentette be a Klik elnöke az Országgyűlés kulturális bizottsága előtt kedden.
Mindenképpen foglalkozni kell azzal, hogy a pedagógusok hogyan érzik magukat az iskolákban, a helyzet javítása érdekében nagyon komoly egyeztetés folyik jelenleg a Pedagógusok Szakszervezetével - mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár.
Arra tett ma javaslatot az Európai Bizottság, hogy 1 milliárd eurót bocsássanak még idén rendelkezésre az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésből, ami az eddigi 1-1,5%-os ráta mintegy harmincszorosát jelenti. A felgyorsított és jelentősen megnövelt támogatás-folyósítás a keleti és déli magyarországi régióknak jó hír, amelyek a magas fiatalkori munkanélküliségi ráta miatt jogosultak a támogatásra. A programból többek között pályakezdő fiatalok gyakornoki programjának finanszírozására lehet forrást szerezni.
Megjelent a társadalmi egyeztetések között a felsőoktatás területi, társadalmi, gazdasági szerepének fejlesztését támogató felhívás tervezete, amelyre a szakmai hozzászólásokat jövő hétfőn, december 15-én délutáni 1 óráig lehet elküldeni a palyazat.gov.hu társadalmi egyeztetésekre szolgáló oldalán. A pályázat várható keretösszege 2,2 milliárd forint lesz, csak a konvergencia régióban székhellyel, illetve telephellyel rendelkező intézmények pályázhatnak kizárólag konzorciumban (a főpályázó kizárólag költségvetési szerv lehet) és legfeljebb 5 tagú lehet a konzorcium. A várhatóan támogatásban részesülő pályázatok darabszáma 4-8 lesz.
Minden felvételizőnek kötelező lesz 2020-tól az emelt szintű érettségi és a középfokú nyelvvizsga, és teljesen elektronikussá válik a felsőoktatási felvételi eljárás - többi között ezt tartalmazza a vonatkozó kormányrendelet módosítása, amelyet a szaktárca honlapján tettek közzé.
Elkészült a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átalakításának terve, amely törvényjavaslat formájában még az év vége előtt a kormány elé kerül, de jó esetben akár a parlament is elfogadhatja idén a változtatásokat - mondta a köznevelésért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
Homogén szakképzési intézményrendszert szeretne kiépíteni a Nemzetgazdasági Minisztérium, a tervek szerint a szakközép- és szakiskolák a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ rendszeréből a minisztérium fenntartásába kerülnének át - mondta Czomba Sándor szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár egy szakmai fórumon csütörtökön. Azokról a tervekről is beszámolt, melyek szerint a gimnáziumokat leválasztanák a szakközép- és szakiskolákról, és a szakképzésben résztvevők arányának növelésével párhuzamosan a távlati célok között említette meg a gimnáziumi létszám korlátozását is.
Hat újabb kérdést kapott a szerdán meghallgatott Navracsics Tibor magyar EU-biztosjelölt az Európai Parlament (EP) oktatási és kulturális bizottságától, azon belül kettőt-kettőt-kettőt a jobbközép néppárti, a liberális, valamint az euroszkeptikus frakció tagjaitól - közölték pénteken EP-források. Közben a Financial Times cikke az esélyeket találgatja.
Csaknem hétmilliárd forintos támogatásban részesül tizenkét felsőoktatási intézmény a Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alapnak köszönhetően - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a kormány valóban elégedetlen az iskolák tavaly elindított központosított irányítási rendszerével és annak valamilyen szintű decentralizálására készül - ezt erősítette meg a köznevelésért felelős államtitkár az RTL Klub tegnapi híradójában is.
Semmi okunk azt feltételezni, hogy bármi jó kisülhet abból, ha Matolcsy György és a jegybankunk 200 milliárdos fegyverrel száll szembe a közgazdaságtan főáramával. El sem tudjuk képzelni, hogy miként néz majd ki egy olyan tankönyv, ami "gyökeresen különbözik a neoliberális tanoktól". Bár a jegybankelnökünk szerint hazánkban 2010-től már ez a szemlélet uralkodik, mi nem értjük hogyan lehet egy ilyen gazdaságpolitikai gyakorlatra (bármilyen is legyen az) csak úgy azt mondani, hogy az egy közgazdasági iskola. Az pedig egyáltalán nem igaz, hogy a közgazdaságtudomány mai főárama meghaladott volna! Ráadásul mióta a jegybank dolga, hogy megreformálja a közgazdasági és pénzügyi oktatást? Ha már mindenképpen ragaszkodik hozzá a jegybank vezetése, hogy az állampolgárok pénzét (merthogy az MNB eredménye is az) ilyenre költse, akkor inkább segítse az egyébként nem is annyira rosszul működő közgazdasági karokat Budapesten. A tengernyi pénzével annyi jót tehetne!
Több dologért is kérhetnek plusz pénzt.
Az iváncsai dolgozók úgy tudják, hétfőn folytatódnak az elbocsátások.
Ő lesz Oroszország új védelmi minisztere.
76 résztvevő ellen indult eljárás.
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.
Valami felfelé húzza az árakat.
Az Európai Unióban a kínai érdekeket leginkább támogató országokba látogat csak el az ázsiai világhatalom vezetője.