skócia

Elon Musk űrszemete okozhatott riadalmat Skóciában

Elon Musk űrszemete okozhatott riadalmat Skóciában

Tűzgolyót figyeltek meg Skócia és Észak-Írország egén, a jelenség feltehetőleg a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat műholdprogramjának légkörben elégett űrszemete volt - közölte csütörtökön a The Guardian brit napilap online kiadása csillagászokra hivatkozva.

Megvan az eredmény: Liz Truss lesz a következő brit miniszterelnök

Megvan az eredmény: Liz Truss lesz a következő brit miniszterelnök

A Konzervatív és Unionista Párt tagjainak szavazatai által az eddigi brit külügyminisztert, Liz Trusst választották meg a kormányzó toryk új vezetőjének, így ő lesz Nagy-Britannia következő miniszterelnöke. A politikusnő a voksok 57,4%-át megszerezve győzte le Rishi Sunak volt pénzügyminisztert. Truss Boris Johnsont követi, aki július 7-én, botrányok sora után kényszerült bejelenteni lemondását. Liz Truss a 15. miniszterelnök, akit II. Erzsébet kér fel a kormányalakításra, és ő harmadik nő a kormányfői pozícióban a szintén tory színekben politizáló egykori vezetők, Margaret Thatcher és Theresa May után. Egy kiszivárgó dokumentum szerint a Munkáspárt elemzői nem tartják elképzelhetetlennek, hogy az új vezető miatt várható támogatásnövekedést kihasználva a konzervatívok előrehozott választást fognak kiírni.

Lezárult az európai atomhatalom sorsát eldöntő szavazás

Lezárult az európai atomhatalom sorsát eldöntő szavazás

Lezárult a brit Konzervatív és Unionista Párt vezetőválasztása, amely egyúttal arról is dönt, melyik tory politikus lesz az Egyesült Királyság következő kormányfője. A várakozások szerint a jelenlegi külügyminiszter, Liz Truss ülhet Boris Johnson székébe, aki botrányok sora után kényszerült lemondásra. Az eredményt hétfő délután fogja kihirdetni a konzervatív parlamenti frakció erre hivatott bizottsága.

Ez kemény menet lesz: olyan sztrájkhullám söpörhet végig, hogy beleremeghet Európa egyik legerősebb gazdasága

Ez kemény menet lesz: olyan sztrájkhullám söpörhet végig, hogy beleremeghet Európa egyik legerősebb gazdasága

A brit üzleti és energiaügyi minisztérium épületében dolgozó alkalmazottak ugyanazon a napon kezdenek sztrájkba, amikor az ország új miniszterelnökét kinevezik a jövő héten - közölte a közszolgálati szakszervezet csütörtökön a Reuters beszámolója szerint. Nagy-Britanniában a vasúti dolgozók, az egészségügyi dolgozók és a jogi szakemberek sztrájkolnak vagy terveznek sztrájkot jobb bérezésért és feltételekért. A brit miniszterelnöki posztra esélyes Liz Truss kijelentette, hogy "kemény és határozott intézkedéseket" hozna a szakszervezetek sztrájkjainak korlátozására.

Sikerül egyben tartani az egykori birodalom utolsó darabjait? – Ne fogadj túl nagy téttel

Sikerül egyben tartani az egykori birodalom utolsó darabjait? – Ne fogadj túl nagy téttel

Szeptembertől várhatóan Liz Truss lesz a Nagy-Britanniát kormányzó toryk vezetője és a következő brit miniszterelnök. A jelenlegi külügyminiszter kampánya alatt szócsatákat vívott Nicola Sturgeon skót első miniszterrel, illetve többször is egyértelműen kijelentette: ha ő lesz Nagy-Britannia kormányfője, nem lesz újabb népszavazás Skócia függetlenségéről. Bár ellenfele, Sunak stílusa pár fokkal mérsékeltebb, nincs nagy különbség a két konzervatív jelölt Skócia-politikája között. A tegnapi nap folyamán újabb közvélemény-kutatás jelent meg a kérdéssel kapcsolatban, sokak számára meglepő eredményekkel. Az nem meglepő, hogy egyik jelölt sem népszerű Skóciában, de mennyire népszerű a függetlenségi népszavazás gondolata, és mit gondolnak a különféle skót politikai szereplők a tory vezetőaspiránsokról? Egy biztos: bár jelenleg nem érdemes nagy téttel fogadni arra, hogy sikerül egyben tartani Nagy-Britanniát, az újabb skót referendum kiharcolásának dátuma is bizonytalan.

Videó-botrány: megbuktatnák Boris Johnsont

Videó-botrány: megbuktatnák Boris Johnsont

Csütörtökön lemondásra szólították fel Boris Johnson brit miniszterelnököt, miután egy kiszivárgott videón stábja a Downing Street 10-ben tartott illegális karácsonyi partin tréfálkozott, a tavalyi, szigorú koronavírus-korlátozásokat kellős közepén. A Munkáspárt elnöke mellett több vezető skót politikus is hangot adott nemtetszésének, a Konzervatív Pártban pedig az egyre rosszabb közvélemény-kutatási eredmények mellett belső ellentétek mélyíthetik a politikai válságot.

