Az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF vizsgálatot folytat a Budapest Airportnak 2018-ban nyújtott 200 millió eurós hitel kapcsán felmerült súlyos kötelezettségszegés ügyében. A vizsgálat középpontjában Vazil Hudák, az Európai Beruházási Bank (EBB) volt alelnöke áll, aki a hitel jóváhagyásában játszott szerepe és a Budapest Airport igazgatótanácsába történő kinevezése miatt került gyanúba - írja a Politico.
Nagyon lelassult a Facebook közösségi oldal használata, hasonló beszámolók érkeztek a Facebook Messenger üzenetküldő program működéséről is. Mindkét oldalra délután egy körül kezdtek záporozni a panaszok.
A horvát alkotmánybíróság kedden elutasította azokat az indítványokat, amelyek szerint a boltok részleges vasárnapi zárva tartásáról szóló törvény alkotmányellenes lenne - közölte a testület.
A Facebook Messenger webes változatán az egyes üzenetablakokban régi beszélgetések töltődnek vissza, ami gyakorlatilag ellehetetleníti a program használatát. Egyes beszámolók szerint a mobilos alkalmazásban is jelentkezett a hiba.
A brit Lidl úgy döntött, hogy egy panasz nyomán átnevezi egyik kenyerét, hogy egyértelművé tegye: az elsősorban nem kovászos kenyér - számolt be a Grocery Gazette.
Számos szexuális zaklatással kapcsolatos panasz érkezett az amerikai betétbiztosító (FDIC) vezetőségére, ráadásul úgy néz ki, nem történik előrelépés az ügyben, ezért a szervezet belső vizsgálatot indít a szabályozó hatósághoz érkezett panaszok kezelésével és a reformtörekvésekkel kapcsolatban.
Megállapodtak Ukrajna és Szlovákia mezőgazdasági miniszterei abban, hogy egy különleges engedélyeztetési procedúrát hoznak létre az ukrán mezőgazdasági termékekre, ennek létrejötte után pedig eltörlik az ukrán gabonaimport tilalmát – írja a Reuters.
Megszüntette ügyfélszolgálati e-mail címét a Booking.com – szúrta ki a Spabook.
A hétvégén több piliscsabai lakos panaszkodott rosszullétre az Aldiban vásárolt saját márkás tej elfogyasztása után. A Nébih közölte, hogy a német hátterű kiskereskedelmi vállalat saját hatáskörében kivonta a forgalomból a terméket - tudta meg a hvg.hu.
Ma is közzétette a napi jelentését a brit védelmi minisztérium, amelyben ezúttal az orosz csapatok egy súlyos problémáját elemezték.
Igen kellemetlen meglepetéseket okozhat az, ha egy külföldi, nem EU-s országban lévő tartózkodás esetén a hónap zárásakor több tízezres roaming számlába futunk bele, annak ellenére, hogy nem használtuk külföldön a telefonunkat. Mégis előfordulhat ilyen, és ami talán még a pénzügyi károknál is kellemetlenebb, hogy létezhet olyan helyzet, hogy teljesen idegen emberek jelentkeznek be a vonal végén helyettünk, amikor a saját, magyar telefonszámunkat hívják. Egy Olvasónk élménybeszámolója következik.
Még az év elején írtunk arról, hogy a szálláshely-szolgáltatást nyújtó helyek után a vendéglátósóknak is kötelezővé válik a Nemzeti Turisztikai Ügynökség által fejlesztett Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ rendszerébe. A folyamatos és kötelező adatszolgáltatás hatalmas terhet ró az éttermekre, de az RTL új riportjából kiderül, hogy elsőre nem nyilvánvaló vállalkozások is érintettek.
A hivatalos adatok szerint tavaly ötödével nőtt a bankokkal és más pénzügyi intézményekkel szembeni fogyasztói panaszok száma Németországban, miközben a szabályozó hatóságok megfeszítve dolgoznak a pénzügyi szektorba vetett bizalom erősítésén – írja a Reuters.
Úgy néz ki, tovább mélyül a konfliktus a Wagner-csoport és az orosz védelmi minisztérium közt. Az orosz haderő rendészei a Wagner-csoportba tartó újoncokat vettek őrizetbe, miközben Jevgenyij Prigozsin szerint még mindig nem érkezett meg a frontra a Wagner-csoportnak ígért lőszer.
Az amerikai igazságügyi minisztérium kedden pert indított a Google ellen, mert egy bírósági dokumentum szerint a cég visszaélt a digitális reklámüzletágban betöltött erőfölényével – írja a Reuters.
Komoly gondokat okoz az ukrán haderő, régi, szovjet eredetű harckocsijainak az Ukrajna keleti részében tomboló fagy – jelenti az AFP helyi tudósítója.
A pályázók töredékével számolt csak el a hatóság.
Az orosz-ukrán háború fontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be.
Vannak, akik már alig várják az önállóságot.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.