18 milliárd euróval fűti be a gazdaságot az orosz kormány
Az orosz kormány 18 milliárd euró értékű tervet dolgozott ki a gazdaság megtámogatására, hogy segítsen átvészelni a recessziót a vállalkozásoknak és a lakosság legelesettebb rétegeinek.
Az orosz kormány 18 milliárd euró értékű tervet dolgozott ki a gazdaság megtámogatására, hogy segítsen átvészelni a recessziót a vállalkozásoknak és a lakosság legelesettebb rétegeinek.
Nem indult jól az idei év a részvénypiacokon, különösen igaz ez a budapesti tőzsdére, mely világviszonylatban is kiemelkedően gyengének tűnik a január eleje óta mutatott teljesítményt alapul véve. A BUX index eddig 4 százalékot esett, köszönhetően az OTP és a Richter hasonló mértékű leértékelődésének (a két részvény a BUX indexben összességében 50 százalék feletti súllyan bír). Az említett papírokat főként az orosz helyzet miatt üthetik, a rubelválság mindkét vállalatnak komoly fejfájást okoz. Az orosz sztori ráadásul tartósan elhúzódó problémákat is generálhat, ami miatt a magyar részvénypiac kilátásai sem éppen kedvezőek, főleg, ha hozzávesszük, hogy az olajár zuhanása a MOL-nak is odacsaphat. A hazai részvények a jelenlegi szinteken nem is tűnnek vonzónak értékeltségi oldalról, ez szintén nem jelent sok jót a jövőre nézve.
Az olaj mellett az elmúlt év legfontosabb eseménye a rubel drámai összeomlása volt, ami miatt nem csak Putyin, de a hazai tőzsdei befektetők feje is fájhat, hiszen az OTP és a Richter is jelentős közvetlen kitettséggel rendelkezik Oroszországban. A helyzet fontosságát mi sem mutatja jobban, mint a Richter köztudottan konzervatív menedzsmentjének második profit warningja. Az alábbiakban azt foglaltuk össze, hogy az említett cégeket pontosan hogyan érinti a rubel mélyrepülése.
Az ukrán elnök hétfőn aláírta az országa "tömbön kívüli" státusának feladásáról elfogadott törvényt, amely ezzel hatályba is lépett, ugyanakkor Porosenko értésre adta: népszavazást fog tartatni arról, hogy Ukrajna kérje-e felvételét a NATO-ba. Ezt megelőzően pedig azt is bejelentette: január 15-én Asztanában ül egy asztalhoz a francia és az orosz államfővel, valamint a német kancellárral.
Elutasították fellebbezési kérelmét Szergej Pugacsevnek, akit egykor Putyin bankáraként tartottak számon. Azt akarta elérni, hogy 70 millió dolláros vagyonát újra saját kézbe vehesse, de a bírói ítélet most sem neki kedvezett - számolt be a Financial Times.
Bulgária záros határidőn belül megadja a Déli Áramlat gázvezeték Fekete-tenger alatti szakaszának építéséhez szükséges engedélyeket - áll a bolgár energiaügyi minisztérium pénteken ismertetett közleményében.
Az orosz parlament (Duma) alsóháza elfogadta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében feltőkésíthetik az orosz bankszektort - írja a Reuters.
Barack Obama amerikai elnök alá fogja írni az amerikai kongresszus által a múlt héten elfogadott, Oroszországgal szembeni újabb gazdasági szankciók bevezetését lehetővé tevő törvényt, de egyelőre nem fog élni a jogszabály által rá ruházott felhatalmazással, és nem foganatosít további büntetőintézkedéseket Moszkvával szemben - közölte a Fehér Ház szóvivője csütörtökön.
Az orosz piacon látott eseményeket szoros figyelemmel követi az MSCI is, mely adott esetben úgy is dönthet, hogy kiveszi Oroszországot a világ egyik legfontosabb globális fejlődő piaci indexéből. Ha ez bekövetkezik, az könnyen további jelentős tőkekivonást indíthat meg.
Igencsak feltüzelte a piacokat az orosz állami óriáscég, a Rosznyeft múlt heti kötvénykibocsátása, erről ugyanis azt feltételezik, hogy jelentős szerepet játszott az elmúlt napokban kialakult rubel válságban. A cég mindezt cáfolta. A Rosznyeftnek vasárnapig mintegy 7 milliárd dollárnyi idegen devizás kötelezettséget kell teljesítenie.