Hidat építenének Skócia és Észak-Írország közé, de brutális költségekkel járna - Kemény kritika érte a brit kormányt

Hidat építenének Skócia és Észak-Írország közé, de brutális költségekkel járna - Kemény kritika érte a brit kormányt

Egy Észak-Írországból Skóciába vezető híd vagy alagút megvalósíthatósági tanulmánya arra a következtetésre jutott, hogy bár ez műszakilag lehetséges lenne, de egy alagút minimum 209 milliárd fontba, egy híd pedig 335 milliárd fontba kerülne – írta a brit BBC. A tervek kapcsán a Az észak-ír és skót politikusok keményen odaszóltak a Konzervatív Pártnak és a brit kormánynak. 

Folytatódik a skót függetlenségi népszavazás előkészítése

Folytatódik a skót függetlenségi népszavazás előkészítése

A koronavírus-járvány miatt tartott szünet után újból elkezdődik a skóciai függetlenségi népszavazást előkészítő munka - mondta kedden Nicola Sturgeon skót miniszterelnök.   Sturgeon, a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője az edinburghi parlamentben tartott kedd esti tájékoztatóján kijelentette: az újabb referendumot csak a járvány visszavonulása után lehet megtartani, de a skót kormány 2023 vége előtt mindenképpen szeretné megrendezni a népszavazást.

Európa egyik leggazdagabb állama lenne a független Skócia, de szinte lehetetlen megvalósítani

Európa egyik leggazdagabb állama lenne a független Skócia, de szinte lehetetlen megvalósítani

A skót választások után ismét felerősödött a törekvés az északi brit tartomány függetlenedésére. 2014-ben egyszer már szavazhattak a skótok a függetlenségükről, még egyszer aligha adja erre áldását a brit parlament. Az akkori népszavazás egyik fő kampánytémája a gazdaság volt: az elszakadást ellenzők szerint a kiválásnak tragikusan magas ára lett volna, a függetlenségpártiak viszont lehetőséget látnak benne. Megnéztük a skót gazdaság adottságait, és ez alapján az látszik, hogy egyik fél érvelése sem teljesen megalapozatlan.

Megásta az Egyesült Királyság sírját egy skót párt sikere? - Rögös út vezethet a függetlenséghez

Megásta az Egyesült Királyság sírját egy skót párt sikere? - Rögös út vezethet a függetlenséghez

Nem kizárt, hogy történelmi változásoknak ágyazhattak meg a múlt héten tartott brit helyhatósági választásokon. Ekkor tartották ugyanis a skót parlamenti választásokat is, amelynek kampányában kiemelt helyet foglalt el a skót függetlenség kérdése. A választáson ugyan jól szerepeltek az Egyesült Királyságtól való elszakadást támogató pártok, a jelenlegi politikai környezetből kiindulva azonban minimum rögös út vezetne egy új referendumig.

Újraválasztották London munkáspárti polgármesterét

Újraválasztották London munkáspárti polgármesterét

Az előrejelzéseknek megfelelően ismét az ellenzéki Munkáspárt jelöltjét, Sadiq Khant választották London polgármesterévé. Khan második polgármesteri megbízatását nyerte el. A csütörtökön tartott londoni polgármester-választás eredményét brit idő szerint szombaton késő éjjel hirdették ki.

Ez még hatalmasat szólhat: többségbe kerültek a függetlenségpárti erők a skót parlamenti választásokon

Ez még hatalmasat szólhat: többségbe kerültek a függetlenségpárti erők a skót parlamenti választásokon

A Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) 63 mandátumhoz jutott a 129 fős parlamentben a szombat esti modellszámítások szerint, így bár nincs meg az abszolút többsége, de a szintén függetlenségpárti a skóciai Zöldekkel ez már össze fog jönni, hiszen ők 9 mandátumot szereztek a 2016-os 6 mandátumhoz képest. Nicola Sturgeon skót miniszterelnök, az SNP vezetője így rendkívüli és történelmi jelentőségű győzelmének nevezte az eredményt, hiszen lényegében megnyílhat az út a skót függetlenségi népszavazás felé, azaz a Nagy-Britanniától való elszakadás felé. Ezt azonban a központi londoni kormány bizonyára minden erejével blokkolni fogja, hiszen mutogathat például arra is, hogy az SNP-nek egyedül nem lett meg az abszolút többsége.

Befejeződtek a brit helyi választások, a hétvégére ígérnek eredményt

Befejeződtek a brit helyi választások, a hétvégére ígérnek eredményt

Befejeződtek csütörtök éjjel a helyi önkormányzati és parlamenti választások Nagy-Britanniában. Az eredmények zömére azonban nagy valószínűséggel a hétvégéig várni kell, egyrészt a koronavírus-járvány megfékezését célzó elővigyázatossági intézkedések miatt, de azért is, mert ezúttal szokatlanul sokféle és nagyszámú választás szavazócéduláit kell összeszámolni, és a számlálás sok helyen csak pénteken vagy szombaton kezdődik.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.