olaj

Létezik egy drasztikus megoldás, amivel szó szerint le lehetne kapcsolni Észak-Koreát

Bár Kim Dzsongun észak-koreai rezsime sok tapasztalatot szerzett arról, hogyan kell nemzetközi kereskedelmi szankciók közepette működtetni egy országot, de katonai és szállítási műveleteihez nem nélkülözheti a nyersolaj importszállítmányokat. Ezért egyre több helyről hangzik el, hogy Kínának be kellene szüntetnie az Észak-Koreába irányuló nyersolaj-exportját, miután Phenjan a hétvégén sikeresen tesztelt egy hidrogénbombát. Kína azonban egyelőre kivár, mivel attól tart, a kapcsolatok teljes felszámolásával egyúttal arról is lemond, hogy befolyásolhassa az észak-koreai fejleményeket.

Rávetették magukat az olajra a befektetők

Az OPEC augusztusi olajtermelése csökkent a júliusban beállított idei csúcsról, aminek következtében az olaj ára is szárnyalásba kezdett.

Már Európa is érzi a Harvey-hatást - A magyar autósoknak is fájni fog?

Zömmel európai, részben ázsiai szállítmányokkal kompenzálná a Harvey hurrikán okozta finomítói termeléskiesést az Egyesült Államok, illetve az USA finomítói kapacitásaitól nagyban függő Dél-Amerika. A megrendelések megugrásával máris emelkedtek az európai finomítói üzemanyag marginok.

Lerázta magáról Amerika az újabb észak-koreai rakétakilövést

A hétfői piaczárás után indított észak-korai rakétakilövés nem hagyott tartós nyomot az amerikai részvényindexeken, kedden mindhárom emelkedéssel tudott zárni. Az enyhülő kockázatkerülés miatt az arany és az euró lefordult csúcsairól, de a texasi hurrikán gazdasági teljesítményt rontó hatása miatt az olaj kissé ma is tovább esett.

Csúcsra nyomta a benzinárakat az óriásvihar

Az olaj és a finomított termékek piacain még hétfőn is érzékelhetők voltak a Harvey hurrikán mexikói-öböl menti pusztításának hatásai, miután a vihar miatt számos finomító és olajfúró kút esett ki a termelésből.

38 év után új vezetőt választ az afrikai olajnagyhatalom

Parlamenti választásokat tartottak szerdán Angolában, amelynek eredményeképp várhatóan új vezetőt választanak Afrika második legnagyobb olajtermelő államában, 38 év után először. A legnagyobb esélye a jelenlegi kormányzó párt védelmi miniszterének, Joao Lourencónak van a győzelemre, az azonban kérdéses, mennyiben fogja tudni teljesíteni a gazdasági fellendülésre vonatkozó ígéreteit, tekintettel az országot sújtó kiterjedt korrupcióra és nepotizmusra.

Két hónap és újra elszállhat az olajár

Két hónap és újra elszállhat az olajár

Két meglepetés érkezhet októberben, ami végre elmozdítja az olajat az 50 dollár / hordós érték körülről - állítja az RBC Capital Markets nyersanyagpiaci vezető elemzője.

Nagyot esett az olajár

A pénteki emelkedésnek ma már szinte nyoma sincs az olaj piacán, a WTI árfolyama több mint 2 százalékot esett ma.

Kiszáll az olajüzletből a világ legnagyobb hajózási vállalata

Az A.P. Moller-Maersk 7,45 milliárd dolláért értékesíti olajipari divízióját a Total részére, hogy a jövőben egyéb aktivitásaira, így hajózási szállítmányozási főtevékenységére fókuszálhasson - jelentette be hétfőn a dán hajózási vállalat.

Forradalmi változást ígér az olajiparban egy új orosz technológia

Állításuk szerint a nem konvencionális olajkitermelést forradalmasító technológiát fejlesztettek ki orosz tudósok és olajipari vállalatok. Az új termokémiai repesztéses eljárás - amely a fejlesztők szerint jó alternatívát kínálhat a hidraulikus repesztéses eljárással szemben - alkalmazásától nem kevesebbet várnak, mint hogy ezáltal a korábbiakhoz képest a kitermelt olaj mennyisége 1,7-6-szorosára emelkedhet.

Olyat léphet a világ legnagyobb állami alapja, mint még soha

Közel ezer milliárd dollárnyi vagyont kezel a világ legnagyobb vagyonalapja, de egyre több kritika éri a kockázatkerülő befektetései miatt, ez pedig a hozamokon is meglátszik. Már javában folynak az ötletelések és egyre valószínűbb, hogy jövőre olyat lép az alap, amilyet fennállása óta még soha - számol be a hírről a Reuters.

