Új toborzóvideót készített az orosz védelmi minisztérium, melyben elsősorban más munkakörökben dolgozó orosz férfiakat próbálnak megszólítani a katonai szolgálat lehetőségével.
Felmerült az emelt alapdíj a rövidebb taxis fuvarokra, de a fővárosi önkormányzat a tárgyalásokon ezt elutasította - mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke a Portfolio Checklist podcastjában, amelyben arról is szó volt, hogy szerinte miért vált be az elmúlt 10 évben a rögzített árazás. A tarifák hétfőn emelkedtek: az alapdíj a korábbi 1000-ről 1100 forintra, a kilométerdíj 400-ról 440-re, a percdíj pedig 100 forintról 110 forintra nőtt.
Mától drágább a taxival utazás Budapesten, miután tíz százalékkal magasabbak lettek a fővárosi taxis tarifák. A díjemelést azzal indokolták, hogy a taxisoknak érezhető költségemelkedéssel jár az üzemanyagok ársapkájának - 2022 december eleji - eltörlése.
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén jóváhagyta az egységes taxistarifa, vagyis az alapdíj, a távolsággal arányos egységdíj és az idővel arányos egységdíj 10-10-10 százalékos emelését márciustól.
Egyre többet kell várni a megrendelt taxira, amelyért részben az egyszerre 5-6 társaságtól is fuvart rendelő utasok, részben pedig a létszámhiány is okolható - írja az RTL.
Egyre nőnek az üzemanyagárak, a GKI vezérigazgatója szerint pedig 550 forintos üzemanyagár is elképzelhető. A folyamatosan emelkedő költségek miatt egyre nehezebb fenntartani a taxis vállalkozásokat, ezért a taxisok harminc százalékkal szeretnék megemelni a budapesti árakat. A hatósági ár miatt egyelőre nem növelhetik a fuvardíjat, de hamarosan megkezdődhetnek az erről szóló tárgyalások.
Drasztikusan lecsökkent a koronavírus-járvány miatt az utasok száma: a turistákra szakosodott taxitársaságok nagyon megérzik a visszaesést.
Átlagosan 7 kilométert tesznek meg az utasok Budapesten taxival egy alkalom során, ami nagyjából 3 ezer forintba kerül - derült ki a Főtaxi Zrt. megbízásából készített kutatásból.
Tarlós István szerint nem gond, ha kevesebben taxiznak majd a drágább díjszabás miatt, ez ugyanis a taxisok kockázata. Csak remélni tudjuk, hogy a tarlóseconomics nem honosodik meg az országban.
A taxis tarifaemelés margójára szánt véleményünk.
Július elsejétől drágább lesz Budapesten taxival utazni: a jelenlegi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nő a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében.
Erős ösztönzőt adna a Nemzetgazdasági Minisztérium a taxisoknak, masszőröknek, patyolatosoknak és autószerelőknek, hogy határidőre, vagyis januárig megvásárolják vadonatúj online pénztárgépüket - számol be a Világgazdaság.
Több vállalkozás is bejelentkezik az Uber által hátrahagyott helyre. A Magyar Idők keddi számában azt írja, hogy egy magyar cég egy kiskapu kihasználásával lépne be a piacra és nyújtana olcsóbban szolgáltatást, mint a normál taxik.
A kormány nem betiltani akarja az Ubert, hanem "beállítani a sorba", amely egyenlő versenyfeltételeket teremt a Magyarországon működő egyéb taxis cégekkel - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára kedden, az Uber képviselőivel folytatott egyeztetés után.
Szerda délelőtt szavaznak a parlamenti képviselők - a kormány taxisokat védő javaslatára - az Uberhez hasonló szolgáltatások betiltásáról.
Reggel 9 órától délután 1 óráig útlezárások voltak érvényben a Belvárosban a taxis szervezetek demonstrációja miatt. A helyszínen készült képek alapján taxisok tömegei vettek részt a demonstráción. A tüntetők átmenetileg a Lánchidat is lezárták, amit csak az esemény végeztével, délután 1 órától tettek újra szabaddá. A szervezők sikeresnek értékelték a megmozdulást, ugyanakkor elnézést kértek az okozott kellemetlenségekért.
Túlterjeszkedhet jelenlegi jogkörén Brüsszel.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Elnöki mentességre hivatkozik.
Egyedülálló videót osztott meg az ukrán határőrség.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.