Az új adót hiába ellenezte a magyar kormány, mégis hatalmas bevétele lesz belőle

Az új adót hiába ellenezte a magyar kormány, mégis hatalmas bevétele lesz belőle

A globális minimumadó még nagyobb bevételt hoz az állami költségvetéseknek, mint azt korábban becsülte az OECD. Friss számításaik szerint közel 70 milliárd dollárral több adót szerezhetnek így a legnagyobb nemzetközi vállalatoktól. Magyarország sokáig fúrta a javaslatot, míg tavaly év végén bizonyos mentességekért cserébe csatlakozott a rendszerhez, és visszavonta uniós vétóját. A januárban hirtelen módosított magyar költségvetésben is látszik egy jelentős bevételugrás a társasági adónál.

Már idén megszűnhet a céges adókedvezmény az elektromos személyautókra

Már idén megszűnhet a céges adókedvezmény az elektromos személyautókra

Az elektromos autók egyre növekvő értékesítésében kiemelt szerepe van az állami plusz forrásoknak, azonban sokak előtt csak a 2,5 millió forintos támogatás ismert, pedig a vállalkozásoknak lehetőségük van társasági adókedvezményt is igénybe venni elektromos autó vásárlása esetén. Ugyanakkor érdemes sietni a vásárlással, legalábbis ott, ahol személyautóban gondolkodnak, mert egy törvénymódosító javaslat szerint ezt a kategóriát kivennék a kedvezményre jogosult elektromos autók köréből.

Finomhangolná a társasági adórendszert a kormány

Idén szeptemberre készülhet el az új Nemzeti Energiastratégia, idén megtartják az első pilot metár-tendert, és a társasági adórendszer finomhangolását is tervezi a kormány a vállalkozások energetikai korszerűsítéseit, illetve azt a célt támogatandó, miszerint a kedvezmény igénybevétele az EU-szabályozással jobban összhangban legyen - Dr. Kaderják Péter, az ITM energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára a Portfolio Clean Energy & Disruptive Trends Summit 2019 című konferenciáján.

A magyar jégkorong fejlődik: miért éri meg nekik felajánlani a TAO-t?

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) szakmai programjainak megvalósításához idén a minisztérium részéről jóváhagyott TAO programja mintegy 5 milliárd forint gyűjtését teszi lehetővé. Ez azt jelenti, hogy a szövetségnek akár több száz millió forint befogadására is felhatalmazása van.

Csányi elárulta, hol köt ki az OTP társasági adója

Az MLSZ 66 milliárd forintos saját tao-programjára fordított összeg nagy része az OTP-től származik - árulta el a Világgazdaságnak Csányi Sándor, a szövetség elnöke, aki egyben a bank első embere is. A sportvezető arról is beszélt, mi az, ami még számára is rejtély a magyar fociban.

Tovább titkolózna a kormány: végleg eldugnák, mennyi adókedvezmény megy sportra

Tovább titkolózna a kormány: végleg eldugnák, mennyi adókedvezmény megy sportra

Az adózás rendjéről szóló salátatörvényben rejtette el a kormány azt a paragrafust, mely lehetővé teszi, hogy a bírósági döntések ellenére a jövőben se legyen nyilvános a látvány csapatsportágakra és művészetre adott társasági adókedvezmény (tao) - szúrta ki az Index. Ugyanakkor a lap cikke szerint a tervezett új szabályozás egy sor aggályt is felvet.

Brüsszelen nem múlik: tovább folyhat az adópénz a magyar fociba

Változatlan formában további hat éven keresztül működhet a társaságiadókedvezmény-rendszer (tao), Brüsszelben pénteken engedélyezték a folytatást - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken.

Brüsszelen múlik a bőkezű magyar sporttámogatási rendszer sorsa

A kormány a magyar sportban 2011 óta működő társaságiadó-kedvezmény rendszer (TAO) változatlan feltételek melletti folytatásához kérte az Európai Unió jóváhagyását - jelezte egy mai konferencián Kozmann György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkára. Az EU engedélye eredetileg az év végéig szólt, ezt most újabb ötéves ciklusra kérték meg, és jelenleg az unió válaszára várnak.

Közeleg a társaságiadó-bevallás határideje is

Az egyszeres és kettős könyvvitelt vezető adózóknak május 31-ig kell benyújtaniuk a 2015-re vonatkozó társaságiadó-bevallásukat és letétbe helyezni, illetve közzétenni az elektronikus beszámolójukat - figyelmeztet a Nemzeti Adó-, és Vámhivatal (NAV) pénteki közleménye.

Brüsszellel vizsgáltatják a magyar sporttámogatásokat

Kérdést intézett az Európai Bizottsághoz Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, európai parlamenti (EP-) képviselő a látványsportok társasági adókedvezményen keresztüli, TAO-támogatási rendszerének kivizsgálását kérve - közölte szerdán a párt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.