olaj

10 országból kivonulhat a Shell

Új stratégiát tett közzé a Shell, aminek értelmében több országból is kivonulnak ráadásul nagyszabású létszámleépítést is végrehajtanak. A híreknek a befektetők alapvetően örültek, a Shell árfolyama közel 3 százalékot emelkedett.

Emelkedik az olajár

Emelkedik az olajár, az amerikai WTI júliusi határidős árfolyama 1 százalékos pluszban, 49 dollár felet jár. Az emelkedést a kitermelés vártnál gyorsabb csökkenésével kapcsolatos hírek hajtják.

Ez mentette meg az olajat az összeomlástól

Egyelőre tartja magát az olaj, tegnap minimális, 0,3 százalékos emelkedést produkált az amerikai WTI, mely ma további 0,2 százalékot erősödött. Tegnap az eredmény nélkül záruló OPEC ülés után hirtelen megingott az olaj, majd az amerikai tartalék adatokra szépen visszahúzták.

Vették a magyar részvényeket

Csütörtökön jellemzően csendes volt a kereskedés az európai tőzsdéken, amiben az is szerepet játszott, hogy a piaci várakozásokkal összhangban az Európai Központi Bank döntéshozói sem a kamatszinteken, sem az eszközvásárlási program márciusban megnövelt, havi 80 milliárd eurós keretén nem változtattak. Így az irányadó nyugat-európai részvényindexek a szerdai záróértékük közvetlen közelében tartózkodtak. A magyar tőzsde ennek ellenére erősödött.

Nincs egyezség az olajnagyhatalmak között

Nem változtatnak az olajnagyhatalmak a kitermelési politikájukon, továbbra sem fagyasztják be a termelés - szivárgott ki az OPEC-országok mai bécsi találkozójáról a Reuters értesülései szerint.

Új adóemelést rejtettek az adócsomagba

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága csütörtökön ülésezett és megtárgyalta a jövő évi adócsomagot is és több módosítást csatolt ahhoz. Elfogadták azt is, hogy az új jövedéki adóemelés az 50 dolláros szint alatt lép életbe (a másik verzió 40 dolláros szintet tartalmazott). Az önkormányzatok magasabb idegenforgalmi adót vethetnek ki jövőre a benyújtott módosító javaslatok értelmében.

Ma ülnek össze az olajhatalmak

Ma ülnek össze az OPEC-országok szokásos ülésük keretében Bécsben, ezt megelőzően egy zártkörű megbeszélésen a felek ismét megvitathatják az olajkitermelés befagyasztásával kapcsolatos elképzeléseiket. A szaúdiak támogatnák, hogy a kartell teljes kitermelését befixálják.

Nagyot esett a magyar tőzsde a nap végén

Kedden jó hangulatban telt a kereskedés az ázsiai tőzsdéken, a japán tőzsde tovább emelkedett, köszönhetően egy vártnál kedvezőbb ipari termelési adatnak. A kínai részvényeket is vették, és az olaj is felfelé kapaszkodott. Európában is pluszokkal kezdődött a nap, de nem tartott sokáig a lendület, az irányadó tőzsdék az előző napi záróértékük alatt tartózkodtak a magyar tőzsde zárásakor. A helyzeten az sem javított, hogy 7 éve nem nőt olyan mértékben az amerikai lakossági fogyasztás, mint áprilisban. A most megjelent adat alapján pedig a belső fogyasztás a várt 0,7 százalékos növekedés helyett 1 százalékkal bővült. A hazai részvénypiac egész nap gyengén teljesített, a zárószakaszban pedig kemény eladásokat láthattunk, amiben a hó végi záróár beállítások is szerepet játszhattak.

Indul a nyári vezetési szezon

Felfelé vette az irányt a ma reggeli kereskedésben az olaj árfolyama, az amerikai WTI 0,5 százalék körüli emelkedéssel 49,5 dollárig erősödött. Az USA-ban most indul a nyári vezetési szezon, ami hagyományosan magasabb üzemanyag fogyasztást szokott eredményezni.

