FONTOS Változóban Trump hozzáállása, lecsapna Irán atomlétesítményeire - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden

olajár

Széllel szemben is dübörög a Mol gépezete

Széllel szemben is dübörög a Mol gépezete

Ma hajnalban közzétette idei harmadik negyedéves gyorsjelentését a Mol. A legfrissebb számok messze vannak azoktól az eredményektől, amiket az energiaválság okozta magas olajár-környezetben tudott hozni a társaság, ráadásul az elmúlt hónapokban több tekintetben is kedvezőtlenül alakultak a fundamentumok a Mol körül, elég csak a csökkenő olajárakra, a Brent-Ural árkülönbözet visszaesésére és a finomítói prémiumok csökkenésére gondolni. Azonban ebben a nehezített környezetben is nagyon erős negyedévet tudott zárni az olajcég, ami többek között a kiugróan magas kitermelésnek és finomított termékértékesítésnek volt köszönhető.

Eljött a Mol nagy napja - Mire számíthatunk?

Eljött a Mol nagy napja - Mire számíthatunk?

Péntek hajnalban érkeznek a Mol friss negyedéves számai: az elemzői várakozások alapján 2024 harmadik negyedéve kiegyensúlyozottan alakulhatott az olajcég számára, a feldolgozás-kereskedelem (Downstream) és a kutatás-termelés (Upstream) üzletágak is jól szerepelhettek a némiképp romló iparági környezetben, önmagához képest a legerősebb teljesítményt azonban a fogyasztói szolgáltatások generálhatták, itt akár új rekorderedmény is születhetett.

Döntött az OPEC: egyelőre nem növelik a kitermelést

Döntött az OPEC: egyelőre nem növelik a kitermelést

Az OPEC+ egy hónappal elhalasztotta a tervezett olajkitermelés-növelést, amit eredetileg decemberre ütemeztek. A döntés hátterében a gyenge kínai kereslet és a csoporton kívüli növekvő kínálat áll, amelyek továbbra is nyomást gyakorolnak az olajpiacra. A szervezet vasárnapi közleménye szerint a tagországok megerősítették elkötelezettségüket a kibocsátási célok teljes betartása mellett.

Ugrik az olajár az iráni megtorló lépések hírére

Ugrik az olajár az iráni megtorló lépések hírére

Az olajárak pénteken jelentős emelkedést mutattak, hordónként több mint 1 dollárral nőttek, ezzel mérsékelve a heti veszteségeket. A piaci mozgások hátterében az a hírszerzési információ áll, miszerint Irán a következő napokban megtorló csapást készít elő Irakból Izrael ellen.

Felemás meglepetést okozott az amerikai autóóriás

Felemás meglepetést okozott az amerikai autóóriás

A Ford Motor Company a harmadik negyedéves eredményei után a korábban bejelentett 2024-es nyereség-előrejelzésének alsó határához igazította várakozásait, ugyanakkor enyhén túlteljesítette a Wall Street előrejelzéseit – írja a CNBC.

Jó hír az autósoknak - Tartósan nyomás alatt maradhat az olajár

Jó hír az autósoknak - Tartósan nyomás alatt maradhat az olajár

Túlkínálatos lehet jövőre az olajpiac, az olaj iránti kereslet gyenge, ez pedig nyomás alatt tarthatja az olajárat, mondta Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője a Reutersnek a Szingapúri Nemzetközi Energiahét konferenciáján.

Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.

Jön a villamosenergia új korszaka, nagy változásokra figyelmeztet a Nemzetközi Energia Ügynökség

Jön a villamosenergia új korszaka, nagy változásokra figyelmeztet a Nemzetközi Energia Ügynökség

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerdán reggel közzétett éves jelentése szerint a világ az elektromos energia új korszakának küszöbén áll. A fosszilis tüzelőanyagok iránti kereslet várhatóan az évtized végére tetőzik, ami lehetőséget teremt a zöld energiába történő fokozott beruházásokra. Az IEA ugyanakkor felhívja a figyelmet a geopolitikai feszültségekből eredő fokozott bizonytalanságokra is.

