részvény

Szétverik a tőzsdéket, ütik a forintot - Mi lesz a pénzünkkel?

Rendkívül fölerősödött a turbulencia a tőkepiacokon az elmúlt napokban, a vihart a magyar eszközök sem úszták meg. Idei csúcsáról már több mint 13%-ot esett a magyar blue chipek teljesítményét követő BUX index, míg a forint az euróval szemben kétéves mélypontra gyengült. Emelkedtek a hazai kötvényhozamok is, melynek köszönhetően a magyar hosszú állampapírok árfolyamát követő MAX index több mint 2%-ot esett. Mindez semmi viszont ahhoz a vérengzéshez képest, amit a török piacon láthatunk: a líra több mint 20%-ot gyengült három hét alatt, míg az isztambuli tőzsdeindex 15%-os mínuszban van. Megnéztük, hogy reagáltak a Magyarországon kezelt befektetési alapok az eseményekre.

Fontos időszak előtt áll a PannErgy - Mikor indulhat el felfelé az árfolyam?

A héten mintha kisebb fordulat következett volna be a PannErgy-részvény árfolyamában, és bár a kurzus egyelőre jelentősen elmarad a 2018 januárjában elért 800 forint feletti sokéves csúcstól, a papírban továbbra is jelentős felértékelődési potenciál rejtőzhet, amit több más tényező mellett a társaságnál folyamatban lévő fejlesztések realizálhatnak.

Egy pillanat alatt elégetett 6 milliárd dollárt a népszerű vírusirtó gyártója

Több mint 30%-ot zuhant a Symantec, a népszerű Norton Antivirus gyártójának árfolyama a mai kereskedésben, ami azt jelenti, hogy kb. 6 milliárd dollárnyi befektetői pénzt égetett el a kiberbiztonsági cég. A zuhanás oka, hogy a cég belső vizsgálatot indított, de hogy mit vizsgálnak, még pontosan nem tudni.

Itt van három érdekes ábra a magyarok megtakarításairól

Továbbra is az állampapírok a legnépszerűbb értékpapírok a magyar háztartások megtakarításai között, igaz, az idei első negyedévben a lakossági állampapírok kereslete jócskán visszaesett az egy évvel ezelőtti állapothoz képest. A befektetési alapok sem tudták még áttörni a 4000 milliárd forintos határt, mindeközben a részvények állománya is leapadt a tavaly decemberi csúcsról.

Drasztikus lépést jelenthet be napokon belül a Deutsche Bank

Akár ezen a héten bejelenthetik a Deutsche Bank értékpapír-piaci tevékenységének drasztikus átalakítást, például az amerikai részvénypiaci kereskedés radikális leépítését - értesült a Bloomberg.

Kétmilliárdos projektet indít a Richter

A Richter elindította hétfőn 2 milliárd forint értékű pályázati projektjét, amely biologikumok, azaz biotechnológiai úton előállított gyógyszerek gyártásának támogatását szolgálja, a fejlesztés véhetően 2021-ig tart - közölte a társaság az MTI-vel.

Nincs tovább a részvényeknek a profi befektetők szerint

A Bank of America Merrill Lynch havi felmérése szerint a portfóliómenedzserek részvényallokációja 18 hónapos mélyponton van, miután a szakemberek többsége szerint a részvénypiac már elérte csúcspontját, vagy már idén eléri - számol be a hírről a CNBC.

Tudod, miben tartják a pénzed harmadát a magyar profik? Semmiben

Sokan azt hiszik, hogy ha befektetési alapokban van a megtakarításaiknak egy része, akkor a pénzük biztos valamilyen részvényben vagy kötvényben forog. Ezzel szemben a valóság, hogy a befektetési alapokban kezelt teljes összvagyon 30%-a bankbetétekben és folyószámlán van, tehát a hazai befektetési alapokban kezelt teljes vagyon harmada gyakorlatilag semmit sem hoz.

Itt a bizonyíték, hogy a gazdagoknak meg se kottyan egy tőzsdei pánik

Itt a bizonyíték, hogy a gazdagoknak meg se kottyan egy tőzsdei pánik

Tavaly a világ leggazdagabb emberei is nagyot kaszáltak a részvénypiacok kedvező mozgásából, az Amazon szárnyalásának köszönhetően például Jeff Bezos megelőzte Bill Gatest és az első helyre küzdötte fel magát. Csakhogy idén a részvénypiacok meglehetősen volatilissé váltak, az utóbbi időben - elsősorban a kereskedelmi háború kirobbanásával kapcsolatos aggodalmak miatt - szinte már követni sem lehet a piacok mozgását. Néhány dollármilliárdosnak még ilyen környezetben is sikerült idén növelnie a vagyonát, de voltak olyanok, akik meg sem rezdültek egy-egy nagyobb piaci esésnél.

Tavaly lehetett a legkönnyebben pénzt keresni, de ennek vége

Minden idők legkönnyebb befektetési éve volt 2017, a részvénypiacok kockázattal súlyozott hozama a történelem során sosem volt ilyen jó - véli Jeffrey Gundlach befektetési guru. Ennek azonban szerinte vége, az idén a részvénypiaci befektetők fizetik majd meg a magasabb kötvényhozamok árát.

Saját részvényt cserélt ingatlanra a BIF

Csereszerződést kötött a Waybridge Estates Kft-vel a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) - közölte a cég a tőzsde honlapján. A megállapodás értelmében egy Andrássy úti ingatlan kerül a céghez saját részvényekért cserébe, ezzel a cég még egy lépéssel közelebb kerül, hogy szit legyen.

A Juve-részvényeket is szétbombázta Ronaldo ollózós gólja

Több mint öt százalékos zuhanással reagáltak szerdán a Juventus-részvények arra, hogy a futballcsapat kedd este súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Real Madridtól. A meccs nem csak az eredményről, hanem Cristiano Ronaldo klasszis góljáról is sokáig emlékezetes lesz majd.

Eladja részvényei egy részét a Waberer’s többségi tulajdonosa

Gyorsított könyvépítés keretében megkezdi a Waberer's többségi tulajdonosa, a B.V. CEE Transport Holdco legalább 2 615 462 darab Waberer's-részvény értékesítését. Közel 40 millió eurós csomagról van szó - közölte a társaság a keddi piaczárás után.

Nem is gondolnánk, honnan fog érkezni a következő válság

Abban mindenki egyetért, hogy a következő 1-1,5 év még viszonylag nyugalommal telhet a piacokon, a nagy kérdés, hogy mi következik ezután. A Portfolio mai Investment, Wealth and Savings (IWS) konferenciáján a makrogazdasági szakemberek a piaci kilátásokról, a részvénypiaci befektetési lehetőségekről és arról beszélgettek, van-e még helye a kötvényeknek a befektetési portfólióban. A panelrésztvevők szerint több tényező is van, ami kirobbanthatja a következő válságot, és ezek között van olyan, amire sokan nem csak, hogy nem készültek fel, de még nem is tudnak róla.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.