Több ország véget vetne a hagyományos autózásnak

Több ország véget vetne a hagyományos autózásnak

A világ egyre több országa dönt úgy, hogy a jövőben szigorú szabályozásokat léptet majd életbe a megnövekedett járműforgalom csökkentése és a levegő minőségének javítása érdekében. A 21. század második felére lehetnek olyan országok, ahol csak elektromos autókkal találkozunk.

Gyorsulva nő a világ olajfogyasztása

A világ olajkereslete a korábban vártnál gyorsabb ütemben növekszik majd az idén, így az OPEC és az Egyesült Államok termelésének a növekedését ellentételezve nagyban hozzájárul majd a világpiacot terhelő készletek leépítéséhez, az egyensúly helyreállításához - állapítja meg a Nemzetközi Energiaügynökség, az IEA pénteken kiadott havi jelentésében.

Fordulat az olajárakban, de a piac már a nyár vége miatt aggódik

Fordulat látszik az olaj piacán szerdán, az árfolyamok ismét elkezdték megközelíteni az 50 dolláros szintet, miután több, az emelkedést támogató hír is napvilágot látott. A befektetők azonban közben továbbra is attól tartanak, hogy az OPEC képtelen lesz tartani magát a termeléscsökkentési vállalásokhoz. Az is nyomást helyez az árakra, hogy már csak hetek maradtak hátra a hagyományosan magasabb üzemanyag-keresletet hozó amerikai nyári szezonból.

Vége lehet a magyar autósok jó világának - Egy tollvonással égbe küldhetik az árakat

Pár hónapon belül 60 százalékkal 80 dollárig ugorhat az olaj ára, amennyiben bekövetkezik a venezuelai állami olajvállalat valószínűnek tűnő fizetésképtelenné válása - állítja az RBC Capital Markets elemzője, Helima Croft, aki szerint a következőkben Venezuela lesz a legfontosabb geopolitikai sztori az olajpiacon. Miután az ország elnökére, Nicolas Maduróra kivetett szankciók várhatóan nem hoznak majd különösebb eredményt, az Egyesült Államok kormánya a dél-amerikai ország olajszektorára vonatkozó célzott szankciók bevezetésére készülhet, ami azonban - amellett, hogy megadhatja az utolsó lökést is a csőd felé tántorgó országnak - az egész globális energiaszektorra érzékenyen hathat. Az RBC prognózisát és aggályait mindenesetre egyelőre nem osztják sokan a piacon.

Te is megszedheted magad a venezuelai válságon

A következő hónapokban tovább eshet az olaj ára a Barclays elemzői szerint, mindez pedig kiváló beszállási pont lehet a nyersanyag-trédereknek, mivel több szakember is arra számít, hogy Venezuela botrányai miatt az év vége felé akár 70-80 dollárra is visszaemelkedhet a fekete arany árfolyama - írja a CNBC.

Hatalmasat bukott az Istennek becézett sztárbefektető

A piacon sokszor Istennek becézett olajtréder, Andy Hall, kénytelen bezárni eddigi fejőstehenét, az Astenbeck hedge fundot, miután jelentős veszteségeket szenvedett el az olajpiacon az év első felében - számol be a hírről az ügyhöz közeli forrásokra hivatkozva a Bloomberg.

Ukrajnában fúrhat olaj után az INA

A horvát INA olajvállalat leányvállalata, a CROSCO 47 millió euró értékű kutatási és termelés-megosztási szerződést nyert el Ukrajnában.

A fél világ a zsebében volt, most a túlélése is kétséges - Az árupiacon forgandó a szerencse

A fél világ a zsebében volt, most a túlélése is kétséges - Az árupiacon forgandó a szerencse

Pár évvel ezelőtt még a világ egyik legnagyobb árupiaci kereskedő vállalata volt a Noble Group, mára azonban már az alaptevékenységéhez elengedhetetlennek vélt üzletágaktól és munkatársaktól is sorra szabadul meg. Az első bajok csak alig több mint két éve jelentkeztek, amikor a piac elkezdett arról pletykálni, hogy a társaság a valósnál nagyobb értékűnek tüntette fel bizonyos szerződéseit. A napokban aztán a Noble 1,7-1,8 milliárd dolláros negyedéves veszteséget jelentett be, amire az árfolyam pillanatokon belül lefeleződött. És noha a legutóbbi, kulcsfontosságú kuponkifizetését rendben abszolválta, valószínűleg véget ért a társaság nagy korszaka; sőt, a piac szerint immár jövőbeli működése is bizonytalanná vált.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.