szabályozás

Elfogadta az EP a mobilitási csomagot, szigorodnak a járművezetőkre vonatkozó szabályok

Elfogadta az EP a mobilitási csomagot, szigorodnak a járművezetőkre vonatkozó szabályok

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén csütörtökön elfogadta, és ezzel a kihirdetésüket követően nem sokkal érvénybe lépnek az uniós közúti szállítási ágazat reformját célzó, a járművezetők munkakörülményeire, a nemzetközi szállítást végző járművezetők kiküldetésére vonatkozó új szabályok - közölte az uniós parlament csütörtökön.

Fél évvel tolódik a drónok európai szabályozása a koronavírus miatt

Fél évvel tolódik a drónok európai szabályozása a koronavírus miatt

Az Európai Bizottság az idei év végére halasztotta el a pilóta nélküli légi járművekkel végzett műveletekre vonatkozó szabályokról és eljárásokról szóló végrehajtási rendelet alkalmazásának határidejét. A tagállami hatáskörben hagyott területek nemzeti szabályozásának előkészítését a megváltozott ütemezéshez igazodva folytatja az Innovációs és Technológiai Minisztérium – áll a minisztérium közleményében.

Akkora a magyar kormány csapása, mintha 30-35%-os vagyonadót vetne ki azonnal a vállalkozókra

Akkora a magyar kormány csapása, mintha 30-35%-os vagyonadót vetne ki azonnal a vállalkozókra

Tavaly januárban lépett életbe egy új törvény a Magyarország biztonsági érdekét sértő külföldi befektetések ellenőrzéséről, ami bejelentési kötelezettséget ír elő a magyar vállalatokban történő külföldi tulajdonszerzésre bizonyos szektorokban. Tegnap este a Magyar Közlönyből kiderült, hogy bővült azon stratégiai fontosságúnak minősített szektorok köre, ahol a külföldiek tulajdonszerzését előzetes bejelentési kötelezettség terheli. A téma az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján is előkerült, ahol elhangzott, hogy a magyar tulajdonú cégeket is meg kell védeni, 2020 végéig külföldi szereplő csak miniszter engedéllyel szerezhet tulajdont kiemelt ágazatokban, stratégiailag fontos vállalatokban. A rendeletről és annak lehetséges hátteréről Szendrői Gábor, a Concorde MB Partners ügyvezetője nyilatkozott a Portfolio-nak.

Kirakja a Google a britek szűrét az EU-ból

Kirakja a Google a britek szűrét az EU-ból

Elvesztik az európai uniós adatvédelmet a britek a Google-nél,  a cég ugyanis bejelentette, hogy a brit felhasználók fiókjára ezentúl az amerikai adatvédelmi szabályok vonatkoznak – írja a Reuters.

A 10 legnagyobb kihívás, amire a pénzügyek szabályozásánál figyelni kell

A 10 legnagyobb kihívás, amire a pénzügyek szabályozásánál figyelni kell

A KPMG idén is elkészítette a pénzügyi intézményrendszer 10 legnagyobb globális szabályozási kihívását és összevetette ezeket az európai intézmények által publikált jogalkotási és szabályozás fejlesztési tervekkel. Ennek alapján jól látszik, hogy az elkövetkező időszak valóságos szabályozói csúcsidőszak lesz a pénzügyi intézményrendszer legnagyobb örömére vagy bánatára - írja elemzésében Wieder Gergely, a KPMG menedzsere.

Így lett olcsóbb a külföldi átutalás és készpénzfelvétel a magyar bankoknál

Így lett olcsóbb a külföldi átutalás és készpénzfelvétel a magyar bankoknál

Decemberben lépett életbe egy fontos uniós szabályozás, ami miatt a bankok csökkentették az eurós átutalások díjait, illetve a külföldi készpénzfelvétel díjai is sok szereplőnél az ügyfelek szemszögéből kedvezően változtak. Banki körképünkből kiderül, melyik banknál milyen változások léptek életbe.

Olyan változások jönnek január elsejétől, amelyek a tőkepiac minden szereplőjét érintik

Olyan változások jönnek január elsejétől, amelyek a tőkepiac minden szereplőjét érintik

A nyár folyamán egy új törvény került elfogadásra, ami a hosszú távú részvényesi szerepvállalásról szól. Ez 2020-tól új szabályok bevezetését eredményezi ami a tőkepiac minden szereplőjét érinti majd január elsejétől, a kibocsátókat, az intézményi befektetőket, az alapkezelőket is – világított rá a Kapolyi Ügyvédi Iroda ma reggeli eseményén.

Lebuktak a drogbárók és befektetők, akik művészettel mosták tisztára a pénzüket

Lebuktak a drogbárók és befektetők, akik művészettel mosták tisztára a pénzüket

A műkincseken keresztüli pénzmosás az elmúlt 10 évben egyre gyakoribbá vált - írja az IMF. A drogbárók és az oligarchák, de akár a fehérgalléros bűnözők is rájöttek, hogy a műkincspiacon lévő titoktartás íratlan szabályai az előnyükre válhat. Épp ezért az Európai Unió és az Egyesült Államok is egyre nagyobb erővel próbálja bezárni a törvényekben lévő kiskapukat. A művészeti iparág viszont próbál harcolni a szerintük indokolatlan szabályozás ellen.

Nagy bejelentés Kínában, ugranak a tőzsdék

Nagy bejelentés Kínában, ugranak a tőzsdék

Egymás után nyitja meg Kína annak a lehetőségét, hogy az országban működő vállalatok többségi vagy 100 százalékban külföldi tulajdonba kerüljenek. Most újabb szegmensben működő cégek élhetnek a lehetőséggel, amivel a cél elsősorban az, hogy vonzóbbá váljon a kínai tőkepiac. A lépésre számítottak a piaci szereplők, de a vártnál korábban döntött róla a kínai vezetés.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.