Magyarország a 3. legbarátságtalanabb ország az ukránok szerint – mi lesz így Kárpátaljával?

Magyarország a 3. legbarátságtalanabb ország az ukránok szerint – mi lesz így Kárpátaljával?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének keddi adása. A mai műsor első részében, a Kassán megrendezett, 11. Európai Unió Duna Régió Stratégiája elnevezésű fórumról lesz szó, ahol kollégánk interjút készített Ihor Korhovij ukrán miniszterhelyettessel, aki egyebek mellett Kárpátalja helyzetéről, Ukrajna újjáépítéséről, és az ország jelenlegi gazdasági helyzetéről is beszélt lapunknak. A témával kapcsolatban Kerekes Miklóst, a Portfolio Globál rovatának elemzőjét kérdeztük, aki a kassai eseményen készített interjút az ukrán politikussal. Az adás második részében arról beszéltünk, hogy a megemelkedett rezsiköltségek miatt több hazai színház is bezárni kényszerül a téli szezon egy részében, ahol pedig továbbra is lesznek előadások, ott a megváltozott körülményeket a nézők a jegyárakban is érzékelni fogják. A színházak helyzetéről Gosztola Juditot, a Pénzcentrum szerkesztőjét kérdeztük.

Új évaddal jelentkezik a színházak Netflixe

Új évaddal jelentkezik a színházak Netflixe

Harmadik évadával jelentkezik a SzínházTV, mely a hazai színházak előadásait teszi elérhetővé online platformon. Legegyszerűbben úgy lehetne bemutatni ezt a platformot, hogy ami a mozinak a Netflix, az a színháznak a Színház TV. Az energiaársokk következtében megemelkedett költségek a színházi szektort is nehéz helyzetbe sodorta, mindenki a túlélési stratégiáját rakja össze, de az online közvetítések - a pandémiai lezárásokhoz hasonlóan - most is mankói lehetnek a kőszínházaknak, és láthatóvá tudják tenni az előadásaikat - többek között erről is beszélt Radnai Márk, színház- és filmrendező, a SzínházTV alapítója a Portfolio Checklist keddi adásában.

Lépett a kormány: most már tényleg érdemes mutyizni a CSOK-kal

Lépett a kormány: most már tényleg érdemes mutyizni a CSOK-kal

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének keddi adása. A mai műsor első részében a hazai hitelezési folyamatokkal foglalkozunk, kiemelten azzal, hogy a kormány október 1-től úgy változtatta meg a CSOK támogatás büntető kamatát, hogy az még a gyermekvállalás meghiúsulása esetén is kedvezőbb, mint amit a bankok hitelként kínálnak. A témával kapcsolatban Palkó István, a Portfolio Pénzügy rovatának vezető elemzője volt a vendégünk.  Az adás második részében, a harmadik évadával jelentkező Színház TV alapítójával, Radnai Márk, színház- és filmrendezővel  beszélgetünk arról, hogy a koronavírus járvány után van-e még létjogosultsága a letölthető, vagy online streamelhető színdaraboknak, és hogy mindez milyen hatást gyakorol a színházi szektorra.

Vészforgatókönyvet ismertetett a fideszes polgármester: brutális áramszámlára számítanak a színházban

Vészforgatókönyvet ismertetett a fideszes polgármester: brutális áramszámlára számítanak a színházban

A székesfehérvári Vörösmarty Színház évadnyitóján Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere az energiaválság okozta költségnövekedésről és az ezzel járó vészforgatókönyvekről beszélt a Feol beszámolója szerint. A színház áramszámlája mintegy 250 millió forinttal nőtt meg, és ha a távhő támogatottsága is kérdéses lenne, akkor az már milliárdos tétel lenne.

Kezdődhet a Merlin Színház felújítása

Kezdődhet a Merlin Színház felújítása

Kezdődhet a volt belvárosi trafóház, a korábban a Merlin Színháznak is helyet adó épület felújítása - mondta el Kerpel-Fronius Gábor, okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes. A tervek szerint a rekonstrukció jövő tavaszra fejeződik majd be, és azt szeretnék, hogy Budapest 150. születésnapjára a kulturális és közösségi eseményeknek otthont adó intézmény megteljen élettel.

Forráshiány miatt bezár a budapesti Átrium

Forráshiány miatt bezár a budapesti Átrium

A kulturális TAO támogatások eltörlése ágyazott meg annak a helyzetnek, mely az Átrium bezárásához vezethet – nyilatkozta a Zsedényi Balázs, a színház operatív menedzsere a Portfolio Checklist pénteki adásának.

36 fokos kánikula, víz az nincs – Milyen az élet most a budapesti agglomerációban?

36 fokos kánikula, víz az nincs – Milyen az élet most a budapesti agglomerációban?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének pénteki adása. A mai műsor első részében arról lesz szó, hogy napok óta kisebb-nagyobb vízhiánnyal küzd több település a budapesti agglomerációban. Solymár egyes részein viszont egészen drámai a helyzet, a falu bizonyos területein napok óta egyáltalán nincs víz. A témával kapcsolatban Nagy László Csaba, a Budakörnyék Fejlődéséért Egyesület tagja, solymári önkormányzati képviselő volt a vendégünk. A mai adás második témája, hogy a megszűnés szélére került egy kulturális intézmény a fővárosban, az elmaradt központi költségvetési támogatás miatt július 15-tel bezárhatja kapuit a budapesti Átrium független színház és multikulturális tér.

Tisztázták a jogszabályt: védettségi igazolvány kell a színházlátogatáshoz

Tisztázták a jogszabályt: védettségi igazolvány kell a színházlátogatáshoz

Tájékoztatást tett közzé a Vígszínház Facebook-oldalán, melyben azt írják, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma szeptember 2-i jogszabálytisztázó tájékoztatása alapján a színházlátogatás védettségi igazolványhoz kötött. Az EMMI azonban később közölte, hogy mégsem kell védettségi igazolvány a színházak látogatásához.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.