tartalék

Danyilov: Oroszország több évtizedes tartalékait égeti el a fronton

Danyilov: Oroszország több évtizedes tartalékait égeti el a fronton

Oroszország gyors győzelemre számított Ukrajnában, helyette most oda jutott, hogy több évtizedes hadianyag-tartalékait éli föl a háborúban - idézi Olekszij Danyilovot, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Testület elnökét a Kyiv Independent.

Csökken a kínai devizatartalék

Csökken a kínai devizatartalék

Kína devizatartaléka, ami a legnagyobb a világon, februárban 3133 milliárd dollár volt, 51 milliárd dollárral csökkent januárral összevetve - közölte az ázsiai ország jegybankja.

Mégis meddig tarthat a szétszteroidozott forint dicsőséges menetelése?

Mégis meddig tarthat a szétszteroidozott forint dicsőséges menetelése?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy vajon minek köszönhető és meddig tarthat a forint év eleje óta tartó diadalmenete. A témáról Nagy Viktort, a Portfolio Részvény rovatának vezető elemzőjét kérdeztük. Műsorunk második részében azzal foglalkoztunk, hogy milyen kontextusban érdemes értelmezni azt a százmilliárdos nagyságrendű terhet, mellyel a bankszektor az új tartalékolási szabályok miatt kénytelen szembenézni. Ezzel kapcsolatban Palkó István, a Portfolio vezető pénzügyi elemzője volt a vendégünk.

Működésben a nagy magyar pénzszivattyú: mindenki nyakig benne van, most az MNB lépett oda

Működésben a nagy magyar pénzszivattyú: mindenki nyakig benne van, most az MNB lépett oda

Drága mulatság a szigorú monetáris politika üzemeltetése egy jegybank számára, de a magas kamatok mellett olcsóbb adminisztratív eszközök is a rendelkezésére állnak, hogy az infláció elleni fegyverként használja a bankokat. Ebben láthatta meg a fantáziát az MNB vezetése a kereskedelmi bankok kötelező tartalékának legújabb változtatásaival. A monetáris politikai felszín alatt nem más ez, mint egy újabb, százmilliárd forintos nagyságrendű transzfer az MNB, a bankok, az állam és a lakosság közötti körkörös pénzáramlásban egy zárolásszerű lépéssel, ezúttal a bankok kárára, a jegybank javára, nem véletlenül tiltakozott ma a bankszövetség.

Sosem volt még ennyi devizatartaléka Magyarországnak, mégis titkolózik az MNB

Sosem volt még ennyi devizatartaléka Magyarországnak, mégis titkolózik az MNB

Nem nyilvános információ, mennyi devizát bocsátott az energiaimportőrök rendelkezésre az MNB október óta – közölte a jegybank a Portfolio kérdésére. Azt viszont elismerik, hogy az elindult alkalmazkodás és a világpiaci árak meredek esése mellett ma jóval kisebb ez az összeg havonta, mint a korábban közölt 1-1,5 milliárd euró. Mindez azért is érdekes, mert januárban új történelmi csúcsra, 40 milliárd euró fölé emelkedett a jegybank devizatartaléka elsősorban az év elején lebonyolított jelentős dollárkötvény-kibocsátás miatt.

Kevesebbet tudnak félretenni a magyarok, sokan a

Kevesebbet tudnak félretenni a magyarok, sokan a "recessziós perselybe" gyűjtenek

Az előző évhez és az európai átlaghoz képest nem változtak jelentősen tavaly a magyarok megtakarítási szokásai, bár az áremelkedések miatt egyre kevésbé tudnak pénzt félretenni. Az Intrum 2022-es Európai Fogyasztói Fizetési Felmérése (ECPR) szerint továbbra is főleg vésztartalékba teszünk félre pénzt, ami viszont a többségnek legfeljebb egy hónapra lenne csak elegendő.

Bejelentette Amerika: újabb 125 millió dollárnyi támogatást kap Ukrajna

Bejelentette Amerika: újabb 125 millió dollárnyi támogatást kap Ukrajna

Az amerikai kormány 125 millió dollárnyi segítséggel járul hozzá az orosz légicsapásokban megrongálódott ukrán elektromos hálózat helyreállításához, az összegből alkatrészeket és egyéb eszközöket szereznek be - közölte szerdán az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) vezetője.