Esni kezdett az olajár

Esni kezdett az olajár

Az olajárak jelentős csökkenést mutattak a hétfői kereskedés kezdetén, miután a kínai gazdasági adatok és a pekingi gazdaságélénkítési tervek bizonytalansága aggodalmakat keltett a kereslettel kapcsolatban. Az európai piacok nyitása közepette azonban a Brent és a WTI is elkezdte ledolgozni az esést.

Nagy esésben az olajár

Nagy esésben az olajár

Közel 4 százalékot esett a mai kereskedésben az olajár, miután a geopolitikai feszültségek által hajtott áremelkedés megtorpant, a piac ugyanis jelenleg Izrael esetleges válaszlépésére vár Irán támadását követően - tudósított a CNBC.

Száguldás az olajpiacon - Meddig tarthat az őrület, mi lesz a benzinnel?

Száguldás az olajpiacon - Meddig tarthat az őrület, mi lesz a benzinnel?

Fokozódik a közel-keleti konfliktus, küszöbön áll az újabb iráni eszkaláció, ami szélsőséges esetben akár a globális olajellátást is jelentősen megzavarhatja. A piac már reagált, lélektani szintre ugrott az olaj ára, de sokak szerint még messze a vége a szárnyalásnak. De mégis meddig tarthat az emelkedés, milyen forgatókönyveket kell figyelembe venni? Ami még ennél is fontosabb: mit jelent mindez a magyar autósok számára, ismét az egekbe szökhet a benzin ára?

Rég volt ilyen közel egy regionális háború - Mikor robbanhat fel az olajár?

Rég volt ilyen közel egy regionális háború - Mikor robbanhat fel az olajár?

Az olajárak jelentős emelkedést mutattak az elmúlt napokban, miközben a piac feszülten figyeli az izraeli-iráni konfliktus alakulását. A piac szereplők attól tartanak, hogy egy esetleges izraeli csapás az iráni olajlétesítmények ellen komoly hatással lehet a globális kőolajpiacra, de még csak nem is ez a legrosszabb forgatókönyv - írta meg a Cnbc.

Ez fájhat most igazán a magyar autósoknak

Ez fájhat most igazán a magyar autósoknak

Öt százalékos szárnyalással egyhavi csúcs körül zárt a két vezető kőolajfajta a csütörtöki tőzsdei kereskedésben az iráni-izraeli komoly feszültség miatt, és a vártnál jóval erősebb amerikai ISM szolgáltatói beszerzésimenedzser-index adat hatására. Az olajár ugrása és a forint jelentős gyengülése a dollárral szemben együtt olyan tényezők, amelyek igencsak megugraszthatják Magyarországon az üzemanyagárakat a benzinkutakon.

Tömegesen függesztik fel légitársaságok a járataikat a Közel-Keleten, budapesti járatok is érintettek

Tömegesen függesztik fel légitársaságok a járataikat a Közel-Keleten, budapesti járatok is érintettek

Irán rakétatámadást indított kedd este Izrael ellen, tovább fokozva a feszültséget a Közel-Keleten, ami újabb légtérzárakat és járattörléseket hozott a régióban, ahol már egyébként is bizonytalan volt az elmúlt hónapokban a légiközlekedés. A nyugati légitársaságok látványosan kerülik az izraeli mellett már az iráni és jordániai légteret is, emiatt tegnap este például a budapesti repülőtéren négy óriásgépnek is le kellett szállnia tankolni a hosszabb menetidő miatt. A Reuters gyűjtése alapján összeszedtük, hogy mely légitársaságok függesztették fel a régióba tartó járataikat, és hogy mely budapesti járatokat érintik ma a menetrendi változások.

Megjött a figyelmeztetés: valósággal bezuhanhat az olaj ára!

Megjött a figyelmeztetés: valósággal bezuhanhat az olaj ára!

A szaúdi olajminiszter figyelmeztetést adott ki az OPEC+ tagországainak a kitermelési kvóták betartásának fontosságáról. A Wall Street Journal jelentése szerint a miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az olajárak akár 50 dollárra is zuhanhatnak hordónként, ha a tagok nem tartják magukat az elfogadott kitermelési korlátokhoz.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.