Elképesztően nagy árfolyamválság tört ki Oroszországban az elmúlt hetekben és a rubel gyorsuló ütemű zuhanását a jegybank tegnap éjjeli hatalmas kamatemelése sem tudta megállítani. Ehhez más lépések, illetve jelzések kellettek. Egyrészt az, hogy az orosz jegybank további monetáris szigorítást helyezett kilátásba, a pénzügyi tárca viszont cáfolta a tőkekorlátozások tervét. Közben Amerika barátibb hangnemet ütött meg az oroszok irányába, ez visszarántotta a ma napközben 30%-os (!) mínuszban is megforduló rubelt, a részvénypiacokon és az olajnál pedig szárnyalás bontakozott ki a késő délutáni órákra, az oroszok elleni újabb szankciókról szóló hírre újra esnek a tőzsdék. Minden, amit a percről percre változó helyzetről tudni érdemes, itt egy helyen.
Nagyon nehéz megmondani, hogy a jelenlegi, pánikszerű oroszországi eseményeknek hol lesz a vége - derül ki egy hazai alapkezelők körében végzett felmérésünkből. Egyesek szerint az orosz részvénypiacon érték alapon már jó lehetőségeket találhatunk és el lehet kezdeni gyűjtögetni. Mások kiemelik, a hazai papírok közül az OTP-t és a Richtert még korai lenne vásárolni.
Az amerikai kongresszus mindkét háza megszavazta azt a törvénytervezetet, amelynek elnöki jóváhagyása esetén az Egyesült Államok új gazdasági szankciókat vezetne be Oroszország ellen és növelné az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást, amelyet kiterjesztene a halált okozó eszközökre is.
Budapesten, Nicosiában és Rómában lobbizik azért Moszkva, hogy a következő évre tervezett Oroszországgal szembeni szankciókat megvétózzák az EU-ban - írja az Index.
Oroszország atomreaktorokat épít India számára, hozzájárul katonai technológiájának korszerűsítéséhez, továbbá a két ország együttműködik a földgázkitermelés terén, bővíteni kívánja árucsere-forgalmát - egyebek között ezekről írtak alá huszonöt megállapodást csütörtökön Új-Delhiben Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatása keretében.
Vlagyimir Putyin szerint a nyugati hatalmak a Krím annektálása és a kelet-ukrajnai szakadárok támogatásától függetlenül is meglépték volna az Oroszország elleni szankciókat. A tragikus gazdasági helyzet ellenére az orosz államfő 3-4 éven belül a világgazdaságot meghaladó növekedésre számít. Ennek elérése érdekében piacbarát intézkedésekről számolt be ismét, azonban ennek nem valószínű, hogy lesz érdemi hatása a befektetők viselkedésére.
Oroszország Európai Unióhoz akkreditált nagykövete biztos abban, hogy Moszkva folytatja a tárgyalásokat Szerbiával, Ausztriával és Magyarországgal arról, hogyan oldják meg a Déli Áramlat jövőjéről szóló bejelentést követően kialakult helyzetet.
Ritka diplomáciai vereséget szenvedett el Vlagyimir Putyin orosz elnök, azzal, hogy Törökország felé tereli el a Déli Áramlat földgázvezetéket - írta szerdán a The New York Times, míg francia vélemények szerint az európaiak számára nem feltétlenül jó hír, hogy leáll a terv végrehajtása.
Bár a putyini politikához közel álló magyar vezetés minden erejével támogatja a Déli Áramlat megépítését, ez így is kevés lehet az orosz sikerhez - "A mi emberünk Budapesten" címmel publikált szerkesztőségi véleményt Orbán Viktorról a Vedomosztyi.
Vlagyimir Putyin orosz elnök 2008-ban azt javasolta Donald Tusk akkori lengyel miniszterelnöknek, hogy a két ország ossza fel egymás között Ukrajnát - mondta Radoslaw Sikorski, a lengyel parlament elnöke egy a Politico amerikai internetes portálnak adott interjúban, amely tegnap látott napvilágot. Azóta a politikus egy Twitter-üzenetben jelezte, szerinte az amerikai sajtóorgánum néhány ponton pontatlanul idézte és "felnagyította" az általa mondottakat. Közben hétfő éjjel Bogdan Klich akkori lengyel nemzetvédelmi miniszter is megszólalt az ügyben, ő arról beszélt, hogy Putyin egy szélesebb fórumon, a 2008-as bukaresti NATO-Oroszország csúcson is megfogalmazta Ukrajnának címzett nyílt fenyegetését.
Magyarok is részt vettek a projektben.
Az invazív faj agresszív fészekvédő viselkedése az emberre is veszélyes lehet.
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?