Kiderült, miért kellett devizakötvény-kibocsátással kezdeni az évet

Kiderült, miért kellett devizakötvény-kibocsátással kezdeni az évet

Decemberben alig valamivel maradt 1600 milliárd forint felett a kincstári egységes számla (kesz) egyenlege. Csak az év utolsó hónapjában több mint 470 milliárd forintot költött el a kormány. Így érthető, hogy amellett, hogy idén februárban majdnem 960 millió dollárnyi, majd novemberben 1,15 milliárdnyi dollárkötvény jár le, miért kezdte egy 4,25 milliárd dolláros kibocsátással az évet az ÁKK.

Nincs nagy baj a magyar devizatartalékkal, de nem árt az óvatosság

Nincs nagy baj a magyar devizatartalékkal, de nem árt az óvatosság

Az MNB 37 milliárd euró körüli devizatartaléka jelenleg kielégít minden olyan ökölszabályt, ami szükséges mértékre vonatkozik. Ugyanakkor nem mondató bőségesnek, ezért a magyar jegybanknak nincs tere olyan látványos devizapiaci intervencióra, mint amilyet például a csehek hajtottak végre a közelmúltban. Ráadásul az MNB vállalta, hogy az energiaszámla kiegyenlítéséhez az év végéig biztosítja a szükséges devizát, ami gyakorlatilag egy tartalékcsökkentő, de facto intervenciós lépés. Ahhoz, hogy a helyzet megnyugtatóbb legyen, az uniós források révén, illetve a nemzetközi kötvénypiacról történő forrásbevonással lehetne hizlalni a tartalékot, de mindegyikhez az kellene, hogy a kormány megállapodjon az Európai Bizottsággal.

Itt a fordulat - Emelkedni kezdett a biztonsági gázolajtartalék

Itt a fordulat - Emelkedni kezdett a biztonsági gázolajtartalék

A biztonsági üzemanyagtartalék kezelő Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) 2022. szeptember 21-én valójában motorikus gázolaj beszerzésének céljával írt ki pályázatot, nem pedig a stratégiai készletből történő további értékesítésre, amint azt előző cikkünkben tévesen írtuk, jelezte felénk az MSZKSZ. A Szövetség adatai szerint szeptember végére már kismértékben ismét emelkedett a hazai biztonsági gázolajtartalék az augusztus 31-i állapothoz képest, ami fordulatot jelez a február vége óta tartó csökkenő trendben.

Energiaválság: kiakadt az Egyesült Államok az OPEC+

Energiaválság: kiakadt az Egyesült Államok az OPEC+ "oroszbarát" húzásán

Az Egyesült Államok újabb 10 millió hordó kőolajat szabadít fel stratégiai tartalékaiból novemberben, hogy mérsékelje az üzemanyagárak várható emelkedését, miután a kőolaj-kitermelő országok kibővített tanácsa, az OPEC+ a napi kitermelés 2 millió hordós csökkentéséről döntött szintén novembertől.

Ezért nem tudnak pénzt félretenni a mostani fiatalok

Ezért nem tudnak pénzt félretenni a mostani fiatalok

A Bank of America kedden közzétett felmérése szerint a Z generációnak nehézséget okoz megtakarítani és elérni pénzügyi céljait az évtizedek óta nem látott magas inflációs és kihívásokkal teli gazdasági környezetben – számol be a hírről a Reuters.

Resperger: az idő az oroszoknak dolgozik

Resperger: az idő az oroszoknak dolgozik

Miközben Ukrajna nyugati partnereinek fegyverkészletei kezdenek erősen megcsappanni, Oroszország még hatalmas tartalékokkal rendelkezik, ezért az idő nekik dolgozik – véli Resperger István ezredes, az NKE Nemzetbiztonsági Tanszék vezetője, aki az Inforádiónak osztotta meg gondolatait.

Energiaválság: ha hideg lesz a tél, Franciaországnak lehetnek ellátási nehézségei

Energiaválság: ha hideg lesz a tél, Franciaországnak lehetnek ellátási nehézségei

Normál időjárás esetén nem lesz gondja télen Franciaországnak a gázellátással, mert jelentős gáztartalékot halmozott fel, de egy átlagosnál hidegebb időjárás mellett felmerülhetnek ellátási nehézségek - nyilatkozta Emmanuelle Vargon, az energiapiaci szabályozásért felelős bizottság vezetője szerdán.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.