Egyre több olajat exportál Oroszország

Oroszország kőolajexportja 4,4 százalékkal 62 millió tonnára emelkedett az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte hétfőn az orosz statisztikai hivatal a szövetségi vámszolgálat adataira hivatkozva.

Európában ugrásra készen várnak a befektetők

Többségében emelkedtek a ma reggeli kereskedésben az ázsiai részvényindexek, a japán tőzsde ezúttal felülteljesítő volt, köszönhetően a jen gyengülésének. Nyugat-Európában és a magyar tőzsdén viszont csak szerényebb emelkedéseket láthatunk. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a hét közepén, második felében publikálásra kerülő fontos makrogazdasági adatok, illetve bejelentések előtt a partvonalra húzódnak a befektetők. Az amerikai tőzsdén ma kereskedési szünnap van.

Úsznak az adósságban az olajcégek

A legnagyobb nyugati olajcégek nettó adósságállománya mintegy harmadával nőtt az elmúlt év során, ami a korábbihoz képest sérülékenyebbé teszi a cégeket egy újabb olajár sokk esetén - derül ki a Financial Times adatgyűjtéséből.

A héten összeülnek az olajhatalmak

Az utóbbi időkben egyre kisebb figyelem hárult már az OPEC országok rendszeresen megtartott csúcstalálkozóira, a mostani pedig még ennél is jelentéktelenebb lehet, tekintve, hogy a kínálat oldali kieséseknek köszönhetően 50 dollárig kapaszkodott vissza az olajár.

Ezek a legnagyobb európai cégek

A világ 2000 legnagyobb cége között 463 európai kapott helyet, ezek együttes piaci kapitalizációja eléri a 10 ezer milliárd dollárt. Talán nem meglepő, hogy a legnagyobb 10 európai vállalatból 5 bank vagy biztosító, de előkelő helyet szereztek maguknak az autógyártók is. A tízes listára csak egy-egy élelmiszer feldolgozó és olajipari cég fért fel.

1 napig volt 50 dollár felett az olaj

Mindössze 1 napot volt 50 dollár felett az olajár, ma reggel ismét lefelé tart az árfolyam, a befektetők profitrealizálásba kezdhettek a közelgő OPEC-ülés előtt.

Veszteséges most a briteknek az olajkitermelés

Vesztesége keletkezett a brit költségvetésnek az északi-tengeri brit nyersolaj-kitermelésen a tavalyi pénzügyi évben, először azóta, hogy csaknem fél évszázaddal ezelőtt megkezdődött a tengeri talapzat műveléséből eredő államháztartási bevételek külön kimutatása.

Lemaradt a magyar tőzsde

Nagyon jó a hangulat a világban, az amerikai és az ázsiai tőzsdék erősödése után Európában is látványos emelkedés bontakozott ki. Ez részben az olaj árfolyamának erősödésével, részben pedig a szerda hajnalban jóváhagyott görög mentőcsomag következő, 10,3 milliárd eurós részletének kifizetésével magyarázható.

Az OTP volt a legerősebb

Negatív hangulatban telt a keddi kereskedés a vezető ázsiai tőzsdéken, az irányadó indexek 0,5-1 százalék körüli csökkenéssel zártak. Európában is esésekkel indult a nap, azonban gyorsan fordult a hangulat és felfelé vették az irányt a részvényindexek, a német, az angol és a francia tőzsde értéke 1,5-2,5 százalékos erősödést mutatott a magyar tőzsde zárásakor. A kedvező nemzetközi hangulatban a hazai tőzsde is erősödött, amit a Richter kivételével az összes nagypapír támogatott.

Rali indulhat az olajnál

A kitermelés kiesések és az elsősorban Kínának köszönhető magasabb kereslet miatt az elkövetkező hónapokban a mostaninál jóval stabil lábakon állhat az olaj a Jefferies szerint. Ez pedig az árak további emelkedését is hozhatja - írja a CNBC.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.